TERMESZTETT, GYŰJTÖGETETT ÉS FELDOLGOZOTT ZÖLDSÉGEK
VECSÉSI KÁPOSZTA
káposztaféle.
A káposzta (Brassica oleracea L. convar. capitata provar. capitata Dutch.) kétéves élelem- és takarmánynövény.
A vecsési káposztatermesztő tájnak az utóbbi évtizedekben két jellegzetes fajtája született, mindkét fajtát a környéken egykor letelepült német ajkú lakosság által termesztett régi fajtákból szelektálta Dobrovitz József okleveles agrármérnök és munkatársai.
A Vecsési gömbölyű (államilag minősített fajta, 1982) középmagas növésű, nagy borítólevelekkel, amelyek kékeszöld színűek. A fej nagy, gömbölyű, enyhén kúpos és tömör. Elsősorban friss fogyasztásra termesztik, februárig, márciusig jól tárolható, de savanyításra is sok kerül belőle.
A Vecsési fehér lapított (államilag minősített fajta, 1980) magas növésű, közepesen elterülő külső levelekkel. Feje nagy, lapított, közepesen tömött, tipikusan savanyítani való fajta. Télre csak addig tárolják (január-február), amíg a savanyítás miatt szükség van rá, egyébként tovább nem is tartható el nagyobb veszteség nélkül.
A vecsési káposzta ma Magyarországon általánosan ismert fogalom, az egyik legjobbnak tartják Pest megyében, illetve Budapest közelében.
A káposzta termesztése egyre növekvő hírnévvel a XVIII. század második felében (1786) megtelepedő németeknek köszönhető. A török hódoltság miatt elnéptelenedett korábbi falut - mint pusztát - ekkor telepítette be Grassalkovich Antal, aki Gödöllő és környéke legnagyobb földesura volt. A község újratelepítése 1787-ben fejeződött be, a Pest-Szolnok főútvonal mentén, Nagykovácsiból, Soroksárról (Hesszenből és Württenbergből származó németekkel), valamint Dunaharasztiból, Taksonyból (ausztriai és frankföldi németekkel). Grassalkovich az 1786. június 15-én kelt telepítési szerződésében az új lakóknak káposztaföldet is biztosított: "A Káposzta földek a Nádasok között lévő tisztáson ki mérettek minden Gazdára 180 quadrat ölbül állok." Tehát a káposzta igényét figyelembe véve vizes, jó vízgazdálkodású helyen jelölték ki a káposztáskertek, káposztaföldek helyét. A szerződés 10. pontja kimondta, hogy Szt. György (április 24.) és Szt. Mihály (szeptember 29.) napja közt valamennyi telkes gazda minden veteményéből, így a káposztából is, egyhetednyi dézsmát köteles adni, kivéve, ha a házak körüli kertekben termelte meg a terményét. A káposztaföldek a községtől délre és délkeletre eső, mocsaras, mélyen fekvő területeken voltak, és minőségük alapján részben első-, részben másodosztályúaknak számítottak. Minden telepes, egész telkes német gazda 370 négyszögölnyi káposztaföldet, a zsellér sorúak pedig 180 négyszögölnyit kaptak. A káposzta nagymértékű termesztésével Magyarországon a német telepes gazdák szakszerűen foglalkoztak. A vecsési káposztatermesztés is hamarosan híressé vált. 1854-ben 185 vecsési zsellér beadványa szerint is, a homokbuckák között és az ősparlagon fekvő egykori vecsési puszta földje szinte ontotta a sok eladni való veteményt, amit az egyre nagyobb lélekszámú Pest vásárolt fel.
Vecsés új földesura, báró Sina Simon és a község között elhúzódó perben is olvashatunk a híres vecsési káposztáról. 1862. július 30-án említették a káposztáskerteket. Az 50 korabeli úrbéri telekhez kenderes- és káposztáskertek is tartoztak, 3/8 kat. h. nagyságban. A község 182 zsellérének is volt káposztaföldje. A helybeli tagosítás során, a földesúrral kötött szerződés alapján mindkét fél elállt a káposztaföldek terméseiből járó adózástól.
A XIX. század második felében már egyértelműen híres volt a vecsési káposzta, ami hírét a vecsési gazdák termesztési szorgalmának és Budapest közelségének, állandó és biztos felvásárlásának köszönhette. Galgóczy Károly 1877-ben jó kertivetemény-termesztő községnek tartotta Vecsést Kisharta, Bercel, Üllő, Rákoskeresztúr, Rákoscsaba, Isaszeg, Rákospalota, Fót, Cinkota, Tura mellett. Borovszky Samu is megemlítette Vecsést mint káposztát nagyban termelő községet a Galga mente, Tura, Üllő, Ceglédbercel, Kiskunfélegyháza mellett. A község monográfusa, Bilkei Gorzó János 1938-ban méltán állapíthatta meg: "Zöldségtermelvényei között különösen nagy hírre, csaknem hírességre tesz szert, a híres vecsési káposztával." (Bilkei Gorzó, 1938. 109.)
A második világháborúig 429 taggal működött az 1887-ben alapított Vecsési Gazdakör. A káposzta felvásárlását és értékesítését a helyi Hangya Szövetkezet is nagymértékben segítette. Az 1940-es évek végétől mind a házi kertekben, a község körüli földeken, mind a téeszben nagy mennyiségben termesztették a káposztát, amit azonban már nemcsak Vecsés határában, hanem Dél-Pest agglomerációjában, több község határában is meghonosítottak, de a vecsési népi márkanév továbbra is megmaradt.
A vecsési káposztát frissen fogyasztják változatosan főzve, rakott és töltött ételként, friss káposztasalátának, de Vecsés mégis leginkább a savanyított káposztájáról híres.
A vecsési káposzta végül is gyűjtőfogalom, mert a hagyományosan száraz körülmények között termesztők ma már területeik egy részét öntözésre is alkalmassá tették, s ezzel gyakorlatilag a rendelkezésre álló valamennyi fajtát termesztik.
A főváros közelsége miatt a korai szabadföldi palántás termesztésből származó júniusi káposztával kezdik az értékesítést, s ez tart a következő májusig, ameddig a jól tárolható, külföldi fajtákat szedik ki a tárolóból.
A Vecsési gömbölyű középhosszú tenyészideje miatt nyári termesztésre is alkalmas, s mint ilyen, az első savanyításhoz is ez adta az alapanyagot. Tenyészterületigénye 50 x 40 cm.
A Vecsési fehér lapított nagy mérete miatt hektáronként 23-27 ezer növény nevelhető fel (60-70 x 60 cm), ilyen ritka térállásban viszont szép nagy, sokszor 5-6 kg-os fejet is fejleszt.
Ez a fejméret a friss áruk piacán már nem eladható, de a savanyító üzemek szívesen fogadják. Mindkét fajtára jellemző, hogy öntözés nélküli körülmények között is jó termést ad, legfeljebb szárazabb években később fejlődnek ki a fajtára jellemző méretű fejek. A vecsési termelők, akik nem tudnak öntözni, még ma is nagy területen termesztik ezt a két kiváló fajtát, mert a nagyobb termőképességű, kiegyenlítettebb állományú és jól időzíthető nyugati hibridfajták száraz nyarainkon nem versenyképesek a vecsésiekkel.
A palántákat régebben a saját maguk által fogott magból, ma már többnyire vásárolt vetőmagból állítják elő a ház körüli palántáskertben. Kisebb részét fólia alá vetik március elején, a fóliát némi fűtéssel is felszerelve. Az őszi, friss fogyasztású, a tárolási, valamint az ipari káposzta magját április végén szabadföldi ágyba vetik, és a palántákat május végén ültetik ki. A négyzetméterenként elvetett 5-6 g magból 1000 palántát állítanak elő.
A nagyobb üzemekben néhány éve még elterjedt volt a szántóföldi helyre vetés is (420 g mag/ha), de a dráguló vetőmag és a jobb területkihasználás miatt újra kezd általánossá válni a palántanevelés. A káposztatermés nagy részét savanyítják: gyakorlatilag minden valamire való termesztő foglalkozik savanyítással is, ha csak néhány fahordó erejéig is. A községben a Ferihegy Mezőgazdasági Termelőszövetkezet építette az első nagyüzemi káposztasavanyítót, melyet már korszerű, francia betápláló géppel is felszereltek. Mintegy 15 éve készült el a ma is működő savanyító üzem, amelyben a munkafolyamatok majdnem teljesen automatizáltak, így a termelés világszínvonalon folyik.
Az üzem tartozéka a dobozoló és sterilizáló gépsor is. A 30-40 éve még csak a környék és a főváros igényeit kielégítő termőtáj káposztája már szinte az egész világon megtalálható.
Míg országosan a káposztatermő terület kétharmadára esett vissza, addig Pest megyében - és ez érvényes Vecsés környékére is - kismértékű növekedés következett be. Vecsés körzetében 7-800 hektár káposztaterület van, s mivel itt a termésátlag az országost rendre meghaladja, a termésmennyiségben kifejezett arány még kedvezőbb képet mutat. A vecsési káposztaföldeken nem ritka a 100 tonna/hektár termés sem, holott ez az országos átlag ötszöröse.
A jövedelmet elsősorban az növeli meg, hogy a termés túlnyomó többségét savanyítva viszik a piacra.
