A bor más kontextusba helyezi a világot, a zene új értelmet ad a bornak
A bor kultúrtörténete szorosan egybeforrt a legkülönfélébb művészeti ágakkal, az irodalommal, a festészettel, a szobrászattal, a képzőművészettel és természetesen a zenével.
Az elmúlt két évtized hazánkban is jelentősen átalakította a borkultúrát, elsőként azzal hogy megjelentek a jó borok és lassan köré épült az u. n. borkultúra. Ennek részeként még ha az igényekhez képest csak szerény mértékben is de az ide illő zene is megjelent a borospincék, borozók, bor és gasztronómiai fesztiválok környékén. Ismét feltámadt poraiból a valaha önálló zenei stílusnak számító bordal műfaja, néhány figyelemre méltó zenei kezdeményezéssel.
Ez a paletta 2011-ben egy új, igazán üdítő színfolttal gazdagodott, hisz megalakult a négy tagú Borra-való együttes, mely kimondottan bordalok létrehozására és előadására, a boros rendezvények hangulatának fokozására szerveződött.
Az ötletgazda, Almár Judit (Almátka) énekes-szerző, az együttes vezetője ráérzett a műfajban rejlő lehetőségekre, mondhatni jókor, jó helyen, jó ötlettel rukkolt elő.
Persze a véletlen szerepe jóval kevesebb ebben az esetben mint gondolnánk, hisz a csinos énekesnőnek a zenével és a borral is meglehetősen régi és bensőséges a viszonya.
Elmondása szerint a borhoz fűződő kapcsolata nem merül ki pusztán abban hogy szereti a szép vörösborokat, de az egyetemes és népi kultúra részének is tekinti a szőlő erjesztett levét.
Ő maga így vall erről: A Borra-való megálmodójaként hálás vagyok a sorsnak amiért rátaláltam arra az útra, ahol a hagyományok ötvözhetőek az újszerűséggel s kedvemre barangolhatok zenei műfajok között illetve olyan zenésztársakkal feledkezhetek önfeledt játékba, akikkel nem szűnik bennem az öröm. Népzenei hagyományokból merítve születnek a dalok átjárja őket a bor s az életöröm.
Mindezt persze üres frázisnak is tekinthetnénk, ha nem ismernék a repertoárjukba tartozó dalokat, melyek egy része eredeti népdal, míg más része általuk megzenésített vers, vagy teljesen egészében saját szerzemény.
Judit dalszövegei, rutinos, de korántsem mechanikus, sokkal inkább magával ragadó, sodró, élet igenlő, lendületes előadásmódja, mindenkit meggyőz arról hogy nemcsak szereti, de érzi és érti is a bor lényegét.
Az autentikus hangzásról kiváló zenésztársai gondoskodnak: Balázs Gergely hegedűművész, Káptalan András gitáros, Perger Guszty dob.
A több mint kétórás repertoárban szemezgetve rácsodálkozik az ember hogy mennyi népdal, vers kötődik a borhoz a magyar népi kultúrában és akkor még nem beszéltünk a saját szerzeményeikről.
Zenéjük tíz körömmel kapaszkodik a népzene hagyományaiba, de ez nem jelenti azt hogy korszerűtlen lenne. Főleg a saját szerzemények kapcsán jut a hallgató eszébe a világzene kifejezés, ahol a modern hangzás ötvöződik a földrajzilag nem feltétlenül behatárolható, folkos elemekkel.
Borra-való. Már a név választás is telitalálat. Ezt a borravalót nem elsősorban a vendéglátó kapja, hanem inkább a vendég. Bort lehet hogy ugyan nem adnak érte, de annak a kortyolgatását, amit jó magyar forintért kapott, mindenképpen élvezetesebbé teszi és a legjobb borokat is új dimenzióba helyezi. Legyen itt elég csak a bor himnusza című dalra utalni, mely Almár Judit szerzeménye és nem kevesebbre buzdít mint, hogy ”úgy idd a bort hogy melege legyen a napnak, s ereje szónak”, „úgy idd a a bort, ahogy készíti a borász” . Ennél szebben és lényegre törőbben aligha lehetne megfogalmazni a bor mibenlétét. A dalt hallgatva tehát nem tűnik fellengzősnek és túlzónak a cím: A bor himnusza. A dal azt hiszem méltán pályázhatna a magyar bor hivatalos himnusza címre. Reméljük egyszer tényleg lesz ilyen kategória, igazán megérdemelné a magyar bor.
A bor himnusza mentes minden sallangtól, kifejező szöveg és meggyőző, kendőzetlen énekhang, zenei kíséret nélkül, autentikus népzene köpönyegébe burkolva.
Hogy mennyivel több a bor mint egy alkoholos ital, számtalan érv támasztja alá. Számomra a bor akkor kezdte elfoglalni méltó helyét az értékrendemben, amikor megismerkedtem jó néhány borásszal, beleláttam abba az izzadtságos folyamatba, melynek a végén egy szép bor a poharamba kerül. De még ekkor sem ért véget a folyamat, hisz hallgatni kell a borászt aki mély hittel, szeretettel beszél a boráról és aki megtanítja a bort kóstolni, értékelni és élvezni. Most csak Vida Pétert említem meg, aki prédikátorokra emlékeztető meggyőző erővel képes beszélni a borról.
Vagy eszembe jut hirtelen Esterházy Péter egy története, mi szerint egyszer, kényszerből bögréből voltak kénytelenek egy jó bort inni, amely megsértődött a méltatlan ivó alkalmatlanságon és bezárkózott, vagyis szinte élvezhetetlenné vált. Mondanom sem kell persze hogy a bor íze semmit sem változott, de az emberi psziché, a vékony falú, elegáns borospohár hiányára így reagált.
Nos a jó zene, a bordal a jó borospohárhoz hasonlóan nem kevés pluszt képes adni még a legjobb borhoz is, a rossznak meg valamelyest elfedi hiányosságait. Ez utóbbi soha nem szabadna hogy előforduljon. Ismét Esterházy Pétert idézve zárszóként: „az élet túl rövid ahhoz hogy rossz borokat igyunk”.
Mindezt azzal egészítem ki, hogy: … rossz borokat igyunk és rossz zenéket hallgassunk.
A Borra-való együttes honlapja
