cukorborsó
Baranya megye, Mohács környéke
hüvelyesek.
Botanikailag a cukorborsó a Pisum sativum convar. saccharatum, azaz a borsó olyan alakköre, ahol a hüvely belső rostos hártyája hiányzik, s így a borsó hüvelyestől fogyasztható.
A népnyelv a korai kifejtő típusú zöldborsót hívja cukorborsónak. Ez botanikailag a P. s. convar glaucospermum, amelynek a hüvelyében gömbölyded, sima magok találhatók. Szemeinek cukortartalma gyorsan lisztesedik, de ennek az alakkörnek a fajtái a legigénytelenebbek, legedzettebbek, már alacsonyabb hőmérsékleten csíráznak. Tél alá vetésre házi kerti termesztésben ideálisak. Mohácson, Villányban a korai Express fajta termesztése az elterjedt.
Dél-Magyarországon, Dél-Dunántúlon a hüvelyes növények termelésének nagy múltja van.
A könnyen felmelegedő talajoknak, a korai tavasznak és a napsütéses órák magas számának köszönhetően a baranyai uradalmakban a XIX. században eredményesen kísérleteztek a hüvelyes növények termesztésével, és egyre nagyobb arányban termesztették is őket. Az egykori németbólyi, de a dárdai, a sellyei uradalomban is nagy felületen termesztették a borsót és a babot. Nem véletlen, hogy ezek az uradalmak egyben a legnagyobb vetőmagtermesztők, -kereskedők lettek, és ezzel is hírnévre tettek szert.
A XIX. század eleje óta a hüvelyeseket egyaránt termelték állati takarmánynak, emberi tápláléknak és szaporítóanyagnak. Ezeknek a növényeknek a paraszti-népi termesztése is ehhez a tájhoz kötődik.
Igen híres volt a Dunántúl közelében az ausztriai Stockeraui tájfajta. Ez Somogyban, Bácskában és a Dél-Dunántúlon terjedt el leginkább, de komoly hibája volt, hogy a zsizsiktől nem lehetett megmenteni. Nagyváthy még április közepén elvetette a borsót, ám valószínű, hogy a népi tapasztalat hatására már korábban kezdték el a vetését, mert így lehetett az első korai borsóval megjelenni az ország egész területén. Ezt a zöldborsót még a hüvelyével együtt főzték meg levesnek, és primőrként árulták a pesti piacokon.
A XIX. század végén már olyan nagymértékű volt a baranyai, Mohács környéki zöldborsó-termesztés, hogy a megyei monográfia külön említést tesz arról, hogy a térségből külföldre is szállítottak borsót. Pedig a hüvelyesek termesztése akkor már az 1880-as évekhez képest hanyatló tendenciát mutatott. 1882-ben az évi termés hüvelyesekből 12ezer mázsa volt, 1885-ben 23183 mázsa, de 1892-re csak 11206 mázsa, és 1894-ben pedig 10867 mázsára esett vissza.
A második világháború előtt, majd után is Magyarország elsősorban a zöldborsótermesztés területén tradicionálisan vetőmagtermesztő régiónak számított, ami a kedvező adottságú dél-magyarországi részek nélkül elképzelhetetlen lett volna.
A tavaszi idényben levesként az egyébként is sok levest fogyasztó magyar konyha egyik kedvence.
A magot 6-7 cm mélyre vetik novemberben, amikor már nem csírázik ki. Egy m2-re kb. 100 növényt számolnak, dupla gabonasortávval vetve. A magok a talaj állapotától függően, korán tavasszal csírázni kezdenek, s így jó egy héttel előbb szedhető itt a borsó, mint bárhol máshol az országban a legkorábban érő fajták tavaszi vetéséből.
A növények ápolása főként gyomlálásból áll, de szélsőségesen száraz év esetén öntözik is. Legjobban virágzáskor igényli a vizet.
Szedése május elején, közepén kezdhető, a tavasz beköszöntésétől függően.
Egy négyzetméterről szűk fél kilogramm szemtermésre számíthatunk.
A termelők száma az elmúlt egy-két évtizedben nagyon lecsökkent, mivel hómentes, hideg teleken még ebben a régióban is kockázatos termelni. A jugoszláviai háború miatti külső piacvesztés hatására már csak néhány házi kertben termesztik a Villányi-hegységben és a Mohácsi-szigeten.
