Ízes beszéd
Interjú Nagy Bandó Andrással
Horváth Zoltán: Mióta pacemakered van, valószínű még több embert érdekel, hogy hogy vagy: "művész úr, hogy szolgál a kedves egészsége"?
Nagy Bandó András: Előtte is feltették ezt a kérdést, de azóta kíváncsiak is arra, hogy mit felelek. Előtte mindegy volt, formális volt a kérdés is, a válasz is: "kösz, jól!" Persze ha ki akarok térni a hosszú beszámoló elől, ma is csak ezt felelem. Valójában tényleg nem érzem (és nem is gondolom) betegnek magam, bár vérhígítóval élni nem egy életbiztosítás, könnyen elvérezhet az ember. A pacemaker jól beépült, ma már csak tapintásra veszem észre, hogy van. Teniszezem, futok, nyáron úszom, szóval jól vagyok.
HZ: Az életutadat figyelőknek feltűnhetett, hogy bár továbbra is szerepelsz, mégis inkább a könyvek kötnek le. Ez tudatos, vagy a véletlen hozta így?
NBA: Nincsenek véletlenek, az sem véletlen, hogy tudatosan terelgettem errefelé az életemet. Mindig is volt mit mondanom a világról, a kabaréban sem tettem mást. Bár csak korosodó gyereknek, s nem öregnek gondolom magam, mégis egyre nagyobb öröm íróasztalnál szöszmötölni, válogatva a szavaimat. Az Úton-útfélen még csak az élettörténetemből és a legjobb kabarészámaimból állt össze, az András könyve (a Fordított teremtés és a Kútásó) viszont már valóban amolyan gondolatébresztő kötetnek íródott. Ezekben életről és halálról, hitről és vallásról értekeztem, mégis négy kiadást értek már meg, megszerették ezeket. A legérdekesebb kötetem a Könyv azoknak, akik utálnak olvasni, sok-sok poénnal, fotóval és geggel.
HZ: Ezeket viszont az Ízes beszéd című könyved követte, melyben életekről és ételekről írsz, sajátos iróniával.
NBA: Ebben a kötetben is van helye a humornak, a "kajás és piás" kabarészámaim is bele kerültek, és sok olyan írásom, melyben a legnagyobb szerepet az étkezés és a borozgatás kapott. Aki szereti a hasát, ezt is szeretni fogja.
HZ: És Te is szereted a hasad? A kulináris élvezetek rabja vagy?
Szeretem a lakomákat, de a konyhában állva jóízűen eszegetem a friss kenyeret is vajjal kenegetve, paprikával vagy paradicsommal. Az ember tragédiája, hogy öreg korára vagy nem jut már elegendő pénze a finomságokra, vagy ha jutna, akkor meg étvágya nincs már, esetleg a családja hiányzik. Két főre nehéz nagyon finomat főzni, egy ember meg talán nem is főzicskél, csak bekap valami harapnivalót. A súlyom is elszaladna, ha naponta "lakmároznék". Így aztán marad az esetenkénti (ünnepi vagy hétközi) főtt étel, egyébként pedig csipegetek, épp csak pár falatot.
HZ: Földrajzilag jól választottál lakóhelyet, közel van Villány, a jó borok vidéke. Megfordulsz ott is?
NBA: Néha-néha, főként a vendégeinkkel. Pécsett is találok ottani borokat, de pár hete hazahoztam néhány üveggel Villánykövesdről, s bár nem járunk rá, de kopogat. Társasági és étkezési borozó vagyok, egyedül ritkán kortyolgatok, de van, hogy írás közben az agyamat serkentem egy jó vörössel.
HZ: Úgy hírlik, költőként is bemutatkozol egy kötettel. Sok költőről tudjuk, hogy bor nélkül elkerülte az ihlet.
NBA: Verseimet gyerekeknek és szüleiknek írtam, már csak emiatt sem borozgathattam alkotás közben. A Madarak tolláról című kötetem egy híján ötven verset tartalmaz, és sok kis kétsorost. A rajzaim színezik az oldalakat, és nem titkolom: be vagyok rezelve!. Igaz, a versek tesztelés után kerültek a könyvbe, mégis félek, vajon hogy fogadják a költők, az irodalmárok, egyáltalán elfogadják-e, hogy én még evvel is próbálkozom? A Szélkiáltó együttes a megzenésítésükön dolgozik, de Bródy és Halász Jutka is mustrálgatja már a verseimet.
HZ: Vannak kedvenc ételeid?
NBA: Olyanokat sorolnék, amiket mások is szeretnek, ezért inkább hagyjuk. A lényeg: mindig megérzem, mire vágyunk, amikor a nejem azt kérdezi: mit főzzek ma? A szervezetünk pontosan tudja, hogy húst, tésztafélét vagy paprikás krumplit akar belül látni.
HZ: Te magad is főzöl?
NBA: Ma már csak társaságnak, barátoknak és munka közbeni pihentetésül. Amolyan meditációs időszak számomra, ha a konyhában matatok. Van, hogy elképzelek valamit, s megfőzöm. Van, hogy rögtönzök, s nagyritkán "alkotok" szakácskönyvből, receptekből.
HZ: Milyen elvárásokkal ülsz be egy étterembe?
NBA: Először is: ne legyen füst! A második: ne érezzem a konyhai szagokat, mely nem azonos az ételek illatával. Ami onnan jön, keveredik, és a jó illatokat legtöbbször elnyomja az égett olajszag. Ne legyen túl elegáns, de legyen tiszta, otthonos hangulatú, és a felszolgálók úgy tüsténkedjenek, hogy ne azt érezzem, hogy ez egy étterem, hanem azt, hogy a mi konyhánk és étkezőnk. Legfőképp: ne akarjanak megbugázni, azaz a panírban legyen hús, mely nincs vékonyra verve, a marhapörkölt valóban lábszárból készüljön, a püré ne porból, a nokedli ne mirelitből legyen. Egyszóval: érezzem, hogy azt szeretnék, hogy legyen kedvem a visszatérésre.
