szalagsajt
jellemzően füstölt, zsíros, gyúrt, félkemény-kemény sajtkülönlegesség
egyedi formájú, állományú és ízű, gyúrt, jellemzően füstölt, magyar sajtkülönlegesség.
A parenyica sajt kis (kb. 0,3 kg) tömegű, 6-7 cm széles, gyúrt sajtszalagból feltekercseléssel készült, 7-8 cm átmérőjű sajttekercs, amelyet szintén gyúrt, zsineg vastagságú sajtfonállal kötnek össze. Kéreg nélküli, felülete a füstöléstől aranysárga-aranybarna, az étolajjal történő bekenéstől kissé olajos tapintású és fényes. A sajttészta színe sárgás-zöldes fehér. Állománya rostos, szálas szerkezetű, kissé rágós, de szájban könnyen elomló. Szaga és íze sonkára emlékeztető, enyhén füstölt, zamatos, telt és kellemesen sós. Szárazanyag-tartalma legalább 52%25, szárazanyagra vonatkoztatott (relatív) zsírtartalma legalább 50%25. A sajt gomolya alapanyagból készül, aminek viszont a nyersanyaga régen a nyers juhtej volt, ma pedig döntően a tehéntej.
&filetext7=Az oltóanyag felhasználásával való tejkonzerválás, elsősorban a sajtkészítés technológiája a történeti Magyarország peremvidékén, a Balkán felől végigvonuló, majd megtelepedő vlach-jogú pásztornépekkel került hozzánk. A juhtejből készült sajt a XVI-XVII. században már egész Magyarországon közönséges piaci termék volt, ugyanakkor a pásztorok adózásának forrása is. Ezzel szemben például Észak-Európában csak a földesurak, illetve csak az uralkodó birtokain készült juhsajt. A parenyica elnevezésű sajt a történeti Észak-Magyarország, a Felföld magas hegyi pásztorkodásának speciális, jellegzetes terméke volt. Készítéséről - a mai Szlovákia területéről - már az 1730-as évekből van leírásunk. Bél Mátyás szerint Árva, Liptó és Zólyom vármegyék (Észak-Magyarország, 1920-tól Csehszlovákia, majd Szlovákia) juhászai sajtkoszorúkat formáltak, az alábbi módon. "A sajtnak az alvadékból kivett részét hagyják huzamos időn át megsavanyodni; amint ez megtörtént, savóba merítve derekas tűzön főzik, még forró állapotban kiveszik, és mivel nyújtható, hosszú zsineg formára húzzák. Ezt aztán tetszésük szerint hajlítgatják, sőt vele nagyobb gombócokat is körülhálóznak. De az ilyen sajt nem fogyasztásra való, mert egyrészt szerfölött sok sóval fűszerezik, másrészt oly szilárddá szárad össze, hogy még erős fogakkal is bajosan lehet megrágni." (Bél, 1984. 103.) Ez a leírás, véleményünk szerint, a parenyica készítését idézi.
A formázott sajtok - XVIII. századi meglétük ellenére - a XIX-XX. században váltak kedveltté és elterjedtté a nagyobb tömegű árutermelés, a polgári fogyasztói ízlés révén. A parenyica elnevezés máig terjedő szlovák szó a magyar nyelvterületen, a termék közismert, amit az is segített, hogy 1920 - azaz a trianoni határmódosítások - után a hazai kisüzemek kezdték el ennek a sajtféleségnek a gyártását. Jelenleg Nagybánhegyesen készítik.
&filetext8=Zöldségekkel közvetlenül fogyasztható, a sajt- és hidegtálak dekoratív alkotója, a sajtínyencek csemegéje. A vörösbor kitűnő kísérője. A fogyasztás mértéke 0,03 kg/fő/év. A termék fő felvevőpiacai a boltok és az éttermek.
&filetext9=A préselt és hasábcsíkokra vágott, majd kb. 4-6 óráig utósavanyított és felaprított gomolyát 75-80 °C-os, telített sólében gyúrják. A pasztőrözött és megsózódott, képlékeny sajtanyagból kézzel kb. 1 m hosszú, 6-7 cm széles és 0,5 cm vastag szalagokat formáznak, amelyeket feltekernek és 3 mm vastag sajtfonállal átkötnek. A nedves sózás után szikkasztás, hűtés, fűrészporos füstölés, étolajos felületi bekenés, rövid idejű érlelés és grafikázott műanyag fóliába történő csomagolás következik.
&filetext10=Ma csak Nagybánhegyesen gyártják évi 300 tonna körüli mennyiségben.
Maga a sajt a nevével és gyártástechnológiájával együtt magyar és cég know-how-nak minősül.
