magyar parlagi
baromfifélék - tyúkidomúak
tollszín, könnyű test, igénytelenség.
A kakas 3, a tyúk 2,5 kg súlyú. Feje kicsiny, rövid, ívelt, tőben erős, sárga csőrrel. Szeme élénk, vérpiros taraja középnagy, egyenes, felfelé álló, egyenletesen csipkézett. Arca vérpiros és csupasz, a fül- és áll-lebeny nagy, lekerekített. Kissé hátraszegett fejtartású, a nyaktollazat dús, hegye cirmos vagy kormos.
A sárga magyar tyúk törzse középhosszú, melle kiemelkedő, domború. A hát és a nyereg rövid, a hátvonal homorú. A szárny magasan tűzött, a farok magasan tartott. A láb és a lábszár középhosszú, finom csontozatú, de erős, a sarkantyú befelé ívelt. A tollazat alapszíne élénksárga, a szárny evezőtollai sötétbarnák, a farok kormánytollai barna vagy fekete színűek.
Olaszországból két irányban érkezett hozzánk, részben közvetlenül, részben pedig Franciaországon, Hollandián és Németországon keresztül.
A magyar tyúk ősét a honfoglaló magyarok által behozott ázsiai eredetű és az itt lévő tyúkok keveredéséből származtatják, így alakult ki a magyar parlagi tyúk. Ennek változatai a sárga, a fehér, a kendermagos és a fogolyszínű. A magyar tyúkfajták későbbi átalakulásuk és nemesítésük révén napjainkig fennmaradtak.
A magyar baromfi ősidők óta hozzátartozott a házhoz. Általában a gazdasszony gondozta, nevelte, és ugyanúgy büszke volt a baromfiudvarára, mint a virágoskertjére vagy a főztjére. A kappanleves - mint a levesek "királya" - vendég érkezésekor került az asztalra.
A kotlóültetés különleges esemény volt. A megültetésre kiszemelt, jól tojó állatokat fűtött helyen tartották, és erősen borsózott, főtt kölessel etették, amibe még húst, porrá tört tojáshéjat és különféle füvek porát is kevertek. Minthogy a baromfi minden jobbágyháznál megtalálható volt, adót is fizethettek vele. Bizonyítja egy 1584-ből való rendelet, amely kimondja, hogy "Minden heles ad esztendőn által 5-5 tyúkot...". Az ilyen, adóba behozott tyúkot nevezték dézsmatyúknak.
Jóval később, amikor a lakosság baromfihús- és tojásszükséglete (főleg a városokban) megnőtt, nemesítéssel, a külföldi fajták behozatalával és ezek keresztezésével próbálták emelni a magyar tyúk termelőképességét. E mellett - hála egyes tyúktenyésztőinknek - megtartották a magyar parlagi tyúkállományt a létrehozandó új fajták alapjául. Így jöttek létre és maradtak meg a mai formában megtalálható magyar tyúkfajtáink. Rendelettel szabályozták, az ország melyik táján milyen fajtát ajánlanak tartani és tenyészteni, így a sárga magyar tyúk kijelölt területe a Dunántúl.
A baromfihús és -tojás a magyar konyhaművészet nélkülözhetetlen eleme. Húsából levest, sültet, pörköltet készítenek, tojása alap- és kiegészítő táplálékforrás.
Ma éppen úgy, mint régen, az extenzív tartásmód jellemzi. Jó kotló és jó nevelő.
A génmegőrzés meghatározott tenyésztési program alapján történik. Ennek lényege az állatok megjelölése, az ismert származás, az egykakasos törzsek beállítása és az évenkénti kakasforgó. A takarmányozással szemben nem igényes, de tojó időszakban az abrak-kiegészítést meghálálja.
A jelenlegi ellenőrzött tojólétszám 2500. Ezek fajtafenntartó törzstenyészetekben találhatók. A magyar falu baromfiudvaraiban - a vegyes állomány között - sok sárga színű tyúk is található, melyeknek egyedüli gazdasági célja a családi hús- és tojásellátás biztosítása.
Fajtafenntartó az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet (OMMI), elismert tenyésztő szervezet a Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete (MGE).
