Mangalica sertés

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 0.00 (0 Votes)
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Pin It

Mangalica sertés

(sertésfajták, hasított-körmű)

Cimkék: göndör szőrű disznó, zsírdisznó, mangalica, szőke mangalica, fecskehasú mangalica, vörös mangalica

Észak-Alföld, Dél-Dunántúl

Göndör szőr, ellenálló, kiváló zsírtermelő.
Tenyésztett mangalicafajtáink: Szőke mangalica, Fecskehasú mangalica, Vörös mangalica.
A magyar mangalica sertés közepes termetű, kifejlett korban a kocák marmagassága 70-76 cm, élősúlya 100-125 kg.
A Szőke mangalica szőrzete a szürkétől a sárgáig, illetve a sárgásvörösig minden változatban előfordul, a sárgásvöröses színeződést a tartási és talajviszonyok okozzák.
A Fecskehasú mangalica szőrzete az oldalakon és a háton fekete, a test alsó fele, a has és a toka a szájszegletig húzódóan fehér vagy sárgás-fehér.
A Vörös mangalica szőrzete sötétebb vagy világosabb árnyalatú barnásvörös.
A mangalica sertések bőre pigmentált szürkésfekete, a természetes testnyílások és a túrókarima feketék, a csecsek és a körmök ugyancsak feketék. A fültő alsó szélén egy világos folt található a pigmentált bőrön, ez az ún. "Welmann-folt", ami a mangalica fajtajellegéhez tartozik (malackorban feltűnő, később nem vehető észre). A szőrzet dús, hosszú, télen gyaluforgácsszerűen göndörödő, vastag, tömött, nyáron finomabb, rövidebb, sima lefutású. A fej középhosszú, az orrhát enyhén megtört, a fülek középnagyok, előrehajlóak.
A szemek barnák, a szemöldök és a szempillák feketék. A faroktő jellegzetesen vastag, a farokbojt mindig fekete. A minimális csecs-szám: 5-5 szabályos, jól fejlett csecs mindkét oldalon. A hátvonal enyhén ívelt, az ágyék rövid vagy középhosszú. A csontozat finom, de nagyon kemény.
A magyarországi sertésfajták közül a mangalica terjedt el legáltalánosabban, noha Magyarországon alig 150 éve tenyésztik.
Az archeozoológai vizsgálatok tanúsága szerint a középkori Magyarországon a sertéshús fogyasztása mennyiségben a szarvasmarhát követte. A sertéseket a középkorban kifejlett állatként vágták le, koponyájukon megfigyelhető a keresztirányú és a hosszanti darabolás, a megégett sertésfogak pedig a levágott állat pörkölésére utalnak. 1018-ban 32 sertést adományozott Szent István - mint alapító - a Szent Krizogon-kolostornak. 1055-ben I. Endre magyar király a tihanyi bencéseknek adott 100 sertést az alapító levéllel. A pécsváradi monostor alapító levelében (1000-1035) már 102 sertést tüntettek fel adományként. Általában megállapítható, hogy a disznóhús a marhánál, juhnál drágább, becsesebb volt a XVIII. század végéig.
Magyarországon két ősi sertés tájfajta alakult ki; a bakonyi még a honfoglalás előtt, valamint a szalontai. Mindkét ősi tájfajta kereszteződött a mangalicával a XIX. század közepén, aminek következtében ezek kiszorultak a tenyésztésből és kihaltak. Az 1830-as évektől Szerbiából behozott sumadia sertésből a szalontai és a bakonyi ősi tájfajták keresztezésével tenyésztették ki a magyar mangalicát. A szőke vagy fekete, fecskehasú, vadas színű, hosszú, göndör szőrű, zömök testalkatú mangalica zsírsertés nagyon hamar elterjedt, igénytelen, nagy zsírtermelésű, kevésbé hústermelő sertésként. Gyors és egyeduralkodói elterjedését elősegítette, hogy a XVIII. század végétől a dél-magyarországi, dél-dunántúli nagy uradalmak a sertéshajtó utak mentén kukoricatermesztésbe fogtak, amit a hatalmas disznókondák takarmányozására használtak fel. A lábon hajtást a mangalica jól bírta, sőt, makkoltatásra is nagy számban hajtottak fel a Kárpátok tölgy- és bükkerdeibe kondákat Kelet-Magyarországról. Nyelvtörténeti adatok a mangalica szót Magyarországon először (a TESZ szerint) 1791-ben említik. "...mintegy 100 darab sertéseket, rész szerént mangaritzákat rész szerént magyar fajtákat elhajtották..." - az ajkai kanásztól. Az uradalmi és a paraszti sertéstartás legelterjedtebb fajtája lett a mangalica, számos XIX. századi kép és művészi alkotás örökítette meg. A hússertésekre történő fajtaváltás a XIX. század közepén kezdődött, de csak lassan terjedtek el az újabb fajták, az angol és nyugat-európai hússertések. Közép- és Dél-Európában, a déli területeken egyeduralkodó volt a mangalica.
A XX. század közepétől, az intenzív hússertés fajtáinak tenyésztésével, a fajtaváltással a mangalica kiszorult a magyar piacról. A húsfogyasztás összetételében a XX. század első harmadában Magyarországon a sertés vezetett, mintegy 45%25-ot kitéve, 1985-ben ez a szám már 55,6%25-ra emelkedett. A legújabb kutatási eredmények alapján tokaszalonnája koleszterinmentes, így a korszerű táplálkozásban felhasználható.
A mangalica húsa kiváló szalámi és sonka alapanyag. A sonka és a karaj spanyol exportra kerül a hazai vágások döntő hányadában.
Régen falusi kondákban, legelőkön tartották, a süldőztetés általános volt, ami azt jelentette, hogy a nevelés tavasztól őszig a legelőn történt, ott a jószág "fellábasodott", majd késő ősszel ólakban kukoricára fogták és nagy súlyra hizlalták a vágásig.
A mangalica tartásának lehetőségei ott biztosítottak a fajta igényei szerint, ahol nagy, lehetőleg természetes legelőrész vagy földes kifutó van, és olyan egyszerű ólak, ahol a fiaztatás, a kanok különtartása, valamint az állatok kezelhetősége megoldott. A mangalica fenntartása- úgy, mint a többi őshonos fajtáé - állami feladat, és tenyésztése meghatározott program szerint történik.
A mangalica hasznosításának egyik formája a keresztezés, amely kimondottan árutermelés céljából alkalmazott módszer.
A jelenlegi törzskönyvezett, génrezerv állományok egyedszámai (Szőke mangalica 500, Fecskehasú mangalica 70, Vörös mangalica 80) a fajtafenntartást szolgálják.
Ezenkívül mintegy 600-ra tehető azon egyedek száma, melyek főleg keresztezett formában vesznek részt az árutermelésben. A regisztrált mangalicatenyésztők száma 55.
A fajtafenntartó állami megbízásból az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet (OMMI), elismert tenyésztő szervezet a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete (MOE).

Pin It
©2019 Kontraszt Web és Videó Stúdió Szeged. All Rights Reserved.

Keresés