Tolna-baranyai sváb juh
juhfélék
kis testű, fehér juhfajta.
A cikta juh marmagassága átlagosan 58-60 cm. Az anyák testsúlya 35-45 kg, a kosoké 45-5 kg között változik. A fej aránylag kicsi, a homlok lapos és keskeny, az orrhát az anyáknál egyenes, a kosoknál domború. A fülek tölcsérszerűen sodrottak, keskenyek, hegyesek, vízszintesen állók. Az anyák mindig szarvatlanok, de a kosok egy része is. A szarvval rendelkező egyedek csigás szarvat viselnek. A csontozat finom, a lábszárak vékonyak. A farok a csánkig ér. A fej és a lábak rövid, fehér színű szőrrel borítottak, a körmök és a szarvak viaszsárgák, a bőr pigmentmentes. A testet tincsekben alácsüngő, fehér gyapjú fedi.
A XVIII. században Európa gazdasági életére a megnövekedett népesség, a városi lakosság szaporodása, így a fogyasztás emelkedése a jellemző. Ezzel előtérbe került a jövedelmezőség kérdése. Ugyanakkor a Kárpát-medencében a ritka népesség, a belső fogyasztás alacsony volta, a piac hiányával összefüggő értékesítési lehetőségek korlátozottsága nem is teremtette meg a belterjes gazdálkodás elterjedésének feltételeit. Ebben az időszakban a külterjes gazdálkodás jelentette az olcsóbb és egyszerűbb termelést. A hitelhiány és az osztrák vámpolitika (III. Károly és Mária Terézia uralkodása alatt) oly mértékben hátráltatta az ipar és a kereskedelem fejlődését, hogy ezek húzó hatása a mezőgazdaságban nem is jelentkezhetett. Változást annak a felismerése jelentett, hogy az államhatalom rájött a "szegény paraszt-szegény ország, szegény ország-szegény király" elvének tarthatatlanságára, így olyan intézkedéseket vezettek be, amelyek segítették megvalósítani a kitűzött célt: "Etetni kell a juhot, ha nyírni és fejni akarjuk." Ennek megfelelően kialakultak a földesúri, majorsági gazdálkodásnak a lehetőségei, létrejöttek ugyan a nagybirtokok, de sem a föld művelésére, sem az állattenyésztés fejlesztésére nem volt elég és képzett munkaerő.
Az ország gyér lakosságát először III. Károly igyekezett növelni, idegenek, főleg németek letelepítésével de ez a folyamat Mária Terézia és II. József idejében is folytatódott. Ezeket a földművelő és állattartó telepeseket főleg a kincstári birtokoknál helyezték el, és igen nagy támogatásban részesültek, többek között állatokat kaptak, de a különböző vidékekről származó emberek hozták magukkal a saját állataikat is. Ezekből az időkből eredeztethető a "Zaupelschaf" - a cikta - magyarországi megjelenése. Érdekesség, hogy a gyapjú iránt megnövekedett igény következtében ebben az időszakban hozták be a spanyol, páduai finomgyapjas juhot, amelynek hazai tenyésztését kezdetben a jobb állattenyésztési (belterjesebb) ismeretekkel rendelkező, betelepített telepesekre bízták, így a cikta megjelenése a Kárpát-medencében egyidejű volt a merinó típusú juh első behozatalával.
A cikta fennmaradása tulajdonképpen annak köszönhető, hogy a betelepített, német ajkú gazdálkodók és leszármazottaik megőrizték eredeti szokásaikat, kultúrájukat mindmáig megtartották és ápolják. Bár magukkal hozott állataik száma családonként 5-30 egyed lehetett, ezek a tájegységenként telepített családok az egymás közötti állatcserékkel mégis megoldották a mai értelemben vett beltenyésztés problémáját. A kérdés azonban az, hogy a cikta miért csak Tolna és Baranya vármegyében maradt fenn, holott tudjuk, német (sváb) betelepítések az ország több régiójába és több lépcsőben is történtek. További kutatások tárgya lehet az is, hogy amíg a más nemzetiségű betelepítettek juhai elvesztek és kereszteződtek az idők folyamán, a cikta megmaradt, és Tolna-baranyai sváb juh néven úgy élte túl az állattenyésztés későbbi változásának viharait, hogy eredeti élőhelyén már nem található meg, csak Magyarországon.
Régen húsát és gyapját is hasznosították, ma csak a génmegőrzést szolgálja.
Korábban kis számban a ház körül tartották, ma a tenyésztése és tartása kidolgozott program szerint folyik. Párosításának és fedeztethetőségének időszaka - ellentétben a többi őshonos fajtáéval - kettős (őszi: szeptember-november, tavaszi: február-április). Az előírt párosítási
tervnek megfelelően az anyákat - származásuk alapján - háremekbe osztják (háremenként 35- 40 egyed), és a velük nem rokon "vonalkost" eresztik a háremre. A fajtára jellemző az évente kétszeri nyírás, ma azonban csak egyszer nyírják.
Évente kb. 100-150 az eladható állatok száma, az anyaállomány létszáma 350 egyed. Az egyetlen állomány a Komárom megyei Vértes-Tolnán található egy tenyésztőnél.
A fajta fenntartója az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet (OMMI), elismert tenyésztő szervezete a Magyar Juhtenyésztők és Juhtenyésztő Szervezetek Szövetsége (MJSZ).
