Franciaországot megelőzve Kína lett 2014-ben a világ második legjelentősebb bortermelője 800 ezer hektárral, az első helyen továbbra is Spanyolország áll - közölte a nemzetközi szőlészeti és borászati szervezet (OIV) hétfőn Párizsban.

Forrás: MTI

A kínai szőlő 2000-ben a világ bortermelésének még csak alig 4 százalékát biztosította, jelenleg közel 11 százalékát. A jelentés szerint Kínán kívül elsősorban a latin-amerikai országokban nőtt jelentősen a termelés.

Az Európai Unióban viszont folyamatosan csökken a borszőlők területe, amely tavaly 3,4 millió hektár volt, 21 ezer hektárral kevesebb, mint 2013-ban. Az EU-ban a legnagyobb területen, több mint egymillió hektáron Spanyolországban művelnek szőlőt, a második helyen álló Franciaország 792 ezer hektár) és Olaszország (690 ezer hektár) előtt. 
Az EU 2008 és 2011 között a megtermelt bor minőségének javítása érdekében szabályozási programot vezetett be a termelési potenciálra, s ennek keretében évente átlagosan 94 ezer hektárral csökkent a szőlőterület. Az elmúlt két évben Olaszország és Portugália folytatta a csökkentést, 15 ezer, illetve 5 ezer hektárral. 
Tavaly egyébként 104 millió hektoliter bort vásároltak világszerte, ami egy év alatt 2,5 százalékos emelkedést jelent. Spanyolország 22 százalékkal tudta növelni borkivitelét, s továbbra is a világ elsőszámú borexportőre Olaszország és Franciaország előtt. A negyedik helyen Chile, az ötödiken pedig Ausztrália áll. 
A megvásárolt bor fogyasztása viszont valamelyest csökkent tavaly: a 2014-ben elfogyott 240 millió hektoliter 2,4 millióval kevesebb, mint 2013-ban. A legtöbb bor továbbra is az Egyesült Államokban fogy el.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés