Saját pálinkát tervezhet a fesztiválra látogató




Egyedülálló találmány debütál a május 16-án nyitó Budapesti Pálinkafesztiválon: a speciális mobilblendelő segítségével a látogatók saját kezűleg, egyéni ízlés szerint házasíthatnak pálinkát a helyszínen. Emellett a fesztiválozók egyedi pálinkás bonbonkülönlegességeket kóstolhatnak, valamint május 16 és 19 között megízlelhetik az Év pálinkáját, amely ezúttal meggyből készült. A Budai Vár után idén tavasszal a belvárosi Erzsébet tér ad otthont a Budapesti Pálinkafesztiválnak, ahol a több mint 400 párlat mellett a látogatók először kóstolhatják meg az az Év meggypálinkáját, amely hazánk tizenkét, kiemelkedő minőségű párlatának házasításából készült. A 2013-as év ugyanis a meggy éve, így az Erzsébet téren kiemelt szerepet kapnak a meggypálinkák és a meggyből készült ételkülönlegességek.
Az egyedi blendelő kurzusra jelentkezők négyféle párlatból készíthetik el egyedi, házasított pálinkájukat, amelynek maguk állíthatják be az illatát, ízét és alkoholfokát. Az igazi ínyencek pedig kipróbálhatják mi születik a zöldségpárlatok és a prémium kézműves bonbonok találkozásából. A Lady Levender Csokoládé Manufaktúra tulajdonosa ugyanis különleges bonbonjaiba Brill pálinkákat és zöldségpárlatokat tölt, köztük medvehagymával és répával ízesítettet.



Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 0 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés