TERMESZTETT, GYŰJTÖGETETT ÉS FELDOLGOZOTT GYÜMÖLCSÖK
ZALAI KÖRTE
körte.
A régióban a körték (Pyrus communis L.) közül elsősorban az őszi és a téli érésű fajtákat termesztik, köztük legnagyobb mennyiségben a Bosc kobak fajtát. Ez adja a tájból értékesítendő körtemennyiség 50%-át. Külföldről került hozzánk, de termesztési aránya Magyarországon a legnagyobb. Gyümölcse nagy vagy igen nagy (tömege 180-280 g közötti), megnyúlt körte alakú, a gyümölcshéj csaknem teljes felülete rozsdamázzal fedett. Héja vékony, száraz, jól bírja a szállítást és a pulton tartást.
A zalai körte több fajtának a közös gyűjtőneve, arról a tájról nevezték el, ahol terem. A késő középkorban is volt már egy Zala ura körtefajta, ami az itteni nagymértékű körtetermesztést igazolja. Elsősorban a kedvező éghajlat, a csapadékviszonyok, valamint a jó értékesítési lehetőségek miatt lett jelentős az itteni körtetermesztés. A XVI-XVIII. században a magyar főurak gazdálkodó asszonyai nagy kedvteléssel kertészkedtek, különféle gyümölcsökkel kedveskedtek egymásnak, még a bécsi császári udvarba is küldtek korán érő, muskotályos illatú körtéket Nyugat-Magyarországról, Zala megyéből. A korabeli exportban a magyar gyümölcsön belül a körte is számottevő mértékű volt. A XVI-XVIII. századi források erről a területről általánosan ismert gyümölcsökként említenek 9 körte-, 5-6 cseresznye-, 5 alma- és 3 szilvafajtát.
A körte termesztése a zalai szőlőhegyeken és gyümölcsös erdőkben a paraszti gazdálkodás kiteljesedése idején is jelentős volt, amit a még ma is megtalálható, matuzsálemi korú körtefák bizonyítanak. A Balaton-felvidéken és a Dunántúl belső területein a gyümölcs (főleg körte és alma) felvásárlása állandó és szervezett volt, ami a távolsági paraszti gyümölcskereskedelmet éltette és fenntartotta. Ez a terület része volt annak a kereskedelmi láncolatnak, amely az Alpok vidékét Magyarország középső, gyümölcsben szegényebb részeivel kötötte össze.
A zalai körtetermesztés igazi fellendülése az 1940-es évek végén, a nagyüzemi gazdaságok megalakulásával kezdődött. Két területre koncentrálódtak az ültetvények, Zalaegerszegre és Nagykanizsára, valamint vonzáskörzetükre. Mindkét termőtájat optimális mikrokörzetnek tekinthetjük a körtetermesztés számára; kiváló, inkább savanyú erdőtalajok, 700-1000 mm csapadék sok évi átlagban, melynek 50-60%-a a tenyészidőszakban esik. E termőtáj adja az országban megtermelt minőségi körte több mint 15%25-át, a régióban termelt összes gyümölcsből pedig 37%-kal részesedik.
&filetext8=Elsősorban friss fogyasztásra alkalmas. Ezen túl aromás termékek is készíthetők belőle: sűrítmény, velő, befőtt, pálinka.
&filetext9=A termőhely iránt kevésbé igényes, a téli fagyokra nem érzékeny. Gombabetegségekre nagyon, tűzelhalásra kevésbé fogékony. Fája közepes vagy annál gyengébb növekedésű, ritka koronát nevel. Középkésőn fordul termőre, viszont utána rendszeresen és bőven terem. Birs alanyon csak közbenoltással nevelhető biztonságosan. Legelterjedtebb koronaformája árutermelő üzemekben a szabad orsó, vadkörte magoncalanyon 6 x 4 m vagy 5 x 3,5 m sor- és tőtávra telepítve. Gondos és rendszeres metszést igényel, mivel elágazódásra gyengén hajlamos. Elsősorban a rövid termővesszőkön terem. Későn virágzik, javasolt pollenadói a Clapp kedveltje, Társulati esperes, Hardenpont téli vajkörte. Tartós tárolásra szeptember közepén-végén szedik, 3-5 hónapig tárolható.
Külföldi piacokon igen keresett exportcikkünk, itthon is igen kedvelt fajta.
A régióban az 1990 utáni évek új telepítéseiben aránya 66% körüli.
Az évente megtermelt mennyiség mintegy 3500-4000 tonna.
