TERMESZTETT, GYŰJTÖGETETT ÉS FELDOLGOZOTT GYÜMÖLCSÖK
SOLYMÁRI GÖMBÖLYŰ CSERESZNYE
Solymári politúr, Politúr hertz, Solymári szív cseresznye
cseresznye
Különleges, egyedi jellemzők: a Germersdorfi óriás legjobb pollenadója.
A cseresznye latin neve Prunus avium. Ismeretlen eredetű. A Buda vidéki termőtájból, Solymáron szelektálta Brózik Sándor a Solymári gömbölyűt. Bőven termő fajta, mely jó termékenyítő partnere a vele egy időben virágzó cseresznye- és meggyfajtáknak. Bordó-piros gyümölcse hasonló áruértékű, mint a Germersdorfié, átlag 9 g tömegű, 24 mm átmérőjű, a bibepontnál lekerekített, tompa szív alakú. Június 15-20. között érik. Héja szívós, ezért jól szállítható. Húsa világospiros, kemény, gyengén maghoz kötött. Édes-savanykás, zamatos ízű. Kőmagja kicsi vagy középnagy. Kocsánya szárazon válik a gyümölcstől, géppel jól rázható. Fája erős növésű, szétálló, széles, kúp alakú koronát nevel.
Fényes Elek 1851-ben a káposzta mellett még nem említette Solymár falu később híressé vált gyümölcsét, a cseresznyét. A falu szerb, illetve német lakói olyan termékeket állítottak elő nagy szakértelemmel, amelyek jól eladhatóak voltak a közeli főváros piacain. Ilyen gyümölcsnek számított a filoxéra pusztítása után a cseresznye is. A korai cseresznyét a Solymár környéki árusok ötösével csomókba kötve adták el. Csak utánuk jelentek meg a "die rote Mai-Herzkirsche" fajtával a Hont és Nógrád megyeiek Pesten.
Schmiedhammer solymári német gazda nevelte szőlőjében az első cseresznyefát. A közeli községi erdőben talált egy olyan fát, amelyik szép, kemény cseresznyét termett. Az erről származó oltóággal oltotta be a János (Johanneskirsche) cseresznyefákat. A cseresznye feltűnő, ragyogó fényéről kapta a Solymári politúr nevet. Szaporításhoz erről a fáról további oltóvesszőket szedtek. A Germersdorfi óriás előtt egy héttel érő, tetszetős bordó-piros Solymári politúr a kereskedők kedvencévé vált, a Solymárról érkező gazdáktól nagy tételben hamar felvásárolták.
A XIX. század végén a solymári cseresznyetermesztés nagyobb méreteket öltött, a környék önálló termesztőkörzetté vált. 1895-ben, az országos statisztika szerint Solymáron 1098 cseresznyefa állt. A Pilisi járásban, ahová Solymár is tartozott, összesen 23957 cseresznyefát írtak ekkor össze. Solymár mellett jelentős cseresznyetermelők voltak a következő községek: Budakalász (1049), Dunabogdány (1598), Tótfalu (2000), Pócsmegyer (4151) és Pomáz (8423). A községnevek melletti zárójelben lévő számok a nyilvántartott cseresznyefák számát jelentik.
1950-ben még voltak a községben kijelölt fák, ahonnan nemesítés céljára rendszeresen vittek oltóvesszőket.
Június közepétől érő gyümölcsét elsősorban friss fogyasztásra, valamint kompót készítésére használják fel.
&filetext9=Vadalanyon rendkívül hosszú életű. A Buda vidéki termőtájban a szőlő- és gyümölcskertekben szórványosan ültetett fák között találhatók közel százévesek is. Az árutermelő ültetvényekben elsősorban a Germersdorfi óriás termékenyítő partnereként termesztik, de jól porozza a Germersdorfi 1 és 3, a Margit, a Linda, a Hedelfingeni és a Van fajtákon kívül a vele egy időben virágzó Pándy 48 és az Érdi nagygyümölcsű meggyfajtákat is.
Az eredeti termesztő körzetben - szórvány gyümölcsfaként, a szelektálatlan állományból - mintegy 1000-1200 fája ad még termést.
Országosan évente hozzávetőleg mintegy 1800-2000 tonna cseresznyét szüretelnek a fajtakörből.
1968 óta előzetesen, 1971 óta államilag elismert fő árufajta.
