TERMESZTETT, GYŰJTÖGETETT ÉS FELDOLGOZOTT GYÜMÖLCSÖK
BUDAPEST KÖRNYÉKI KAJSZIBARACK
Buda vidéki sárgabarack, pest-budai kajszi
Máig termesztett régi fajták: Magyar kajszi, Kései rózsa, Korai piros, Mandulakajszi; újabb fajták: Ceglédi Piroska, Ceglédi óriás (Szegedi mammut), Ceglédi bíborkajszi, Ligeti óriás, Pannónia, Ceglédi arany, Bergeron, Harmat, Korai zamatos; régi, már nem szaporított fajták: Ananász kajszi, Nancy, Brédai, Ambrósia kajszibarack
A táj viszonylag a legkedvezőbb hazai ökológiai és ökonómiai feltételeket biztosítja a kajszibarack-termesztés számára. A termék (termékcsoport) elsősorban az ország legnagyobb, legkoncentráltabb fogyasztótáborának ellátására szolgál. Ezért lehetséges - és kívánatos is - a többfajtás szerkezet, beleértve a kevésbé fagytűrőket is.
A régióban a kajszibarack (Prunus armeniaca L.) szezonját a Korai piros-fajtakör kezdte, ennek gyümölcseivel még ma is találkozhatunk a piacokon és zöldségboltokban. A nála értékesebb, új, magyar, szabadalmaztatott fajták (Harmat, Korai zamatos) részben még korábban, részben vele egy időpontban érnek. A Magyar kajszi-csoport eddig a legnagyobb arányban (45%) termesztett fajtája e tájnak is. Megelőzik vagy vele együtt érnek a Ceglédi Piroska, a Ceglédi bíbor és a Ceglédi óriás
(= Szegedi mammut), melyek csak az utóbbi évtizedekben terjedtek el, arányuk növekszik. Részben hazai nemesítésből, részben tájkutatásból származó, hazai fajták. A Magyar kajszit követi a Ligeti óriás, a Pannónia, a Mandulakajszi és a Ceglédi arany, ezek szintén magyar tájszelekciók, illetve hibridek. A franciák híres Bergeron kajszija zárja az érési sort, amely leváltotta a korábban igen jelentős arányú Kései rózsaváltozatokat. A hajdan termesztett külföldi fajták egy-egy öreg fájával még találkozhatunk a házi kertekben.
A Buda környéki kajszibarack-termesztés kezdete ismeretlen, a régészeti leletek tanúsága szerint már a XIV. században létezett. Elsősorban a török hódoltság területén lendült fel a termesztése, így Buda környékén is. Evlia Cselebi török utazó 1660 körül bőven talált kajszibarackot a hódoltsági Buda (Budin) városában. A jó adóforrások és az édes, törökös ízek sorába jól illett az a kajszibarack, amely az itteni változatos ökológiai adottságok között jól megtalálta termőhelyeit. Törökországból, illetve az Oszmán Birodalom délebbi tartományaiból bőven kerültek hozzánk nemes fajták. A XVI-XVII. századi reneszánsz magyar kertekben szívesen fogadott főúri ajándék volt a kajszibarack vagy az oltóág. Petheő János főkapitány 1564-ben pl. "török kajszinbarackot kapván a királynak is küldött belőle szemzésre alkalmas ágacskát". (Takáts, 1917.) Igen valószínű, hogy Közép- és Nyugat-Európában Magyarországról terjedt el a kajszibarack (Magyar legjobb, Korai magyar sárga stb.).
Buda környékének jó ökológiai adottságú, meszes talajú dombjain és hegyoldalain a kajszi az egyik leggyakoribb gyümölcsfaj lett az elmúlt évszázadok során. Állandó jó piacát elsősorban a pest-budai piacok és vásárok jelentették. Nem véletlen, hogy a magyar kormányzat a filoxéra pusztította szőlők helyére is a gyümölcstermesztést javasolta, köztük a kajszit is. Mindezt az 1895. évi országos mezőgazdasági statisztika is igazolja. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében csak a szilva- és almafák egyedszáma előzte meg a kajszibarackfák közel 420 ezres mennyiségét. Ebből a megyei települések állománya mintegy 242ezer volt, Budapesten 17 ezer, a Pilisi felsőjárásban 11600, a Pilisi alsójárásban 7900 körüli mennyiséggel. Ebben az időben a gyümölcspiacoknak és -vásároknak egyre nagyobb lett a szerepük. A késő éjjel és kora hajnalban induló szekereken, talicskákon, de gyalogosan, kosarakban (batyuzók) is rengeteg gyümölcsöt hoztak a hetipiacokra és vásárokra.
1941-ben Szőcs Sándor megállapítja: "Ma már igen nagy kajszitermelés van Budapest környékén, 30-35 km-es körzetben." 1959-re Pest megye és a főváros kajszifaállománya meghaladta az 1 milliót, 1970 után az 1,1 milliót, a megye termése pedig az évi 15ezer tonnás átlagot, ami az ország kajszibaracktermésének hatoda volt. A megyei faállomány 1959-ben már felerészben a hegy- és dombvidéki északi részeken helyezkedett el, és a továbbiakban egyre inkább e tájakra vándorolt át a kajszi termesztése. Az 1970 körüli értékesítési válságot követő nagy visszaesés és kivágás ezt a termőtájat jóval kevésbé érintette, mint a sík vidéki, homoki területeket, és így mára az ország kajszibaracktermésének átlagosan 30%25-át adja meglehetős rendszerességgel, ezzel ennek a gyümölcsnek az ország legnagyobb termesztő- körzete lett.
&filetext8=Sokoldalúan felhasználható termék. Friss hazai fogyasztása és exportja számottevő; házi és ipari feldolgozása lekvárnak, dzsemnek és befőttnek igen elterjedt, az iparban bébiétel is készül belőle, mélyhűtött állapotban (gombócbarack) tárolható; a pálinkafőzés alapanyaga.
A kötöttebb talajokon mirobalán és szilva alanyt használnak leginkább. A hagyományos, 7-8 x 5 m-es térállású, közepes törzsű ültetvények mellett igen jelentős a sűrűbb telepítésű, 5-6 x 4 m tenyészterületű, alacsony törzsű fákból álló gyümölcsösök mennyisége. Terjed a magas szilvatörzsű faalak is. A táj árutermelő ültetvényeiben gyakori a "szedd magad" rendszerű szüretelés-értékesítés, egyébként a szüret a szokásos módon kézzel, 10 cm mély, bélelt hollandi rekeszekbe, esetleg 20-30 cm mély, bélelt szedőládákba történik. Exportra és a nagyáruházaknak az EU előírásai szerint osztályozzák és csomagolják a kajszibarackot, 50 mm-es nagyság fölött szokásos a sorolás vagy fészeklap használata is. A piacokon, zöldségboltokban és az utak mellett 10 cm-es rekeszekből árulják az ömlesztett kajszit. Az osztrák, német, horvát, cseh, svájci, olasz, balti partnerek a friss árun kívül ipari alapanyagot is importálnak nyersen vagy pulp, velő formájában.
A régió becsült évi termése 10ezer tonna. Ennek 27-35%25-át értékesítik nagy tételekben, a többit a termelők saját fogyasztásukra, ajándékozásra, házi feldolgozásra fordítják, esetleg a háznál eladják. Az árutermelésben a Magyar kajszi aránya 70%25-ról (1970) 40-45%25-ra csökkent, a Rózsakajszi kiszorulóban van, az Óriáskajszi 20%25, a Bergeron 10%25, a Ceglédi bíbor 6%25 körül lehet az állományban, s folyamatosan nő az új fajták aránya és száma.
1990-ig a régió árutermelése néhány nagy termelőszövetkezetben és állami gazdaságban folyt, az 1980-as években jó néhány kisszövetkezet (szakcsoport) is alakult. A mamutgazdaságok 1991-től több kisebb gazdálkodó egységre bomlottak. A legjelentősebb árutermelő helyek a budai oldalon Tök, Zsámbék, Pomáz, Piliscsaba, Törökbálint, Budaörs, Sóskút, Százhalombatta, a pesti oldalon Kosd, Vácduka, Erdőkertes, Csomád-Fót, Gomba- Bénye, Albertirsa és Ceglédbercel környékén találhatók, mintegy 20 nagyobb és számos kisebb termesztőegységben. A szedés időszaka kb. június 25-étől augusztus első hetéig tart.
