TERMESZTETT, GYŰJTÖGETETT ÉS FELDOLGOZOTT GYÜMÖLCSÖK
BUDA VIDÉKI ŐSZIBARACK
őszibarack.
A hagyományos fajták köre e század elejére alakult ki. A fehér húsúak érési sorrendje: Mayflower, Győztes, Amsden, Alexander, Mariska, Ford, Carman, Miss Lolo, Early Michigan, Champion, Gyümölcskertek királynője, Mezőkomáromi duránci, Shipley. A sárga húsúak sorrendje: Sunbeam (Napsugár), Elberta, Magyar arany duráncija, Olga királynő, Kései bronzos Elberta. Közismert volt még a Kínai lapos (Peento). A nektarinok közül a Rivers korai kopaszt és a Nectarin Advance-t termesztették. Az 1960-70-es években nagymértékben változott a termelés területi elhelyezkedése, üzemi mérete és fajtaszerkezete. Megkezdődött a sárga húsú fajták térhódítása, új színt kapott a nektarinok egész sorával és a kifejezetten ipari célfajták telepítésével.
A Buda vidéki őszibarackok (Prunus persica L., Batsch 1801; syn.: Persica vulgaris Mill., 1768) az érési időtől függően vagy középes méretűek (a júliusiak 60-65 mm átmérőjűek, tömegük 110-130 g), vagy nagyok (az augusztustól érők 65-70 mm átmérőjűek, tömegük 140-180 g). A gyümölcsök szépen színezettek, magas beltartalmi értékűek: szárazanyag 10% fölött, cukor 6-7%25, refrakció 11%, savtartalom 0,7-0,8% körül alakul.
Az érési idő június végén kezdődik, szeptember közepéig tart. Az őszibarack a budai termőtájban április elejétől mintegy két héten keresztül virágzik.
A budai tájban őszibarack-termesztésről már a római időkből tudunk. Az Árpád-házi királyok korából is vannak emlékeink. Valószínűsíthető, hogy a török hódoltság idejében a fajták köre bővült. A fagyérzékeny, sárga húsú őszibarackfajták északi elterjedésének határa a Balaton-felvidék és a budai táj volt. Ezt támasztja alá Conrad Gesner (1561), aki Vuoysselre hivatkozva azt írja, hogy a sárga húsú őszibarack magyar barack.
A fővárost övező, főleg a budai oldalra jellemző szőlőhegyeken elsődleges termék és áru a szőlő, illetve a bor volt, a barackot kizárólag házi szükségletre használták fel. A Buda környéki német falvak figyeltek fel először az őszibarack árusításában rejlő piaci lehetőségekre. Ehhez azonban a nagyváros, a felvevőpiac közelsége kellett. Az értékesítést nagymértékben elősegítette, hogy Budapest környékén 1880-tól mind erőteljesebben pusztított a filoxéra, ami egy-két évtized alatt a szőlőhegyeket kopár területté változtatta. Az egykori szőlők helyét leginkább piacos őszibarackkal telepítették be az elszegényedő szőlős-boros gazdák. Mind a telepítésben, mind a piacozásban az élelmes és tőkeerős Buda környéki német falvak parasztjai, vállalkozó birtokosai jártak az élen. Így a budaörsi, a sasadi, a tétényi, a budafoki barackok már a századfordulóra híressé váltak. Általában a védett, melegebb völgykatlanokat, az északról hegy- és dombgerincekkel védett napos lejtőket telepítették be őszibarackfákkal, amelyek ápolása, kezelése nem kis szakértelmet kívánt.
A XIX. század közepén Klauzál Gábor, tétényi birtokos, a Batthyány-kormány földművelési minisztere és Entz Ferenc, a "nemzet kertésze" is felismerte és hirdette Dél-Buda kedvező adottságait. A XIX. század vége felé gyors ütemben telepítették az őszibarackot, mert a kihalófélben lévő szőlő- és bortermelés miatt hanyatló mezőgazdaság egyik kilábalási lehetőségét a gyümölcstermesztés fokozásában és színvonalának emelésében látták. A községi faiskolák szinte mindenütt árultak őszibarack-csemetéket is, illetve állami támogatásként és segítségként juttattak a filoxéra pusztítása miatt hátrányos helyzetbe került gazdáknak. Például Budafok község faiskolája ekkor már 25-fajta őszibarackot árult.
1880-ban a Gellért-hegy oldalán, a Villányi és a Ménesi út közötti részen Zwikli András gazdatiszt telepítette el az első 3 hold őszibarackost. A Zwikli-barack nagy sikert aratott belföldön és külföldön egyaránt. Hasonló hírnévre tett szert Lechner Vilmos tanár 1898-ban telepített nagytétényi őszibarackja is. Ebben az időben telepített 5 hektárnyi őszibarackost Nagytétényben az az Imre Lajos, aki 1908-ban az Állami Oklevél arany fokozatát kapta a kiállított őszibarackfajtáiért. Az 1895. évi mezőgazdasági felmérés alapján a Buda vidéki gyümölcsfaállomány majd 40%25-a őszibarack, közel 75 fajtával! A későbbiekben is megmaradt Budapest környékén ez az arány. A rendkívül sokféle őszibarack között jelen voltak a korszak nagy és ismert fajtái, többek között a Mayflower, a Champion, a Ford, az Elberta, a Stedley, a Stevens és a Salvey.
Az új fajták bevezetésében, a hazai tájfajták szelekciójában, nemesítésében és a külföldi fajták honosításában mindig kezdeményező volt ez a táj. Ennek több időszaka is volt. A XIX. század elején végzett szelekciókból napjainkra is megmaradt Entz Ferenc Mezőkomáromi duráncija, vagy a Metelka díjazottja. Az 1880-as években Angyal Dezső, a Kertészeti Tanintézet igazgatója indította el az akkor ismert francia és amerikai fajták behozatalát, ami az első világháborúig folyamatos volt. Ezek sorából napjainkra fennmaradt az Elberta és a ma is közkedvelt Champion. Magyar Gyula, a Kertészeti Tanintézet tanára nemesítette az 1930-as években a Magyar arany duránciját és a Kései bronzos Elbertát. Ezek ma is létező fajták. Mohácsy Mátyás munkásságának eredménye számos fajta behozatala az 1920-as években.
A nagyüzemi táblásítás kezdetén, az 1950-60-as években került sor a ma is elterjedt Mariska fajta népi termesztésből való begyűjtésére és az üzemi termesztésbe vonására - Schindler István nagytétényi kertész javaslatára - Főző József és kollégái munkái nyomán. A Kertészeti Tanintézet jogutódjaként működő Kertészeti Egyetem Növénynemesítési Tanszékén nemesítették a Remény nevű lapos barackot (Pejovics Bogdán és Tamássy István). A Kertészeti Egyetem Növénynemesítési, valamint Gyümölcstermesztési Tanszéke közreműködésével és az Érdi Gyümölcs- és Dísznövény-termesztési Kutató Fejlesztő Intézet révén számos kiváló külföldi fajta honosítására került sor.
Az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet e tájban, Tordason tart fenn egy fajtaminősítő állomást a fajták tájbani alkalmazhatóságának vizsgálatára.
Korábban elsődlegesen frissen fogyasztották az őszibarackot, de jelentős volt ipari felhasználása is, elsősorban befőtt készült belőle. E hagyományos felhasználási módok mellett újabban jelentős mennyiségű rostos gyümölcslevet és kiváló minőségű bébiételeket gyártanak a megtermelt őszibarackból. A kiváló beltartalmi tulajdonságok, a magas szárazanyag-tartalom, a kedvező sav-cukor arány miatt külföldön is egyre nagyobb az érdeklődés a különböző gyártmányok iránt, akár félkész-, akár késztermék formájában (pulp, velő, nektár). A térségben több konzervüzem is működik.
&filetext9=A budai termőtájban hagyományosan a keserű mandulát használták alanyként a magas mésztartalmú területeken. A koronaforma a termőtájban egy sajátos Buda vidéki katlan volt, amely 6-8 db el nem ágaztatott és nagyon meredeken (70°) felfelé álló vázágból állott. A korona elsűrűsödésének megakadályozására,
a szép, színes és nagyméretű gyümölcs nevelése érdekében nyári zöldmetszést és kézi gyümölcsritkítást végeztek. Ez a művelési mód megfelelt a hagyományos termőhelyek száraz rendzina talajain folytatott termesztés követelményeinek. A legtöbb házi kertben ma is megtaláljuk ezt a termelési módot. Az üzemi táblák kedvezőbb talajadottságú szántóterületeken létesültek. Az őszibarackfák növekedése erősebb volt, a koronaformát módosítani kellett. A hagyományos 4 x 4 m-ről 6 x 4-re bővült a térállás. A fa magasabb lett, a vázágak laposabb szögállásúak és/vagy elágaztatottak. Újabban a vázakorona (három meredek vázággal) és a Kertészeti Egyetem Gyümölcs-termesztési Tanszéke által honosított karcsú orsó is terjed.
Az érést követő betakarítást több menetben, kézzel végzik. Kis kertekben a fán válogatják a gyümölcsöt, és a helyszínen göngyölegekbe csomagolják.
A hagyományos budai törzsterületeken ma már csak kis kertekben található őszibarackfa, ami a családi szükséglet ellátását szolgálja. Ennek ellenére a fák száma meghaladja a tízezres nagyságrendet. Az 1960-as évektől új üzemi ültetvényekkel kibővült táj napjainkra is az ország egyik legnagyobb őszibaracktermő területe, noha az 1990-es években nagy területi csökkenés zajlott le. Az üzemi ültetvények területe a 1990-es évek végén megközelítette az 1000 hektárt. A termés évente 15-20 ezer tonna.
