Francia barack
Dél-Dunántúl - a Balaton déli partja
őszibarack.
Az őszibarack (Prunus persica L., Batsch 1801; syn.: Persica vulgaris Mill., 1768) minden változatát termesztették és termesztik ma is. A júliustól augusztus végéig érő fajták terjedtek el, küllemükben követve a nemzetközi igényt és fajtahasználatot. A több lépésben végrehajtott fajtaváltás után azonban csak azok maradtak fenn, amelyek ehhez a tájhoz adaptálódtak, és ezáltal a hagyományos, megszokott és elvárt balatoni minőséget adják. Napjaink fajtái érési sorrendben: Early Redhaven, Jerseyland, Redhaven, Suncrest, Cresthaven, valamint az Independence, Nectared 4, Andosa (Stark RedGold), Fantázia és Venus nektarinok. E fajták sárga húsúak, nagyméretűek (65-75 mm, 150-180 g), zömük magvaváló, finom ízű és lédús. Magas beltartalmi értékűek: szárazanyag 10% felett, refrakció 10%, sav 0,6-0,8%, cukor 6-8%, C-vitamin 3 mg körüli. A táj rendkívüli benapozottságának köszönhetően szinte 100%-osan élénk pirossal fedett a gyümölcs felülete.
A régió legrégebbi ásatási leleteinek tanúsága szerint az Árpád-korban már ismerték az őszibarackot. Termesztésének fellendülése a XVIII. században indult meg, amikor a francia kertkultúra a magyar főúri kastélyok, valamint a kisnemesi kúriák parkjaiban is éreztette hatását. A reformkor a Balaton vidéki őszibarack-termesztésre is nagy hatással volt azáltal, hogy a tó körül egyre több üdülőhely létesült. Írók, politikusok (Berzsenyi, a Kisfaludyak, Jókai, Széchenyi és mások) lelkesedtek a táj újonnan felfedezett értékeiért.
Balatonfüred - ahol az első vidéki kőszínház épült, ma leginkább a szívkórházáról ismert - európai rangú fürdőhely lett. Az itt működő kórház főorvosa, dr. Adler hozta be 1838 körül Franciaországból a Vérpiros kopasz muskotály (Brugnon violet) nektarint.
Az akkor itt termesztett francia őszibarack-fajtákat Entz Ferenc írásaiból ismerjük. A XIX-XX. század fordulójának ipari és közlekedési fellendülése (déli vasút, 1861) következtében a polgári lakosság is egyre szívesebben kereste fel a Balatont. Villák, üdülők, fürdőhelyek épültek, kialakult a tó menti idegenforgalom, ami az őszibarack-termesztésre is ösztönzőleg hatott. Itt létesült az ország akkor egyik legnagyobb és legismertebb faiskolája, a Schrikker-féle faiskola Alsótekeresen, amely Balatonvilágoson ma is működik. A fajták körének bővítésében, új fajták keresésében mindig éltek úttörők e tájban. Három kutatóműhely is foglalkozott a Balaton körül fajtakutatással az 1960-70-es években. A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem professzora, Ferdinánd Dezső szelektálta Révfülöpön a Júlia fajtát. A Kertészeti Kutató Intézet (a mai Gyümölcs- és Dísznövény-termesztési Kutató, Fejlesztő Intézet jogelődje) Akaliban működő telepén Okályi Iván emelte ki az olasz eredetű fajták sorából az Incroció Pierit. Az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet Balatonbogláron működtetett egy fajta-megfigyelő telepet, ahonnan számos sikeres külföldi fajta került a termesztésbe. Ezek mellett a kiválóan működő gazdaságokban (Balatonboglár, Siófok) is folytak honosítói vizsgálatok a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Gyümölcstermesztési Tanszékének szervezésében. Az újdonság iránti fogékonyság ma is jellemzője az e tájban dolgozó őszibarack-termesztőknek.
A Balaton vidéki őszibarackot elsősorban frissen fogyasztja a helyi lakosság, népszerű a nyaralók körében, valamint az idegenforgalom révén is sok fogy belőle. Exportra mindig is szállítottak, változó mennyiségben.
Jelentős tételeket vesz fel a Siófokon működő gyümölcslé-feldolgozó üzem. A kiváló minőségű rostos őszibarack-ivólé mind belföldön, mind külföldön ismert és keresett.
A Balaton-felvidéken (az északi parton) hagyományosan a keserűmandula alanyt használták, a déli part dombjain a mandula mellett az őszibarack magonca (vad őszibarack) is elterjedt.
Hagyományosan a felül nyitott katlankorona 45 fokos vázág dőlési szögű változatát használták. A térségben többféle korona kipróbálására történtek kezdeményezések. A fák gyorsan fordulnak termőre, az enyhe metszés miatt kevésbé fertőződnek a rákosodást okozó betegségektől. A váza koronájú ültetvények megbízhatóan hozzák a 20 tonna/hektár körüli terméshozamokat. A térállásigény a katlankoronáknál 6 x 4 m volt, a vázakoronánál 7 x 5 m-re módosult. A metszési mód az északi part hagyományos, régi őszibarackosaiban a kétvesszős váltómetszés volt. Újabban általános az egyvesszős (termővessző a felére visszametszve) és a csökkentett számú szálvesszős metszés.
A betakarítást az érést követően több menetben, kézzel szedve végzik. Kisebb ültetvények esetén a leszedett gyümölcsöt helyben be is csomagolják. Nagyobb üzemekben szedőgöngyölegekben kerül a termés a csomagolás helyére, ahol a megrendelő igényei szerinti fogyasztói göngyölegekbe helyezik át.
A szüret és értékesítés júliusban és augusztusban folyamatosan zajlik. Jellemző árusítási mód a Balaton-parti üdülőkben és a közlekedési utak mentén a termelői értékesítés.
A házi kertekben és a szőlőkben található szórvány őszibarackfák számát csak becsülni lehet, valószínű, hogy tízezres nagyságrendű.
A kisebb-nagyobb árutermelő üzemek területe néhány száz hektár. Érdekes gazdasági forma az őszibarack-termesztésben a szakcsoport, ahol egy nagyobb táblán egységes fajtahasználat és közös gépi agrotechnika mellett a kézi munkákat az egyes tulajdonosok egyénileg végzik. A betakarított terméstömeg az 1990-es évek végén a balatoni termőtájban 2500-3500 tonna között ingadozott évente.
