Borismereti tanfolyam 8. „vegyes rendelkezések” 1.
Borismereti sorozatunk eddigi fejezeteiben szóltunk a bor eredetéről, mibenlétéről, alkotóelemeiről, a borkészítési eljárásokról, a kóstolás mikéntjéről, a minősítés, szempontjairól. Talán mélyebbre ható ismereteket igyekeztünk átadni, mint amire egy átlagos borkedvelőnek szüksége lehet a hétköznapi és ünnepi borozgatások során.
Azonban fontos hangsúlyozni, hogy a szimpla borkedvelésből gyakran vezet az út a tudatos borbarátság irányába. A bor a gasztronómia csúcsterméke, divattá is vált manapság érteni a borokhoz és talán nem túlzás azt állítani, hogy az átlagműveltség részévé is vált a borok, borivás szabályainak, etikettjének legalább alapfokú ismerete.
Bizton állíthatom, hogy nem csak a felsőbb körökben, nagyon elit társaságban, de akár egy átlagos étteremben is kínos helyzetbe hozhatjuk magunkat, ha az alapvető jártassággal sem rendelkezünk a borok világában. A vígjátékokban gyakran találkozni erre épülő poénokkal.
Akiben kialakult valamilyen mértékű vonzalom a szép borok iránt, az általában el is indul a borismeret izgalmas útján.
Mostani cikkemben általános, de nagyon fontos, eddig nem taglalt, afféle vegyes ismeretanyagot szeretnék közreadni a borok és a borfogyasztás témakörében.
Két mondattal korábban szép borokat említettem. Aki először hallja a "szép" minősítést, általában elcsodálkozik, hisz azt gondolná, hogy egy bornak inkább jónak, finomnak kell lenni, mint szépnek. Valójában nincs ellentmondás a két megnevezés között, hiszen a szaknyelv a jó, kiváló minőségű borra alkalmazza a "szép" jelzőt . (Zárójelben jegyzem meg, hogy a bor színe, fénye is fontos jellemzője az adott tételnek, ráadásul a palack és a pohár is hozzáadhat az esztétikai élményhez, így már indokoltabbnak tűnhet a szép minősítés.)
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az igazi borértők elsősorban a száraz borokat kedvelik és értékelik. Kivétel ez alól az úgynevezett kései szüretelésű, természetes cukrot tartalmazó borok kategóriája, beleértve a tokaji aszúkat is (desszert borok). Fehér borok esetén beszélhetünk természetes édes borokról. Csak rendkívül ritkán adódik mód természetes édes vörösborok készítésére, ezért az olcsó édes vörösborok utólag hozzáadott cukorral készülnek, így érthető, hogy ezt a minőségi bor elleni merényletnek tekinthetjük és gasztronómiai giccsnek számít. Az édes vörösbort tehát tessenek elfelejteni és leszokni róla. A vörösbor Colával (magyarosan VBK) pedig szinte a büntény kategóriába tartozik, bár húsz-harminc éve még nagy divatja volt, főként a fiatalok körében.
Ha szerencsére a VBK ki is ment a divatból, sajnos még mindig nagyon sokan ragaszkodnak az édes borokhoz és lehet azon vitatkozni, hogy ráerőltethetjük-e másokra azt amit nem szeretnek. Sokan sznobériának tartják ezt. Megjegyzem, Debreczeni Pál a Vylyan Pincészet közel egy évtizede elhunyt tulajdonosa nyilatkozta egy riportomban, hogy a sznobéria a borkultúra terén, nem Isten ellen való vétek, hisz sokan kezdetben csak sznobériából isznak komoly borokat, de végül ráéreznek és igazi borértőkké válnak.
Tehát! Mindenképpen érdemes megismerni és megtanulni szeretni a száraz borokat. Olyan ez kicsit, mint a komolyzene. A többség talán nem kedveli, akinek viszont kifinomultabb az ízlése, nyitott és lehetőséget biztosít magának, szerencsés esetben értő kalauz vezeti be műfajba, az ráérez az ízére és ha nem is lesz operabarát, élvezni tud egy előadást. (Én a Nabuccónál és az Aidánál tartok)
Ahogy a komoly zenének, úgy a száraz boroknak is vannak könnyedebb fajtái. A komolyzenét sem Bartókkal célszerű kezdeni, főleg nem tizenhat évesen, úgy a száraz borokkal való ismerkedést sem célszerű nagy testű, taninos vörös borokkal kezdeni. Ha zenében a Carment bátran ajánlhatunk egy kezdőnek, akkor ennek megfelelője a száraz borok világában a fehér, reduktív, könnyű, gyümölcsös, illatos fajták lehetnek. pl. Cserszegi Fűszeres, Sauvignon Blanc, Nektár, stb. Aki úgymond nem kedveli, másképpen fogalmazva még nem nőtt fel a száraz borokhoz, gyakran úgy fogalmaz, hogy neki túl savanyú. No, egy életmentő, kiemelt fontosságú tanács: soha ne használja egy borra a savanyú szót, ha csak valóban nem romlott, ecetes borról van szó. Különben ez nagyon durva sértés a borra és készítőjére nézve. A helyes kifejezés, hogy számomra egy kicsit túl savas.
Ha már az illemtan került elő, gyorsan megjegyzem, hogy szintén nagyon illetlen dolog a pincelátogatás során kopogtatni a hordókat. Ez olyan, mintha a borász zsebében turkálnánk.
A következő számban folytatjuk a „vegyes rendelkezéseket". Írok majd a kóstolás sorrendjéről, a borok hőmérsékletéről, a pohár jelentőségéről, ételek és borok párosításáról és számtalan személyes tapasztalatról, melyet a borismeret igen kellemes és szórakoztató sok éves útján szereztem.
