tikgomba (Sárvár környékén), csibe- vagy csirkegomba (Veszprém környékén), borsikagomba (Kecskemét környékén), harmatgomba (a Szamos mentén) (Istvánffy, 1899.)
a mezei szegfűgombával közeli rokonságban van az erdei szegfűgomba (Marasmius wynney Berk. et Br.). Termőhelyeik is egymás közelében lehetnek: a mezők cserjés, ligetes foltjain terem. (Természetesen a középhegységi lombos erdőkben is elterjedt, hiszen neve is erre utal.)
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Egyéb magyarországi előfordulás: Dél-Alföld
gyűjtött és feldolgozott gomba
a gyűjtők által szedett és a kereskedelembe is nagy tételben kerülő gombafajok között a legkisebb termetű.
A mezei szegfűgomba [Marasmius oreades (Bolt.: Fr.) Fr., Pereszkefélék családja, Tricholomataceae] kalapja fiatalon púpos, domború, később laposan kiterül: 2-3 cm-es. Világos sárgásbarna, vörösesbarna, gyakran szinte fehéres krémszínűre fakul. Felülete pergamenszerűen sima, széle idősebb korban kissé bordás. Húsa igen vékony. Felkanyarodó, ritkán álló lemezei, valamint karcsú tönkje kalapjával egyszínű, világos. 5-10 cm hosszú, pálcaszerűen egyenes tönkje rugalmas, szívós. Alja néha kissé sötétebb. A kevésbé erős aromájú, de még mindig ízletes erdei szegfűgomba tönkje már a felső egyharmadától lefelé sötétbarna. Tavasztól késő őszig terem. Nemcsak mezőn, legelőn található, de cserjések, ligeterdők tisztásain, nagyobb parkok, kertek gyepjében is.
A szegfűgomba első alkalommal egy XVIII. század végéről származó magyar szövegben szerepel: Simai Kristóf 1795-1799-ben írt kéziratos szakácskönyvében dicséri ezt a gombát. Istvánffi 1899-ben írja: "Apró gomba, de seregesen terem, s kosár- meg zsákszámra hozzák a piacra." Több száz éves megfigyelés, hogy ez a gomba gyakran terem többé-kevésbé szabályos körökben. Ezekben a körökben messziről észrevehetően zöldebb a fű. A gomba e körök peremén terem. Azt hitték, hogy itt a boszorkányok táncoltak, és lábuk nyomán terem a gomba. Bolton ezért nevezi el a körtáncot járó mezei tündérekről: a mitológiai oreádokról "Oreades"-nek. (Bolton, 1792.)
Mátyus (1787) a gomba erdélyi eredetű nevét említi: szegfűgomba, mert illata a szegfűszegre emlékeztet. Ez az illat a gomba szárítmányán még erősebb, mint frissen.
Népszerűségét mindmáig megőrizte a magyarság körében. (Kalmár et al., 1989.; Veress, 1982.) A piacainkon megjelenő, vadon termő gombák között ma is ez a leggyakoribb.
Áprilistól novemberig terem, már gyengébb nyári zápor után is megjelenhet. Homokos, szikes és löszös talajokon, alacsony gyepekben, legelőkön bújik elő, de az akácosok napos szélein, tisztásain is gyakori. Apró termete ellenére igen értékes, mert sokat terem, és mert egy helyről sok felszedhető.
A kifejlődött példányok tönkje nagyon rostos, szívós, ezért úgy kell szedni, hogy a kalapjával legfeljebb csak 1 cm hosszú tönkrész legyen. Piaci árusítása engedélyezett, de csak ezzel a feltétellel.
Amennyiben szárításra gyűjtik a gombát, úgy teljes tönkkel felszedhető, de a kalapot és a tönköt ilyenkor is külön-külön kell feldolgozni.
Régen csak a puszták, rétek lakói gyűjtötték és használták, ma már a nagyvárosok piacaira is igen sok kerül, általánosan ismertté és kedveltté vált.
Mint hazánk egyik legkedveltebb, leggyakoribb gombáját, kitűnő íze és illata miatt sokféleképpen hasznosítják. Frissen szedve fűszeres aromája igen jól érvényesül levesben, de másféle gombás ételnek is kedvelt. Érdemes gombapaprikást, körítést készíteni belőle, sültek mellé, egymagában vagy rizzsel keverve igen ízletes. Tölteléknek is kiváló: húsokba, sós süteményekbe, sós palacsintába, patisszont, paradicsomot, sőt kucsmagombát is tölthetünk vele, hiszen legelső terméshulláma a kucsmagombával egy időben jelentkezik.
Húsa az ételben sárgásfehér, íze a csirkehúséra emlékeztet, ezért nevezik csirkegombának is.
Szárítva is értékes. Kalapját és tönkjét külön-külön, szellős, félárnyékos helyen, tiszta vásznon vagy szitán érdemes szárítani. Gyorsabban és egyenletesebben szárad, mint a többi gomba. Csörgőre szárítva hűvös, száraz, molymentes helyen, vászon- vagy papírzsákban tárolható. Tönkje csak szárítva, majd megőrölve használható. Kalapja szárítás után egyben hagyható, hiszen gyorsan és könnyen visszapuhul, amikor a forró levesbe tesszük. A kalap őrleménye is kitűnő gombaszószok készítésére vagy fűszerezésre.
Külföldön nem olyan ismert és használt, mint Magyarországon. Valószínű, hogy több más, nagy testű csemegegomba (vargánya, rókagomba) gyakoribb megjelenése szorította háttérbe. A szegfűgomba többféle, más gombából készülő ételben is felhasználható, nagyon jól gazdagítja azok ízét.
Árusítható gomba, de legfeljebb 1 cm hosszú tönkkel. Kecskemét piacaira évente 3-400 kg friss szegfűgombát visznek, de ennek tíz-húsz-szorosát gyűjtik saját célra csak a város környékén (Kecskés I.-né adatai). A budapesti vásárcsarnokokban 1998-ban 4380 kg friss szegfűgombát, míg 1999-ben csak 1029 kg-ot adtak el.
Szárítva 100 és 250 g-os csomagolásban, egész évben kapható (Lovász K. adatai).
A nyugat-dunántúli régióban (pl. Szombathelyen), 1999-ben 196 kg-ot árusítottak friss állapotban (Kalauz J. adatai).
Exportra csak szárítva kerül: 1998-ban 5 tonna, 1999-ben 3 tonna (Cselovszki G. adatai).
