Észak-Alföld.
A Hatvan vidéki paradicsom (Lycopersicon esculentum, Solanaceae) termésének alakja változatos, ismert a gömbölyű, a hosszúkás alakú, valamint ezek változatai. A bogyók belseje kevés vagy sok rekeszű, sok maggal. A termés színe sárga, narancs, rózsaszínű és piros. Nálunk a piros színű az ismert, termesztett ipari paradicsom. A bogyók súlya 50-200 g.
A Hatvan vidéki paradicsom egy körzet híressé váló paradicsomtermesztésének eredménye, több fajta együttes piaci neve, ami a termesztői körzetre, nem pedig egy tájfajtára utal. A termesztőkörzet XIX. század végi és XX. századi adottságait kihasználva Hatvanban konzervgyár nyitotta meg kapuit, ahol a "hatvani paradicsom" a helyi feldolgozás révén igazi fogalommá vált. Csak Budapest paradicsoméhsége nem lett volna elég arra, hogy a "hatvani paradicsom" hírneve országos szintre és a határon túlra is eljusson.
A paradicsom viszonylag későn jelent meg az alföldi kertekben. A XIX. századból van tudomásunk arról, hogy Bugac pusztájának deszkási kerületében Paradicsom-dűlő létezett. A XIX. század folyamán a paradicsom nélkülözhetetlen növénye lett a házi zöldséges kerteknek. A XIX. század végén fellendülő export ösztönzőleg hatott a paradicsomtermesztésre, amely a XX. század első évtizedeiben élte fénykorát.
A nyers paradicsom mellett igény mutatkozott a konzervipari termékekre is. Az 1930-as évek elején már paradicsomlevet is gyártottak és exportáltak. A beszállító és külkereskedő vállalat, a Benedek cég ajánlotta a Lucullus paradicsomfajta termesztését konzervipari célokra. Az 1930-as években a Koraiak-királya, Dán-kiviteli, Garfield-elnök, San Marsano, Lumpert király, Magyar standard fajták terjedtek el. Az 1933 és 1937 közötti években nőtt a Lucullus, San Marsano, Early Clark fajták területe, ezek képviselték a termesztett fajták nagy részét. Később a Kecskeméti Konzerv, K 42, Nívó, Príma, Uno, K 549, Peto 86 és Peto 95-től a Red Hunter F1, Tenger F1, H 9280, H 9478, Pollux F1, Brigade F1-ig igen széles fajtaválasztékot termesztettek, de a konzervgyárak közelében, így ebben a körzetben is a nagyobb, de puhább bogyójú Mobil, Korall, Jubileum fajta is kedvelt volt. Ezek a fajták általában féldeterminált növekedésűek, egy részük gépi betakarításra is alkalmas.
Felmerült ekkorra a paradicsomvelő gyártásának igénye is. A paradicsomsűrítmény készítése a nagy kereslet következtében jó vállalkozásnak bizonyult. Nagykőrösön a Gschwind konzervgyár készítette elsőként, majd 1934 szeptemberétől Hatvanban is gyártani kezdték. Speciális, levédett címkék, konzervdobozok jelezték a hatvani "Aranyfácán" paradicsomkonzervek térhódítását. A jellegzetes fácángrafika az egész országban híressé tette a terméket.
A második világháború után, az 1940-es évek végétől nőtt a konzervgyártás volumene. Újabb fajták jelentek meg, mint például a K 363, Bíbor, Marglób, Zarjax Komet, amelyek nagyüzemi feldolgozásra kiválóan alkalmasak voltak. Fokozatosan hódítottak teret a hibrid fajták a tömegszükséglet kielégítése érdekében.
Az Alföld északi területén két nagy termesztési tájkörzet alakult ki. A nagy hagyományokkal rendelkező Kecskemét-Nagykőrös környéki, amely a Duna-Tisza köze északi, középső részének zöldségkultúráját foglalja magába, valamint Gyöngyös-Hatvan körzete, amely az Alföld északi részének keleti felét öleli fel.
A hatvani paradicsom étkezési felhasználása konzervparadicsomként a paradicsom gasztronómiai kiteljesedését jelentette. Az éttermek, háztartások, kisebb-nagyobb étkeztetési helyek ételkínálatába alapízesítőként és önálló ételként (leves, püré, szósz, mártás) a konzervparadicsom révén kerülhetett.
Főként konzervipari feldolgozásra, illetve házi eltevésre, kisebb mértékben friss fogyasztásra használják. A kecskeméti konzervgyár 1997-ben 3000, 1998-ban 4000, 1999-ben pedig 2000 tonnát dolgozott fel közvetlen vonzáskörzetéből (Szentkirály, Tiszaalpár, Tisza-kécske, Nyárlőrinc, Kocsér). A nagykőrösi konzervgyár 1997-ben 4000, 1998-ban 9500, 1999-ben 4000 tonnát dolgozott fel közvetlen vonzáskörzetéből (Kocsér, Nyársapát, Abony, Törtel stb.). A fóliás paradicsomtermesztés fejlődése miatt csökkent a szántóföldi termőterület, valamint a friss piaci paradicsom fogyasztása, mintegy 10-20%25-kal.
A termesztett paradicsom (Lycopersicon esculentum Mill) egyéves növény, szára felálló, később elfekvő vagy továbbra is függőleges helyzetben maradó, felülete szőrözött vagy csupasz. A levelek félbe szárnyaltak, felületük sima vagy ráncos, száruk ép, esetleg fogazott, világos- vagy sötétzöld színűek.
A paradicsomot középkötött, levegős, jó vízgazdálkodású talajon termesztik, de előfordul mély fekvésű, jó vízgazdálkodású homoktalajon is. Fontos, hogy a gyökérzete mélyen le tudjon hatolni a talajba. Tápanyagigényének kielégítésére 50-100 tonna szerves trágyát és a tenyészidőben 200-250 kg ammónium-nitrátot vagy pétisót kell fejtrágyaként kijuttatni. Szerves trágya hiányában ősszel 500 kg/ha szuperfoszfátot és 500 kg klórtartalmú káliumműtrágyát használnak fel. Nitrogénműtrágyát 2-300 kg mennyiségben fejtrágyaként adnak a növénynek. Ezeket a műtrágyamennyiségeket a 3-4 évenként istállótrágyázott talajok esetében kell alkalmazni.
A széltől védett területeken jelentős a helyrevetés április 5-10. között. Egy hektár területre 50 dkg magot vetnek 140 x 40 x 40 cm-es sortávolságra, és később, a jó kelés után elvégzik a megfelelő tőbeállítást. A palántáról szaporított paradicsomot április végén, május elején ültetik. A körzetre jellemző a speciális, 140-150 cm-es, egysoros ültetési mód, 20 cm-es tőtávolsággal. A hektáronkénti növényszám - fajtától függően - 30-50 ezer db között mozog. A helyre vetett fajták az olcsó magköltségű, konstans fajták. A növényvédelem a jó termelők körében inkább megelőző jellegű, tervezett, és az adott kártevők és kórokozók megjelenését figyelemmel kísérve végzik. A betakarítás július vége, augusztus eleje körül kezdődik, és a választott fajtasor érési sorrendje alapján, szeptember közepén vagy végén fejeződik be.
A paradicsom az 1922-es 1500 hektáros termésterületről az 1932-1937-es évekre elérte az 5-7000 hektáros termésterületet. Ezekre az évekre a konzervipar jelentősebb mennyiséget dolgozott fel: 1932-ben 2020 tonnát, 1940-ben már 5340 tonnát. Jelentős volt a friss paradicsom exportja is, pl. az 1933-1937-es évek átlagában Hatvan 820, Hort 230, Gyöngyös 630, Nagykőrös 700, Kecskemét 370 tonnát szállított külföldre. Az exportot a hosszúkás bogyójú Lucullus, San Marsano és a gerezdes bogyójú fajták képviselték.
A termőterület 1955-re elérte a 16ezer hektárt, és 1963-tól az 1980-as évek végéig 15-18 ezer hektár között volt. Ebben az időszakban a megtermelt paradicsom mintegy 70%25-át a konzervipar dolgozta fel. Jelentős volt a friss piaci fogyasztás és a zöld export is. Jellemző volt a feldolgozás nagyságrendjére, hogy például a hatvani konzervgyár 1987-ben 80900 tonnát dolgozott fel sűrítménynek a 2000 hektáros területről.
Az 1990-es évektől a termőterület folyamatosan csökken - egy-két kiugró évtől eltekintve. Pl.: 1997-ben a hatvani konzervgyár 25ezer tonnát, 1998-ban 52ezer tonnát, 1999-ben 4400 tonnát dolgozott fel. Nagyobb arányú és szembetűnő a termeléscsökkenés Kecskemét és Nagykőrös vonzáskörzetében. A termésátlagok 20-70 tonna között mozognak hektáronként, de a jól felkészült termelők az 50-60 tonna/hektár termésátlagot folyamatosan, évjáratonként megtermelik. Az ipari paradicsomot termesztők köre viszonylag szűk, mivel a legkisebb méret ma már 1 hektár, és több magántermelő 5-15 hektáros nagyságrendben termeli.
Heves, Hort, Tura körzetében jellemző a családi művelésben történő paradicsomtermesztés. Termésátlagok: 1922-ben 6, 1955-ben 13,1, 1981-ben 26,3 tonna/hektár.
Kecskemét és Nagykőrös vonzáskörzetében az 1980-as évek elején a termőterület a 6-700 hektárt is elérte, napjainkban csak 2-300 hektár között van.
