Heves megye, Jászság, Boldog község és környéke.
A Capsicum annuum var. annuum "Boldogi" termése felálló, 2-3 rekeszű felfújt bogyó, melynek színe gazdasági éretten sárgásfehér, biológiai érettségben középvörös. A termés lekerekített csúcsban végződik, válla sima, szintén lekerekített. A bogyók hosszúsága 6-8 cm, vállszélessége 4-5 cm, húsvastagsága (termésfal) 3-4 mm. Íze kellemesen csípős.
A magyar mezőgazdaság XX. századi történetében számos példa bizonyítja, hogy a különböző földosztó mozgalmak révén kis parcellákhoz juttatott agrárszegénység kis területen intenzíven művelt növénykultúrával igyekezett megteremteni anyagi boldogulását. Az egyik kitörési irányt a zöldségkultúra jelentette, ha az adott település a városi piacok megközelítését tekintve kedvező helyzetben volt. A Boldog községben termesztett étkezési paprika története az egyik markáns példája az ilyen törekvéseknek.
A helyi hagyomány szerint, az 1924-es földosztás során szerzett parcellákon Őszi Imre, Üszi Mihály, Üszi Péter és Palya József gazdák kezdték meg az öntözéses kertészkedést a település Higgasztó nevű határrészén. Hatalmas, 3-4 méter mély gödröket ástak, azokban gyűlt össze és melegedett át a hóolvadék és az esővíz, valamint a tavaszi hóolvadás után megemelkedett szintű talajvíz, amiből kezdetben kútgémekkel merték át a vizet a paprikatáblákra. 1934-ben már lovas fogatokkal szállították a megtermett Bogyiszlói (a helyi elnevezés szerint bogyeszpaprika) paprikát a környező városok (Hatvan, Eger, Szolnok) mellett a fővárosi piacokra is. Az 1940-es évek elején 30-40 kat. h. területen folyt a termesztés. A háborús évek utáni gazdasági vákuumban rendkívül gyorsan felfutott a paprikaművelés, és 1948-49-ben már a 600 kat. h. méretet is meghaladta a paprikaföldek területe. Ekkor vált országosan is híressé a boldogi módra termesztett bogyiszlói fajta. Az árasztásos művelést a háború után már nyersolajmeghajtású vízkiemelők segítették; ezekből az 1950-es évek derekán közel háromszáz működött. A közös gazdálkodás kezdetétől egészen az 1970-es évek közepéig mind a szövetkezeti, mind pedig a háztáji gazdaságokban a hagyományos paprikatermesztés folyt, az 1970-es évek végére azonban megszűnt ennek korábbi gazdasági jelentősége. A magángazdaságokban a fólia alatt nevelt, korai érésű paprika eladása nagyobb hasznot jelentett, a közös gazdálkodás felszámolása után pedig (1989/90) csak ez a forma maradt meg.
A paprika a magyar konyha egyik alapvető zöldségnövénye. Az 1950-60-as években a Jászságban megtermeltek közül a Boldogi és Bogyiszlói fajták voltak a jellemzőek. Az erős, csípős ízeket kedvelők fogyasztották nyersen, főzve (lecsó), de savanyítva is kedvelték.
Folytonos növekedésű, 40-45 cm magasra növő, középzöld levélszínű bokor. A levél, a hajtás ízesülések (nóduszok) és a szik alatti szár anthocyanos. A virágszirmok fehérek, a portokok kékek.
A magyar éghajlati körülmények között gazdaságosan csak palántaneveléssel termeszthető. Ezért a magvakat már kora tavasszal (március közepe) üveggel fedett és szerves trágyával fűtött, ún. melegágyakba vetették, és itt nevelték fel a palántákat 10-12 lombleveles korukig, a május második felében történő kiültetésükig. Ma már a palántanevelés korszerű, fűtött üvegházakban és fóliasátrakban történik.
A piaci igények változása miatt (a bogyó mérete kicsinek bizonyult) az 1960-as évek végére szinte teljesen kiszorult a piacról, és ma már a hagyományos Boldogi fajtát csak a házi kertekben tájfajtaként, saját, családi fogyasztásra termelik.
