Budapesti Karácsonyi Vásár 2013
Időpont: 2013. november 27 - december 31.
Idén is lesz téli forgatag a Vörösmarty téren! 2013. november 27. és december 31. között 2 színpadon színes kulturális programmal, magyar kézműves bemutatóval és vásárral, valamint hagyományőrző ételekkel, italokkal várja látogatóit a Vörösmarty tér. A főváros legjelentősebb téli eseménye ezúttal is megtölti a teret ellenállhatatlan illatokkal, és egyedi ajándéknak való magyar népi és iparművészeti termékekkel, de a zenei élmény is garantált a színpadi programok színes kínálatának köszönhetően.
A hagyományos gasztronómiai finomságok mellett ebben az évben nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre. Idén is lesz díszvendég város, amely bemutatkozik hagyományaival, kínálatával. A vásár kísérőprogramjaként hagyományőrző együttesek, táncosok, zenészek szórakoztatják majd a látogatókat. 2013-ban folytatódik a tavaly újdonságként debütáló épületvetítés. A tér berendezése idén megújul, a kézműves vásár, a vendéglátó pavilonok és a házikók egy nem mindennapi varázskertet ölelnek majd körül, ahol mesés hangulat várja a vendégeket.
A kézműves kiállítás és vásár, valamint a gasztronómiai kalandozások mellett idén igazi újításokkal készül a szervező Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. a 15. Budapesti Karácsonyi Vásárra.
Az első Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren 1999-ben került megrendezésre a Budapesti Turisztikai Hivatal szervezésében. Az Európai városok karácsonyi vásárainak mintájára megálmodott rendezvény egyszerű kirakodó vásárként indult útjára, s az eltelt tizenhárom esztendő alatt Európa egyik legnépszerűbb ünnepi rendezvényévé, a budapesti adventi időszak kihagyhatatlan eseménysorozatává nőtte ki magát. Bátran állíthatjuk, hogy ez a különleges hangulatú, egyedálló karácsonyi forgatag az évek alatt az itt élők és a világ minden tájáról érkezett látogatók szívébe zárta magát, s Budapest büszkeségévé vált.
Az Európa-szerte hagyományossá vált karácsonyi vásárok, rendezvények (Bécs, Nürnberg, Salzburg) mintájára létrehozott Budapesti Karácsonyi Vásárral olyan hiánypótló kínálati elem valósult meg, amely önálló turisztikai vonzerővel és nemzetközi hírnévvel bír. A tudatos termékfejlesztés eredményeképpen napjainkra a program az említett évtizedes, sőt néhol évszázados hagyománnyal bíró külföldi karácsonyi eseményekkel összehasonlítva, az egyre erősödő versenyben is előkelő helyet foglal el. (1. hely Sunday Times Európa 6 legjobb karácsonyi vására között, de szerepelt a Travel&Leisure 10-es listáján, vagy az Expedia, a Times, a Daily Telegraph toplistáján is.)
Forrás
A hagyományos gasztronómiai finomságok mellett ebben az évben nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre. Idén is lesz díszvendég város, amely bemutatkozik hagyományaival, kínálatával.
Programok
Két színpad, a Váci utcánál (1) és a Gerbeaud ház előtt (2) várja színes programokkal a vásárlátogatókat. Népzene, világzene, jazz, utcazenészek, énekmondók, táncházak, bábelőadások.
A programok hétről hétre frissülnek.
December 10. kedd
17:00 Osonó Poszáták
17:30 Szerényi Béla
18:00 Csurkulya-Eichinger Duo
18:30 FolkaMóka
19:00 Tükezoo
19:30 Fondor
December 11. szerda
17:00 Soroksári Fúvósok (1)
18:00 Jónás Vera (1)
18:30 Havay Viktória és a Fakutya (2)
19:00 Császári Pillanatművek (1)
19:30 Tűzlángja (2)
December 12. csütörtök
17:00 Jazzation (1)
17:30 Tázló (2)
18:00 TeddyCool (1)
18:30 FolkaMóka (2)
19:00 Tükezoo (1)
19:30 FelVonó (2)
December 13. péntek
17:00 Melodisztik (1)
17:30 Békás zenekar (2)
18:00 Havai Gábor (1)
18:30 Szerényi Béla (2)
19:00 Hajdú Klára (1)
19:30 Méta (2)
December 14. szombat
11:00 Búgócsiga Zenede (2)
12:30 Réparetekmogyoró Duo (2)
15:30 Őrségi Lábas Pajtások Néptáncegyüttes (2)
17:00 Soroksári Fúvósok (1)
18:00 Budapest Show Kórus (1)
18:30 Havay Viktória és a Fakutya (2)
19:00 Fourtunes (1)
19:30 Bolya-Móser Duo (2)
December 15. vasárnap
11:00 Maszk Bábszínház (2)
12:30 Madárdal (2)
15:30 Bubabál gyerek táncház (2)
17:00 Adventi gyertya gyújtás (1)
18:00 Császári Pillanatművek (1)
18:30 Dejszen (2)
19:00 Daniel Speer Brass (1)
19:30 Budafolk (2)
December 16. hétfő
17:00 Jónás Vera (1)
17:30 Szerényi Béla (2)
18:00 Mi van Cicus? (1)
18:30 Nyerítő (2)
19:00 Melodisztik (1)
19:30 HetedHét (2)
December 17. kedd
17:00 Osonó Poszáták (1)
17:30 Havay Viktória és a Fakutya (2)
18:00 Csurkulya-Eichinger Duo (1)
18:30 Budafolk (2)
19:00 Petruska András (1)
19:30 Budafokoló (2)
Attrakciók
Játszóház | 33-as ház
Fűtött, kézműves gyermekjátszó várja a téli hidegben a legkisebbeket. Mézeskalácsot sütnek, írókáznak, hátrányos helyzetűek részére ajándékot készítenek egy-egy foglalkozásvezető pedagógus segítségével. A játszóház látogatása ingyenes.
Foglalkozások: hétköznapokon 14–18 óra között, hétvégén 10–13, valamint 16–19 óra között
Díszvendég: Őrség | 1-es ház
Az Őrség Vas megye délnyugati sarkában helyezkedik el, hazánk egyetlen tájegysége, mely nevében őrzi az itt élők feladatát. A nyugati gyepűk védelmére idetelepült lakosság a honfoglalás kora óta él egy helyben. A máig jellemző szeres településszerkezet, a mozaikos táj, a szubalpin mikroklíma sajátságos környezetet teremt a napjainkban is élő hagyományoknak. A fazekasmesterség apáról fiúra száll, de minden családban volt fafaragó, kópickötő, kosárfonó. A rétek, erdők gombákat, gyógyító növényeket, a gyümölcsösök gazdag termést ontanak. Itt még minden emberléptékű, mindig van idő megállni néhány szóra. Az itt járók nevezték el e tájat Tündérkertnek, Szivárványországnak.
A jellegzetes „kódisállásos” házba elhoztuk fazekasaink termékeit, a helyi gyümölcsök nyárízét, az Őrség aranyát, a tökmagolajat. A színpadon zenészek és énekesek adnak ízelítőt az őrségi hagyományokból.
Gasztro-kalandra fel
A Vörösmarty téri Karácsonyi Vásár egyfajta védjeggyé nőtte ki magát a vásári étkek világában. A négy hetes programsorozat időszakában mindenki megízlelheti az ünnepek időszakában Magyarországon fogyasztandó hagyományos ételeket, italokat. A vásáron résztvevő vendéglátósok nem egyszerűen gasztronómiai termékekkel szolgálnak, hanem azokon keresztül kívánnak átadni a látogatóknak egy keveset a Karácsony eszenciájából. Kapható lesz a jól bevált töltött káposzta, hal, halászlé és minden, ami ilyenkor a terített asztalról nem hiányozhat.
A decemberi időjárás csodálatos tud lenni a maga hófehér színével, de ugyanakkor nagyon zord is. Ekkor a téren sétálva jól tud esni egy bögre fehér vagy vörös forralt bor, esetleg egy finom grog, puncs vagy az utóbbi évek új és népszerű itala, a krampampuli.
Vendéglátó egységek
1 Gastro Hungarorum
2 Nagy Fatál
3 Lalibela
4 Országkonyha
5 Pannongaszt
6 Királyi Kürtős
7 Szarka János italpultja
8 Picanter
9 Piac Szövetkezet
10 Horváth Dezső
11 Katlan Tóni konyhája
12 Lovas Kürtőskalács
13 Sült gesztenye
Kézművesek
3A Ezsajt sajt
3B/1 Epermester pincészet eperbor
3B/2 Laposcsokoládé Kft. csokoládé
4A Stelázsi Kft. élelmiszer
4B/1 Szonda I.Cs. Kft. szederbor és eperbor
4B/2 Bonbonier Kft. csokoládé
5A Szomor Húsüzem és Garanta Food kolbász, szalámi
5B Gyulai Pálinka Manufaktúra pálinka / pálinka (brandy)
7A Garay Zoltán szűcs
7B PurPur szappan
7C/1 Szakács Alíz bőr
7C/2 Klátyik Melinda nemez
7D Makay Anikó selyem
8A Indigo ruha
8B "PÁRISI BABA-MAMA" Kft. ujjbáb
8C Laták Zsuzsanna ékszer
8D Panákné Kovács Mária kékfestő
9A/1 Buni Gabriella kerámia
9A/2 Binder Jánosné ruha
9B Kézművek Galéria Kft. ajándék
9C Mérei Mónika kerámia
9D Lepizsán Attila bőr
10A Bencsik Márta mézeskalács
10B/1 Bálint László István dísznövény, dekor
10B/2 Angyal Zsuzsa kerámia / ceramics
10C Erdélyi Tibor méz / honey
10D Bély Ágnes kerámia / ceramics
11A Tóth-Kelemen András ruha / clothing
11B Madaras János kés / knives
11C Barakonyi István kerámia / ceramics
11D Bácskai Dorottya mézeskalács / gingerbread
12A Ásmány Katalin zenedoboz / musical boxes
12B Off Péter gyertya / candles
12C Hetényi Vera kerámia / ceramics
12D/1 Borsa Csokoládé csokoládé / chocolate
12D/2 Borsics Ferenc ékszer / jewellery
13C Morvai Tibor csontműves / bone carvings
13D Rongyműves ajándék / gifts, souvenirs
14A Gulyás Árpád gyapjú / wool
14B Ócsag Zsolt üveg / glass
14C/1 Lovász Ibolya hímzés / needlework
14C/2 Polyák Imre kés / knives
14D Kenesei Gábor denevér / bats
15A Varjasi Szilvia bőr / leather
15B Tóth Gabriella ajándék / gifts, souvenirs
15C Kocsis Endre Gábor szűcs / furrier
15D Spándli Kft fajáték / wooden toys
16A Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet textil / textiles
16B Mezei Péter cd, könyv / CDs, books
16D Kocsor Imréné fonottkosár / wickerwork baskets
17A Bomo Art. könyvkötő / bookbinder
17B Szaniszló Judit nemez / felt
17C Pankotai Csaba bőr / leather
17D Farkas Gábor kerámia / ceramics
18A Ambrus Zsolt ékszer / jewellery
18B Manóműhely kerámia / ceramics
18C Róth Anikó könyvkötő / bookbinder
18D Zékány Judit szappan / soap
19A Terebesi László bőr / leather
19B Németh Orsi ékszer / jewellery
19C/1 Szerényi Béla hangszer / musical instruments
19C/2 Bán György hangszer / musical instruments
19D/1 KNagy György kerámia / ceramics
19D/2 Dobiné Vass Júlia kerámia / ceramics
20A Ötvös Enikő báb / puppets
20B/1 Independent Művészeti Egyesület ajándék / gifts, souvenirs
20B/2 Csatlós Tímea ólomüveg / stained glass
20C Czegle László fajáték / wooden toys
20D Antos Balázs zipbag / zipbag
21A Kovács Gabriella kerámia / ceramics
21B Sziffer Péter szárazvirág / dried flowers
21C Lehel Krisztina Zsuzsanna ruházat / clothing
21D Boros Hajnalka agyagékszer / terracotta jewellery
22A Bogdán Klára kerámia / ceramics
22B Kádár Ferko, Kádár Manni mézeskalács / gingerbread
22C/1 Farkas Éva kerámia / ceramics
22C/2 Debreczeni János textil / textiles
22D Pál Sándor tűzzománc / fired enamel
23A Marozsán József kerámia / ceramics
23B/1 Simon Krisztina maciművek / teddy bears
23B/2 Pénzes Anikó ajándék / gifts, souvenirs
23C Béres Attila fa / wood
23D Kosteleczki János képkeret / picture frames
24A Szabó Kata és Anna kerámia / ceramics
24B Szántó Ági szárazvirág / dried flowers
24C/1 Horváth Katalin vessző / wickerwork
24C/2 Vaslábas Kft. vaslábas / cast iron pots
24D Szilágyiné Rencz Marianna kerámia / ceramics
25A Boros János kesztyű / gloves
25B/1 Horváth Nóra textil / textiles
25B/2 Nyári Viki tűzzománc / fired enamel
25C Molnár Gergely méz / honey
25D Lakatos Beáta szappan / soap
26A Fauna Trade fajáték / wooden toys
26B Damina Tímea könyvkötő / bookbinder
26C Apró Gyula üveg / glass
26D Vizmathy Mária kerámia / ceramics
27A Nagy Tibor ékszer / jewellery
27B Buday Nagy Anna kerámia / ceramics
27C Dányiné Bedő Anikó kerámia / ceramics
27D Kassai Lajos íj / archery
28A Bozsik Szilvia bőr, textil ékszer / leather, textile jewellery
28B Csepi Mária sapka, kalap / caps and hats
28C Nagy Szabolcs, Nagy Orsolya kerámia / ceramics
28D Rózsavölgyi És Társa Kft. cd, könyv / CDs, books
29A Szurdi Éva kerámia / ceramics
29B Pesti Tamás ólomüveg / stained glass
29C Varró Judit mézeskalács, gyertya / gingerbread, candles
29D/1 Bartha Violetta kerámia / ceramics
29D/2 Berszán Erzsi mézeskalács, ajándék / gingerbread, gifts
30A/1 Kutasi Beáta nemez / felt
30A/2 Mózes Krisztina üvegékszer / glass jewellery
30B Schmidt Ferenc kerámia / ceramics
30C Bartha Zoltán szaru / horn goods
30D/1 Báling Aranka fonott ajándék / wickerwork gifts
30D/2 Verebes Ildikó ajándék / gifts, souvenirs
31A Németh Zoltán fajáték / wooden toys
31B Bereznai Szabó Éva kerámia / ceramics
31C/1 Erdős Anna kerámia / ceramics
31C/2 Schall Eszter ékszer / jewellery
31D Kaszap Ákos cserépkályha / tiled stoves
32A Fakó Mária ékszer / jewellery
32B Parti Szőrme Kft. szűcs / furrier
32C/1 Lovas Gáborné mézeskalács / gingerbread
32C/2 Czédulás Ádám méz / honey
32D Ősi Katalin kerámia / ceramics
Karácsonyi bögre
3 különböző mintájú, vörös és fehér bögrében kínálják a forralt bort, teát a pavilonok. A gyűjthető kollekció minden darabja megtalálható az összes forró italt kínáló pultnál. A vásárlás nem kötelező, de ha bögrében kérjük italunkat, a bögrét visszaváltani nem lehet.
Megközelítés
V. kerület Vörösmarty tér
Busszal: 16, 105, 109 (Deák tér)
Villamossal: 2 (Vigadó tér), 47/49 (Deák tér)
Metróval: 1, 2, 3 (Deák tér)
Információ és kulturális jegyek | 16/c
Ingyenes turisztikai kiadványok, térképek és idegen nyelven beszélő informátorok várják a látogatókat a Váci utca elejénél felállított információs pavilonban, ahol a Budapest Kártya mellett kulturális programokra is válthatunk jegyet.
WC
Fűtött, a tér sarkában elhelyezett mellékhelyiségek találhatók a Harmincad utca felőli bejáratnál.