Volt valamikor egy régi világ. Akkor élt apám, dédapám, nagyapám. Tették a dolgukat nem kérdeztek semmit. Tudták az életet. Jó volt magyarnak lenni!
Jött valamikor egy másik világ. Jött a zöld szemű Rózsa, jött a Kormorán. Lett egy nagy család, / hát / lesz mit elmesélni: volt valahol egy hely, hol jó volt magyarnak lenni!
Van nekünk egy zászlónk, mit nem téphetnek szét! A színek maradnak akármilyen a szél. Álmaimban álmodtam: jó lenne szeretni! Legyen olyan hely, hol jó magyarnak lenni!
Legyen végre egy ország hol a szavakat kimondhatják. Legyen végre egy nép, mely elmondhatja kínját. Legyen végre sok ember, kik tudják hol a Mennyország! Az lesz az a hely, mit úgy hívnak Magyarország!
A csillagok messze, a Föld szívébe látnak. Kik hosszú úton vándoroltak, itt hazát találtak. Ha elvették, mi tiéd volt, vissza kell azt venni! Isten ujja megérintett, jó lesz magyarnak lenni!
Feltűnően nem vagyunk már patrióták! Ezért is bátorkodtam egy Kormorán dalszöveggel kezdeni ezt az irományt, Koltay Gergely egyik legszebb költeményével az "Isten Ujja Megérintett"-el. Koncz Zsuzsa előadásában annyira szívhezszóló ez a dal, hogy könnybe lábad szinte minden igaz magyar szeme. Az enyém is ezt tette.
Nem tudom mennyi fehér kenyeret pusztitottam el míóta itthon vagyok, de étkezésenként vígan lecsúsztatok akár egy negyed kilót is. A csodával határos módon nem gurulok még. Szerencsés alkatom van, 64 kilónál soha sem voltam és remélem nem is leszek nehezebb. A parasztkenyérből a kovászolt a kedvencem, a Fény utcai piacon veszem, vastag a héja és kívül-belül ízletes. Ellentétben a külföldivel, a mienknek vastag, ropogós a héja éssót is tesznek bele, akár magában is fogyasztható. Tejbe mártogatva pedig fenséges. Egy külföldről hazatérő magyar mindenre odafigyel, mindenben a régi minőséget keresi, azokat az ízeket kutatja amin gyerekkorában nevelkedett. Ilyen a túrórudi, a zacskós kakaóstej, a vaniliás túrókrém, a párizsi szelet és a karaván sajt is. A kakaóscsiga, a túróstáska íz e, minősége szörnyű lett, de rengeteg még az olyan élelmiszer ami régi minőségében kapható. A Magyar csokoládé választék sajnos megszünt. A multik kezébe került és -ez okból kifolyólag már szinte természetes, hogy- már nem tükrözik a régi ízvilágot. (Pilótakeksz, sportszelet, selyemcukor, stb.)
A magyar vásárlók jó része már nagyon várja az élelmiszer- piacon megjelenő változást, talán a termelői ágazatok szövetségeinek egy olyan összefogásával, amely szavatolná a magyar élelmiszerek kiváló minőségét, hiteles származását, jó hírnevét.
Igaz is - szavatosság! Emlékszünk még az eredeti jelentésére a szónak? Mert valaha a termelő, vagy az eladó a szavát adta (akkoriban ez még értékkel bírt), hogy áruja kifogástalan, ha hibás lenne visszaveszi. Manapság az élelmiszereknél ez a szó csupán azt a dátumot jelzi, ami után már hivatalosan kidobandó, mert addig bírják az élelmiszerben lévő tartósítószerek az enyészettel folytatott vegyi háborút.
Sokszor érezzük becsapottnak magunkat. Nem csupán akkor, amikor a vásárlásból hazaérkezve a kicsomagolt élelmiszert kidobjuk a szemétbe, vagy mikor dühösen visszük vissza az üzletbe. (Többnyire hiába, mert amit helyette kapunk, abban sincs sok köszönet). Sokszor -mások helyébe képzelve magunkat- akkor is elönt minket a pulykaméreg, mikor hírét vesszük, hogy már megint, melyik kisebb-nagyobb forgalmazó áruját kobozták el, semmisítették meg tonnaszám. Büszkén kijelentem, életemben egyszer jártam a tescóban! Bárcsak arról számolhatnék be hogy soha, de sajnos nem így történt. A párom által diktált elkerülhetetlen mosópor és nagytételes macskakonzerv vásárlás arra késztetett hogy beruházzak egykétes származású sertésoldalasra is. Megérzésem beigazolódott (bárcsak így nyernék a lottón)! Hazaérkezve rögtön konzíliumot is ültünk az asztalon zöld árnyalatokban pompázó,erősen nyálkás oldalasom felett. Hogy mentsem magam: cseles volt csomagolása, mert a zöld szín csak a hátulján látszódott.
Szétnézve az üzletekben azt látjuk leginkább, hogy manapság a pultok mellet több ember olvas, mint vásárol. Nézik a címkéket, próbálják elolvasni-kitalálni, hogy jó-e ez nekik, vagy sem. Nincs könnyű dolguk. A lényeges információ apró betűs, sokszor olvashatatlan, vagy kódolt. E412 - Csak tavaly-óta tudjuk, hogy ez a guar gumi "fedőneve" (ld. dioxin- ill. pentaklórfenol szennyezés 2007!) A botrány kirobbanásáig ettük gyanútlanul. Vajon mióta? Önmagában nem is lenne nagy gond vele, csak az a baj, hogy ellenőrizetlenül került bele szinte mindenbe. Nem csoda, hogy divat lett az újságok helyett címkéket olvasni még a pénztár előtt.
Aztán - a ló másik oldala. Lassacskán oda jutunk, hogy a kukacos alma egyenlő a bio almával, a zsírosabb disznóhús meg a mangalicával. Pedig a kissé idősebbek emlékezhetnek még rá: ez nem így volt! Jelenleg a töpörödött, rosszul öntözött, ám agyonpermetezett paprikát, paradicsomot, uborkát, stb.-t is. bízvást el lehet adni biotermékként. Mi lehetne a kiút ebből az állapotból? Mert, hogy tarthatatlan, azt ugye nem kell bizonygatni senkinek. Talán egy olyan szállító- és ellátó-hálózatot kellene összehozni, ahol a szállító - ellenőr is egyben. A termelőnek pedig vállalnia kell az állandó és mindenre kiterjedő ellenőrzést, hogy továbbra is beszállító maradhasson. Ki tudja már mi a megoldás? Talán az ha kistermelőktől piacon vásárolunk. Megismerjük őket személyesen és ha ízlik a portéka visszajárunk annak reményében hogy legalább magyar terméket fogyasztunk amivel támogatjuk a termelőt, támogatjuk a hazánkat.
"Csak" a hitelességet kellene vissza szerezni és fellendülne a piaca a "valóban bio", valóban magyar termékeknek. A talaj, a talajvíz és a levegő minőségét tekintve hazánk óriási előnyöket élvez. Hagyományosan mezőgazdasági ország lévén sokkal jobb helyzetben vagyunk, mint a közép- és nyugat-európai országok nagy része, még akkor is, ha ez a valaha-volt előnyünk mára alaposan megcsappant és csakis a mi hibánkból. Nálunk csak kisebb, jól behatárolható ipari övezetek alakultak ki és ezeknek a hatáskörzetében sem mérhető olyan mértékű talajszennyeződés, ami olyan mértékben veszélyes lenne, mint Európa sok táján. Vannak ugyan olyan területek, mint pl. volt katonai, ipari létesítmények és hulladéklerakók, melyeknek jól behatárolható körzete tényleg szennyezett, de ezek mértéke elenyésző az ország egészéhez képest. Ki merjem jelenteni, hogy az állattenyésztésre és a mezőgazdasági termelésre használható területeinknek legalább 80%-a alkalmas bio élelmiszerek termelésére? Rajtunk áll, hogy milyen mértékben őrizzük meg hazánknak ezt az értékét. Ellenőrizzük, fejlesszük, segítsük, de a belé vetett hitet negatív propagandával semmiképpen ne romboljuk!
Vegyük, mondjuk a húst, amit eszünk. Az többnyire olyan nagytermelők kínálata, akiket egyelőre nem foglalkoztatja a természetes tenyésztés. Az alacsony átvételi (vágóhídi) árak miatt igyekeznek az előállítási költségeket minimalizálni és a kibocsátási mennyiséget növelni. Így van esélyük nyereségesen (vagy csak egyáltalán) működni. A termelési költségek javát (70-80 %-át) a takarmányköltség teszi ki, ezért hajlandóak akár olcsó, genetikailag módosított, vegyszerekkel optimalizált gabonát felhasználni etetésre. A termelt húsmennyiség a minőség rovására növekszik.
Aztán nézzük a behozatalt. Az itthoni piac kínálatának több mint 20 %-a származik importból. A magyar gazdákat tönkreteszi az olcsó import, aminek minősége már tényleg kritikán aluli!  Egy szó, mint száz - kistermelő alig van már, mert akinek egy csöpp esze van, az nem viaskodik tovább ilyen lehetetlen körülmények között.