Hazatért Los Angelesből a siófoki sztárszakács
Vas András 2008. szeptember. 16., 15:34
Kilenc és fél esztendő után tért haza Szűcs László, vagy ahogyan a Beverly Hills-i sztárok - például Anne Heche, Harrison Ford vagy Helen Mirren - ismerik Chef Laszlo Los Angelesből.
A siófoki szakács 1998-ban huszonöt esztendősen tette át székhelyét Kaliforniába és az idén nyáron döntött úgy, hazatelepül. Egy évtized alatt nagyot változott a világ, ám számára nem csak a harmadik évezred Magyarországa jelentett kihívást, hiszen, hogy beszerezze a szükséges papírokat, meg kellett küzdenie a különböző hivatalokkal is.
- Amikor utánvéttel átvettem az utolsó igazolványomat, a jogosítványt is - mondta a jelenleg Budapesten, Pasaréten élő szakács -, úgy éreztem magam, mint egy tündérmesében: bekerültem az ország és az egész EU adminisztrációs rendszerébe. Igaz, elég hosszú mese volt, hiszen három hónapot töltöttem gyötrelmes és kilátástalannak tűnő várakozással különböző önkormányzatoknál. Például honosíttatni akartam a kinti jogosítványomat. Kitöltöttem minden papírt, beadtam az ügyintézőnek, aki kihajolt az ablakon, s megkérdezte: ugye nem akarom vele elhitetni, hogy ez egy valódi amerikai vezetői engedély... Így hát inkább kértem egy magyart. De sajnos, azt tapasztaltam a többi helyen is, hogy hiába minden papír és jóindulat a részemről, a hivatalnokok keresik az alkalmat, hogy belém kössenek, hogy veszekedhessünk.
Utólag belegondolva persze már Szűcs László is tudja, ő volt a hibás. Hiszen megirigyelve budapesti ismerőseit szinte betegesen, kapzsi módon minden lehetséges igazolványt fel akart halmozni: lakcímkártyát, személyit, tb-kártyát, jogosítványt, no és természetesen az adókártyát. Utóbbinak kiemelt fontosságot tulajdonított, mivel még életében nem adózott...
- Az Egyesült Államokban nincs törvény a személyi adózásra - kalandozott el egy pillanatra -, ennek ellenére sztahanovista módon minden április 15. előtt mindenki gondosan lezárja és postára adja az adóbevallását. Kellemes meglepetésemre az APEH-kártya beszerzése idehaza is csak néhány pillanatig tartott...
Bezzeg a többi. Valamennyi okmányért napokat állt sorban: nyilatkozat nyilatkozat hátán, pecsét került a pecsétre, illeték az illetékre.
- Egyelőre nem is nagyon érzem át, mire jó ez a rengeteg igazolvány - folytatta Szűcs László. - Azt például már tudom, hogy illegálisan bevándorolt cimboráimat szemrebbenés nélkül meglátogathatom az EU összes fegyházában... Ja, és fontolgatom egy komolyabb pénztárca beszerzését, olyan szétnyitható, műanyag ablakosra gondoltam, amelyben sérülésmentesen tudom majd tárolni értékes irataimat. A farzsebemben, a nyeles fésű mellett fogom hordani, s biztonsági lánc is kell rá...
Amúgy a papírok utáni járkálás kivételével az egykori siófoki szakács remekül érzi magát Magyarországon. Gasztrofesztiválokra jár, élvezi a budapesti pezsgést, s ha némi nyugalomra vágyik, leruccan édesanyjához Nágocsra. Ahol a hatalmas kertben kapálgat, füvet nyír.
- Anyukám néha megy csak boltba, legtöbb esetben azt eszi, amit a kertben megtermel - avatott be a vidéki mindennapjaiba. - Nem használ kukát, a legtöbb hulladék a komposztra megy, a többit meg elégeti a búbos kemencében. Fával fűt, ugyanis a gázt nem tudná megfizetni. Kútja is van, hasonló okokból. Lehet, hogy majd összeütök neki egy kisebb atomerőművet is a villanyszámla miatt... - tette hozzá pikírten. - Sokat változott az ország tíz év alatt: sokkal jobb és sokkal rosszabb hely lett. Ismét magyarokkal van tele a Balaton, ám esténként az utcák és a vendéglátóhelyek üresek; kilenc után olyan kihalt minden, mint 20 éve Csehszlovákiában és az NDK-ban. Nem láttam vidáman nyaralni, szórakozni a középosztálybeli családokat, de azt mondják a barátaim, ne is keressem őket, mert már nincsenek. Viszont az üdülési csekkel a nagyvállalkozások potom százezrekért megfelelő színvonalon üdültetik a dolgozó népet. Ilyen sem volt korábban...
