Chef Laszlo (Séf László) életrajza - 6. rész
Éjjel három körül lehetett amikor New Mexicoban, Albuquerque és Amarillo között félrehúztak minket a határőrök a kietlen 40-es főúton. Illegális bevándorlókkal megpakolt furgonra vadásztak, benéztek a kocsiba, rákérdeztek, hogy amerikaiak vagyunk-e, amire mi egy "yeah-t" válaszoltunk, amit sikerült elég természetesen, akcentus nélkül kimondani. Igy tovább mehettünk.
Floridából visszafelé jövet már nem volt ekkora szerencsénk, sőt még kipróbálhattuk az amerikai börtönviszonyokat is. Mindennek az oka a Texasban lévő White Sand National Park volt. A világon teljesen egyedüli, rostos, fehér gipsz 176 ezer acre területen szétterülve. Ezt nem szerettük volna kihagyni és El Pasoból visszakanyarodtunk keletnek. Éppen elhagytuk a városhatárt amikor egy zárt sorompó előtt találtuk magunkat. Unatkozó, borostás katonatiszt gyalogolt a kocsink irányába, mérges volt a tekintete, mi meg tisztában voltunk vele hogy ezt már nem fogjuk könnyedén megúszni. Az egy db. házikóból álló őrállomás előtt két amerikai fiatalember szomorkodott a padon. Náluk kábítószert találtak és éppen három katonaruhás kutatta a kocsijukat gumikesztyűben. Mellettük kaptunk helyet, majd kis idő e lteltével elvontatták a kocsinkat. Elvették a magyar útlevelünket (amit soha sem kaptunk vissza) majd fogdába vezettek minket. Hideg volt az éjjel, sokáig ücsörögtünk, majd értünk jöttek és karperecben vittek tovább. Órákig zötykölődtünk a fapados furgonban. Kiderült lassan, hogy végigjártuk a környék összes őrállomását begyűjteni a napi fogást. Minden megállónál száltak be hozzánk. Mexicoiak voltak, egyikre sem tettek karperecet, meg is kérdeztem miért, azt mondták azért, mert ő nekik különböző az ügyük. Tehát mi voltunk a "rosszabb bevándorlók"? Kénytelenek voltunk erre gondolni, pedig mi annak idején vizummal repültünk be az országba. Nemigen értettük miben lennénk bűnösebbek azoknál, akik csak úgy átfutnak a határon papírok nélkül.
Éhesek voltunk és szomjasak, a furgont elárasztotta a napok óta bújkáló mosdatlan bevándorlók szaga. Órákig utaztunk vissza El Pasoba, ahol megkaptuk a kék "jump suit"-ot -börtönruhát. (A gyilkosok sárgában és pirosban sétáltak körülöttünk -kinek mekkora volt a bűne. Viszonylag kicsi, magán tulajdonban lévő, 700-800 fős börtönbe kerültünk. Elhiheti mindenki, hogy egy csöppet sem volt kellemes. Az én körletemben 45-50 ember lakott. Nehéz embernek nevezni őket, mert amiket csináltak és ahogy éltek, az szörnyű volt, nem is akarok rágondolni. Voltak oroszok is és szinte mindenhonnan ebből a kerek világból. Állandóan sakkoztunk és napi egy órát még a szabadba is kiengedtek minket, ahol többnyire mindenki csak a labdát rúgta és eszeveszetten rohangált élvezve a napsütést. Voltak olyanok is, akik ki-
mondottan élvezték a teljes ellátást. Ilyen volt például az afrikai gyerek, aki alattam lakott az emeletes ágyon. Őt soha senki sem látta tusolni menni. Csak wécézni és enni állt fel az elmúlt évben. Becslések szerint már több is, mint 1 éve tartózkodott azon az ágyon. Soha, senki meg nem kérdezte tőle, hogy miért került oda. Valószinű csak elfelejtették, de az is lehet, hogy csak az üzlet miatt. Mert ez az egész üzlet, egy laza fejvadászat, az ellátásunkért az állam fizet fejkvótát, személyenként azt hiszem $120-at. Ennek csak a töredékét költi el a börtön. Tehát minnél tovább tudnak ott tartani, annál több pénzt keresnek rajtad. Ahogy megtudtam, egy kissé bepánikoltam. Szerencsére apám megnyugtatott, amikor azt mondta a telefonba, hogy "Húzd ki magad kisfiam! Magyarországon kevés ember mondhatja el magáról, hogy: Ő már ült El Pasó-ban!" A párom -Kata- szerencsére még aznap kikerült. Nagyon sajnáltam, az étkezésnél láttam meg, sorban állni a terem másik felében. Szörnyű volt látni Őt. Rettenetesen sajnáltam ami történt velünk, de (hála a Jóistennek) ő még azon a napon kikerült. Még régebben beadta a továbbmaradási kérelmét és ezért kiengedték! Hurrá! Én nem, így még három hétig maradtam állami koszton. Ha a Kata nem segített volna kivülről akkor minimum hat hónap lett volna belőle. Kiengedtek, repültem vissza San Joseba és szabadlábon, bíróságon fejezhettem be az ügyet. Deportálással végződött.
Egyszer azért még vissza kellett mennem El Pasoba a helyi bíróságra, majd áttették az ügyemet San Francisco-ba. Amikor megkaptam az idézést, már New Yorkban éltünk és onnan repültem át San Franciscoba a tárgyalásra. Érdekes volt az is. Mármint a tárgyalás, főként azért mert 60 ember volt kiírva és én voltam az egyetlen aki meg is jelent. 4 hónapot kaptam, hogy elhagyjam az országot, de ahogy kiléptem a bíróságról már tudtam, hogy nem fogok menni. Azokra az illegálisokra gondoltam, akik még csak meg sem jelentek a bírói végzésre. Nem érdekelt az senkit sem, hogy mi az itélet. Mindenki maradt és vígan élt tovább, hát én is ezt tettem.
Az ügy teljessen lenullázott bennünket, valójában mindenünket elvesztettük. Az utolsó darab amit eladtunk, hogy pénzünk legyen az a motorom volt, amit nagyon bántam. New York volt ahol újra kezdtünk, azt pedig el kell mondanom: ha nem lett volna Iván barátunk aki segített mindenben akkor könnyedén az utcára kerülhettünk volna. Köszi Ivi!
Leszámítva a párát, az őrült embereket, az autóbűzt és a betont ami körülöttünk volt mindenütt, New York nem volt olyan rossz. Nem unatkoztunk, végignéztük a teraszunkról a World Trade Center összeomlását, rengeteget dolgoztunk, stb. 1 év után rájöttünk, hogy Kalifornia sokkal jobb volt, így visszajöttünk. Ekkor már az ötödik alkalommal szeltük keresztül autóval az országot és nagyon élveztük. Hoztunk egy kisebb lakókocsit magunkkal, éppen olyant, amilyent korábban elvesztettünk az anyagi nehézségek miatt. New Yorkból visszatérve San Franciscoba költöztünk és beindítottuk a Cheflaszlo Private Chef Business-t ami óriási siker lett. Pár évet csináltuk, majd Los Angelesbe költöztünk, ami nagyon jó ötletnek bizonyult az "óriási felhozatal" miatt, movie sztárok, sok gazdag Filmgyár, milliárdosok, stb.
Mind ezt csak azért írtam le mert úgy gondolom, hogy tanulságos lehet és azért is, hogy betekinthessen az olvasó azokba a dolgokba amik érhetik az embert - különösen engem! Ezek után nyugalmasabb évek jöttek, már nem történt semmi ilyen jellegű esemény, nyugodtan éltem az illegális bevándorlók megszokott, hétköznapi életét, szinte csak a főzéssel foglalkoztam. Szóval majd ezzel folytatom, de most rohanok is, mert pakolunk! Pénteken hagyjuk el az országot, és Dél Amerikába utazunk hátizsákkal, mint ahogy már az előzőekben említettem. Mexico-Peru-Chile-Argentina-Brazilia. Körülbelül ez az útiterv! Majd írok sokat útközben!
folyt.köv
Cheflaszlo
Május. 05. 2008 Santa Monica, CA
