Kendermagos magyar tyúk
(baromfifélék - tyúk-idomúak)
Cimkék: magyar parlagi, babostyúk, kendermagos
Duna-Tisza köze
A kifejlett kendermagos magyar tyúk súlya 2,5 kg, a kakasé 3 kg. Feje kicsiny, rövid, ívelt, tőben erős, csontfehér csőrrel. Narancsvörös szeme élénk, kifejezésteljes, vérpiros taraja közepesen nagy, egyenes, felfelé álló, egyenletesen csipkézett, arca majdnem csupasz, a fül- és áll-lebeny nagy, lekerekített. Nyaka fejtől erősen szélesedő, kissé hátraszegett, a nyaktollazat dús. A törzse középhosszú, a mell kiemelkedő, domború.
A hát és a nyereg rövid, a hátvonal homorú. A szárny magasan tűzött, aránylag nagy, a farok magasan tartott, csukott, elhajlási szöge éles. A láb és lábszár középhosszú, finom csontozatú, de erős, a sarkantyú erős és befelé ívelt. Testhez simuló tollazata dús, pehelytollakkal. Délceg, kissé vad, bizalmatlan természetű.
A láb világos hússzínű vagy csontfehér, a körmök fehérek. A tollazat alapszíne kékesszürke, amelyen a sötét, fekete színhatású, keskeny keresztsávok váltakozva helyezkednek el, ezek adják az ún. kendermagos színt. A kakasoknál világosabbak.
A kendermagos magyar tyúk mint színváltozat kialakulását a török hódoltság idejére teszik. Abban az időben jelentős mennyiségű baromfi került a Kárpát-medencébe, és az itt található, helyi tyúkfélékkel összeolvadva jött létre a magyar parlagi tyúk sok színváltozatban, többek között az ún. kendermagos színben is. Mivel a baromfi mindig kijáró aprójószág volt, ez a színváltozat -jó ellenálló képessége, kiváló élelemkeresése és rejtő színe miatt - jobban elterjedt, mint pl. a fehér színű tyúk. A kendermagos tyúk mindig a legjobb kotlók közé tartozott, nagyon jó csibenevelő hírében állt, ezért a gazdasszonyok kedvelt állatai voltak.
A későbbi nemesítés során az előnyös tulajdonságait rögzítve alakították ki a ma is génmegőrzés alatt álló formát. Tenyészkörzetének a Duna-Tisza közét és a Felvidéket jelölték meg. A későbbi, ún. vándorólaztatás egyik legjobban bevált fajtájaként tartották számon.
Kiváló ízű húsát különböző ételek, levesek, sültek, pörköltek formájában fogyasztjuk. A manapság elterjedőben lévő biotermékek jó alapanyaga lehet, de mint keresztezési partner is jelentőséggel bír.
Hagyományosan kijáró fajta, jó élelemkereső és -hasznosító. Tenyésztése fajtatisztán csak génrezerv tenyészetekben, előírt tenyésztési program alapján folyik. Takarmányozása a többi extenzív fajtáéhoz hasonló, jól hasznosítja a mezőgazdasági és az élelmiszeripari melléktermékeket is. Abrakigénye a szaporítási időszakban sem jelentős.
Jelenlegi ellenőrzött létszáma 2500 körüli. Fajtafenntartója az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet (OMMI), elismert tenyésztő szervezete a Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete (MGE).
