Hortobágyi racka

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 0.00 (0 Votes)
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Pin It

Hortobágyi racka

(juhfélék)

Cimkék: pödrött szarvú juh, rakaca, fehér, fekete racka

Dél-Alföld, Dunántúl - Sárrét, Fertő-Hanság Nemzeti Park, Balaton-felvidék

Pödrött szarv mindkét nemben.
A hortobágyi racka anyák súlya 35-45 kg, a kosoké 55-75 kg. A marmagasság az anyáknál 60-70 cm, a kosoknál 65-75 cm. A fej a törzshöz viszonyítva közepes nagyságú, száraz, az arci rész elkeskenyedő. Az arcél egyenes, a kosoknál enyhén domború. A fülkagylók közepes nagyságúak, a szarv dugóhúzószerűen pödrött, "V" alakban felfelé álló. A szarv tengelye a kosoknál 90-120, az anyáknál 60-90 fokos szöget zár be. A szarv hossza az anyáknál 30 cm, a kosoknál 50 cm átlagosan. A csavarulatszám az anyáknál 2,5-3,5, a kosoknál 3,5-4,5. A szemek közepes nagyságúak, élénkek, barnák. A nyak közepesen izmolt, a hát éles és keskeny, a mellkas mély, a far enyhén lejtős, közepes szélességű. A has a kosoknál hengeres, az anyáknál terjedelmesebb. A tőgy jól fejlett és csupasz. A lábak vékonyak, az inak acélosak, a csontozat erőteljes. A bőr rugalmas, a bunda tincses szerkezetű, csak a nyakat és a törzset fedi, a fej és a lábak rövid, fényes fedőszőrökkel borítottak. A bunda fehér vagy fekete színű. A fej- és lábszőr színe a fehér rackánál fényes világos vagy sötét őzbarna, a fekete rackánál fényes fekete. A körmök palaszürkék vagy viaszsárgák (fekete sávozottság előfordul). Általában évente egyszer elletik, ez tél végére, kora tavaszra esik.
Tejtermelésük alapján a jól tejelő juhok közé sorolhatóak, 50 liter tej termelésére képesek.
A magyar rackajuh - mint az ún. parlagi fajta - már a Kárpát-medencébe érkező magyar népcsoportok egyik háziállata volt. A Földközi-tenger mellékén, a mai Oroszország területén, a Balkánon és a Kárpát-medencében terjedt el. A nyelvészeti és archeozoológiai vizsgálatok szerint a honfoglaló magyarság az Etelközben ismerkedett meg a juhtartással, amit a magyar nyelvkészlet honfoglalás előtti bolgár-török jövevényszavai is mutatnak. A juhállomány a honfoglalás után, az Árpád-korban tovább gyarapodott, értéke a vágómarhával volt azonos. A tihanyi bencés apátságnak a XI. században pl. 700 juha volt, a bácsmonostorinak pedig 1000. A juh tenyésztése főleg az ország peremterületein, a hegyekkel övezett részeken volt általános. Mátyás király megtiltotta, hogy hízott juhokat vigyenek ki az ország területéről. A török elől menekülő nem magyar juhpásztorok a középkortól fokozatosan telepedtek le Magyarországon, így pl. a román (vlach) pásztorok keleten a Keleti- és az Északi-Kárpátokban, a szlovák pásztorok Észak-Magyarországon, a délszláv pásztor népcsoportok pedig Dél- és Nyugat-Magyarországon legeltettek nagyszámú nyájakat. A juhtartás jellegzetes kelet-magyarországi változata szerint a havasi legelőkön nyaraltatott juhnyájakat télre a gyéren lakott Havasalföld és Moldva gazdag legelőire hajtották, mint az a Balkán-félszigeten általános gyakorlat is volt. A török uralom alatt a juhtenyésztés nagymértékben fejlődött, mert a vallási tilalmak miatt a törökök sertéshúst nem fogyasztottak, a juhhúst viszont nagyon kedvelték, sőt a piláf (rizses juhhús) nemzeti eledelnek számított. Az ország középső területein, a töröktől pusztított egykori földeken és az alföldi mezővárosokhoz tartozó hatalmas legelőkön nagy számban legeltek juhnyájak a XVII. századtól a XIX. század elejéig, amíg ezeket a legelőket lassan fel nem törték és szántókká, gabona-, búzatermő rónákká át nem alakították.
A racka az extenzív viszonyokat jól tűrte, ellenálló, viszonylag igénytelen populációja alakult ki, amelyhez még a fajtaváltás elején, a XVIII. században is ragaszkodtak. Algyő jobbágyai pl. 1779-ben is a racka jó és megbízható tulajdonságait hozták fel érvként a fajtaváltásban részt vevő nyugat-európai, kényesebb merinói juhokkal szemben. A magyarországi rackák közül a hortobágyi racka volt a legelterjedtebb, a legnagyobb. Az új, intenzív fajták először csak az uradalmakban terjedtek el. Az Alföldön legeltetett rackajuhok egészen a XIX. század utolsó harmadáig a magyarországi juhállomány többségét adták. 1895-re viszont már a merinói juhállomány száma nőtt meg.
A XX. század elején a fésűs jellegű merinó tenyészirány vált általánossá, a még meglévő racka, cigája és cikta fajták aránya pedig tovább csökkent. A trianoni béke után, a kétharmadnyi területétől megfosztott Magyarországon főleg csak az Alföldön (Debrecen-Hortobágyon, Békés és Csongrád megyében) tenyésztették a rackát, különösen a hortobágyi rackát, kis számban az erdélyi rackát, de a merinói lassan innen is ki-, illetve háttérbe szorította.
1945 után a termelőszövetkezetekben és az állami gazdaságokban is tovább csökkent a külterjes viszonyokat jól bíró rackák száma, így ma már főleg csak génrezervátumokban található meg ez az ősi magyar fajta, amelynek húsa rendkívül ízletes, jóval ízletesebb, mint általában a kevertgyapjas parlagi fajtáké. A hortobágyi rezervátumon kívül az Országos Takarmánygazdálkodási és Állattenyésztési Felügyelőség (OTÁF) több telepe mellett újra kezd divatba jönni tenyésztése a magángazdaságokban, juhászatokban.
A génmegőrzés és az idegenforgalmi látványosság mellett tejét, húsát és gyapját is hasznosítjuk.
A magyar racka kiemelkedő szervezeti szilárdsága, jó legelőkészsége és igénytelensége miatt szikes legelőkön, széljárta pusztákon, nagy napi és évszaki hőmérsékleti különbségek mellett is tartható. Tenyésztésbe vétele az állatok másfél éves korában, háremekben történik. Egy kosra 30-40 nőivarú egyedet lehet számolni. A háremben tartás klasszikus időhossza 42 nap, ennek felszabadítása után a szabadnyájban - minimum egy hét kivárással - utófedeztetés lehetséges.
A berregtetési (fedeztetési) időszak szeptember-október. Az őshonos juhfajták jellegzetesen időszakhoz kötött ivarzásúak, ami ősszel történik. Takarmányozásuk április elejétől október végéig legeltetésre alapozott. A fedeztetési időszakban a hodályban elkülönítetten tartott állatok szénát és gazdasági abrakkeveréket (kukorica, zab, rozs) kapnak. Téli takarmányuk széna és abrak, valamilyen haszonszalmával kiegészítve. Elhelyezésüket tekintve igénytelenek, csak az esőtől és széltől kell őket óvni ideiglenes félszárnyékkal vagy szerfás juhhodállyal, ezek száraz helyet biztosítanak számukra.
Az összes anyalétszám 4500-5000-re tehető. Az évi választott báránylétszám 4700-4800 egyed. A törzskönyvezett állománnyal rendelkező tenyészetek száma 20, ezeknél található az összes létszám mintegy 60%25-a, a többi hobbitenyésztők birtokában van.
Tekintettel az őszi fedeztetési ciklusra, a választott, eladásra szánt állatok húsvétkor cserélnek gazdát. A tenyészetek zöme az alföldi régióban található, de a Dunántúlon (Sárrét, Fertő-Hanság Nemzeti Park, Balaton-felvidék) is vannak törzstenyészetek.
A fajtafenntartó állami megbízásból az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet (OMMI), elismert tenyésztő szervezet a Magyar Juhtenyésztők és Juhtenyésztő Szervezetek Szövetsége (MJSZ). A fajtafenntartás az OMMI és az MJSZ között évente megkötött megbízási szerződés alapján történik.

Pin It
©2019 Kontraszt Web és Videó Stúdió Szeged. All Rights Reserved.

Keresés