Vállaji sváb sonka
füstölt sonka, füstölés előtt paprikázott termék
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Vállaj, Mérk
A vállaji sváb sonka hízott sertésből előállított, csont nélküli, 7-8 kg súlyú, bőrös, gömbölyűre formázott, fokhagymás konyhasóval pácolt, paprikázott, füstölt egész comb, amelyen legfeljebb 3 cm vastag fedőszalonna-réteg található. A termék vörösesbarna színű, kellemesen füstölt illatú, kissé sós, pikánsan fokhagymás ízű.
A termék neve utal arra, hogy készítői a környező magyar népességtől eltérő eredetűek, és - nyelvi asszimilálódásuk ellenére - lényegében máig őrzik, még a termékben is, önálló identitástudatukat.
A török kiűzését követően, az ország gazdasági reorganizációjának folyamatában, a kincstár és a földesurak jelentős számú, idegen ajkú népességet telepítettek Magyarország más területeihez hasonlóan az Észak-alföldre.
A Károlyi család birtokán fekvő, az ecsedi uradalomhoz tartozó Vállaj betelepítésére 1746-ban, 1750-ben és 1775-ben érkeztek német családok az anyaországból. Valóban sváb területről jöttek, és a sváb nyelvjárást beszélték. Ezért maradt rajtuk máig a sváb elnevezés, ami megőrződött többek között az általuk előállított húskészítmények elnevezésében is (sváb kolbász, sváb sonka, sváb szalonna). A helyi márkanév arra utal, hogy a sertésvágás, illetve húsfeldolgozás során más technológiát követtek, másfajta termékeket nyertek, mint a magyar lakosság, azt azonban írásos források nem jelzik, hogy a németség magával hozta-e ezt a technológiát, vagy betelepedésük után alakult ki.
A Vállajjal 1949-ben közigazgatásilag összevont Mérk település népessége már jobbára másodlagos telepítés révén, a környező falvakban korábban megtelepedett németségből, 1772-től kezdődően alakult ki. Ők is már régen elmagyarosodtak, de őrzik német (sváb) eredetüket és identitásukat. Ugyanazokat a húsárukat készítették, mint a vállajiak, s a környező magyarság azokra ugyancsak a "sváb" jelzőt használta.
A hagyományoknak megfelelően a sonkát húsvétkor főzve, de egyéb alkalmakkor nyersen vagy sütve fogyasztják, esetleg hagyományos paraszti ételek készítéséhez - mint pl. kaszáslé, "tengeri kásával" (kukoricadara) töltött savanyú káposzta - használják.
Az eredetileg árpára alapozott malacnevelés után kukoricával hizlalt, 200 kg fölötti (manapság 180-200 kg-os) mangalica sertéseket a hagyományos technológia szerint nem perzseléssel, hanem forrázással tisztították. A forrázás előtt fahamuval beszórták, hogy a vékonyabb bőr ne sérüljön meg. Hatalmas fakádakban (cuber) forrázták, láncok segítségével forgatták, majd tisztították és függesztve bontották.
A sertés feldolgozásakor a bőrös, szalonnás hátsó combból a csontot eltávolítják, egészben vagy darabokban többnyire gömbölyűre formázzák. Egynapos hűtés után fokhagymapéppel bedörzsölik, és 4-6 hétig fakádban (jelenleg beton-, műanyag vagy rozsdamentes kádakat használnak) konyhasóval pácolják. A pácolást együtt végzik a bordázott szalonnával. A kádat faráccsal fedik és nehezékkel terhelik. A kamra hőmérsékletének 10 °C alatt kell lennie, ezért a házaknál télen dolgozták fel a sertéseket. A pácolás végén a szalonnát langyos vízzel lemossák, a bőrös részt újratisztítják, akasztót fűznek bele, leszikkasztják, őrölt paprikával (ma paprikapéppel) bedörzsölik (Becsky László közlése szerint a paprikához őrölt borsot és köménymagot is tettek).
Hagyományosan épített kőfüstölőben akác és tölgy fűrészporral 20-25 °C-on addig füstölik (kb. 48 óra), míg a szalonnabőrön, illetve a húson a só ki nem csapódik. A készítményt a füstölőben hűtik ki. Száraz, szellős helyen, rendszerint a padláson, függesztve tárolják, amíg jól kifagy, csak ezután viszik a szellős kamrába.
Két kisüzemben kb. 4-600 kg sváb sonkát állítanak elő. Debrecenben, Nyíregyházán, Mátészalkán és Nyírbátorban lévő üzletekben árulják.
A termék leírása Szatvári Zoltán sváb meister és dr. Becsky László vállaji állatorvos közlése.
