Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Vállaj, Mérk
füstölt szalonna.
A vállaji sváb bordázott szalonna 180-220 kg-ra hizlalt mangalica sertésből készített, 3-4 cm vastag, legalább 2-3 kg, bordacsont nélküli, fokhagymás sóban pácolt, füstölés előtt paprikával bedörzsölt, vörösesbarna színű hátaszalonna. Illata kellemesen füstölt, íze kissé sós, pikánsan fokhagymás, füstölt.
A termék története hasonló a vállaji sváb sonkáéhoz. Neve utal arra, hogy készítői a környező magyar népességtől eltérő eredetűek, és – nyelvi asszimilálódásuk ellenére – lényegében máig őrzik, a termékben is, önálló identitástudatukat. A török kiűzését követően, az ország gazdasági reorganizációjának folyamatában a kincstár és a földesurak jelentős számú idegen ajkú népességet telepítettek Magyarország különböző területeire, többek között az Észak-alföldre. A Károlyi család birtokán fekvő, az ecsedi uradalomhoz tartozó Vállaj betelepítésére 1746-ban, 1750-ben és 1775-ben érkeztek német családok az anyaországból. Valóban sváb területről jöttek, a sváb nyelvjárást beszélték. Ezért maradt rajtuk máig a sváb elnevezés, ami megőrződött az általuk előállított húskészítmények elnevezésében is (sváb kolbász, sváb sonka, sváb szalonna). A helyi márkanév arra utal, hogy a sertésvágás, illetve a hús feldolgozása során más technológiát követtek, mint a magyar lakosság, így másfajta termékeket állítottak elő. Források hiányában nem különíthetők el a XVIII. század során a telepesek által hozott, valamint az itteni belső fejlődés révén kialakult technológiák és termékek. Az emlékezet által megragadható időszakban, a XIX–XX. század fordulója óta mindig készítették ezt a szalonnafélét. A Vállajjal 1949-ben közigazgatásilag összevont Mérk település népessége már jobbára másodlagos telepítés révén, a környező falvakban korábban megtelepedett németségből, 1772-től kezdődően alakult ki. Ők is őrzik azonban német (sváb) eredetüket és identitásukat, bár nyelvükben ugyancsak asszimilálódtak. Ugyanazokat a húsárukat készítették, mint a vállajiak, és a környező magyarság azokra ugyancsak a „sváb” jelzőt használta.
A szalonnát nyersen vagy sütve fogyasztják. Hagyományos módon szabadban parázson sütik, a készre sült szalonnához kenyeret és hagymát esznek.
Az eredetileg árpára alapozott malacnevelés után a kukoricával hizlalt, 200 kg fölötti sertéseket a régi technológia szerint is forrázással tisztították. A forrázás előtt fahamuval beszórták, hogy a vékonyabb bőr ne sérüljön, és hatalmas fakádban (cuber) lánccal forgatták, függesztve bontották.
A sertés feldolgozása során a bordacsontot eltávolították, majd a fél oldal húsos hátaszalonnát egynapos hűtés után formázták, fokhagymapéppel bedörzsölték, és 2-4 hétig fakádban (jelenleg beton-, műanyag vagy rozsdamentes kádakat használnak) konyhasóval pácolták. A kádat faráccsal fedték be és nehezékkel terhelték. A szalonnát hetente átrakták, forgatták. A pácolókamra hőmérséklete nem érhette el a 10 °C-ot, ezért télen dolgozták fel a házaknál a sertéseket. A pácolás végén a szalonnát langyos vízzel lemosták, két akasztót fűztek bele, és felakasztva a mosóvizet leszikkasztották róla. Őrölt paprikával (jelenleg paprikapéppel) bedörzsölték (Becsky László közlése szerint a paprikához őrölt borsot és köménymagot is tettek). Hagyományosan épített kőfüstölőben akác és tölgy fűrészporral 20-25 °C-on addig füstölték, amíg a szalonnabőrön a só ki nem jött. (Ez kb. 48 óra.) A szalonnát a füstölőben hűtötték ki. Száraz, szellős helyen, rendszerint padláson függesztve tárolták, míg jól kifagyott, csak azután vitték be a kamrába.
Disznóölés alkalmával a házaknál ma is gyakorlat a sváb bordázott szalonna hagyományos készítése.
Két kisüzemben havonta kb. 500 kg bordázott szalonnát állítanak elő. Debrecenben, Nyíregyházán, Mátészalkán és Nyírbátorban lévő üzletekben árusítják.
A termék előállítására vonatkozó írásos anyag nem áll rendelkezésre. A termék leírása Szatvári Zoltán sváb meister és dr. Becsky László vállaji állatorvos közlésén alapul.
