29 magyar induló, 258 mintája összesen 188 díjat nyert az idei Destillátán, az Ausztriában immár negyedszázados múltra visszatekintő párlatversenyen, ahol egyébként 11 ország 183 kifőzdéje és 1687 mintája versenyzett.

Szerző: Horváth Ágnes

Idén a salzburgi Stiegkeller adott otthont a március 15-i díjátadó gálának, ahol a magyar főzdék 188 érmet szereztek, és az országok szerinti összesítésben a harmadik helyet érték el. A Nemzetgyőztes 23 éremmel az Agárdi Pálinkafőzde lett. A második helyen a Gyulai Pálinka Manufaktúra végzett, a harmadik pedig a Nobilis pálinkafőzde lett. A hazai főzdék március 19-én díjátadó fogadás keretében, a Mezőgazdasági Múzeumban vehették át az érmeket Budai Gyula államtitkártól és Wolfgang Lukas ügyvezető igazgatótól.

Magyarország több mint egy évtizede képviselteti magát az eseményen, s a hazai pálinkafőzdék minden évben szép eredményeket érnek el a 100%-ban gyümölcsből készülő párlatok különböző kategóriáiban. Az év elején beküldött tételeket nemzetközi szakmai zsűri értékeli, s a bírák összetétele szinte minden évben változik.

A Destillata kóstoló zsűritagjai mindannyian vizsgázott szakemberek, akiknek minőségorientált és független munkáját kóstolótréningek és továbbképzések biztosítják.

A kóstolóbizottságok a főzdék által nevezett, legalább kétszeres szűrőn átjutott mintákat négy szempont alapján értékelik: illat- és íztisztaság, a gyümölcs karakteressége és a harmónia, tehát az összbenyomás.

A nevezési időszak január végéig tart, februárban a beküldött tételeket végigkóstolja a zsűri, és márciusban, nagyszabású gála keretében hirdetnek eredményt. A nemzetközi szakmai zsűri összetétele szinte minden évben változik.

A zsűri a nevezők által beadott termékek közül 3+1 kategóriából – a legjobb eredményt elért párlatok (pálinkák) pontszámainak átlagolásával – a főzdék versenye során nyújtott teljesítményét is értékelte. Így az összesített pontszámok alapján a sorrend a következő: az Agárdi Pálinkafőzde lett az első (4,44 ponttal), a második legeredményesebb a Gyulai Pálinka Manufaktúra (4,31 ponttal). A Nobilis pálinkafőzde, az Árpád és Vadász Pálinka, a Rácz és Rácz Pálinka Manufaktúra és a Schiszler Pálinka egyaránt 4,25 pontot szerzett.

A Destillata 2014 hazai indulói

Agárdi Pálinkafőzde (NEMZETGYŐZTES)

 

1 Év párlata: Sörpárlat

3 Arany

Szilva pálinka barrique

Cigánymeggy pálinka

Meggylikőr

13 Ezüst

Szilva pálinka

Irsai Oliver szőlő pálinka

Kajszibarack pálinka

Szeder pálinka

Körte pálinka

Muskotályos szőlő pálinka

Kajszibarack pálinka

Fekete Cseresznye pálinka

Piros Vilmoskörte pálinka

Érlelt Szomolyai cseresznyepálinka

Birs pálinka

Vaxxx Körte pálinka

Csokoládé Likőr Kajszibarack pálinkával

6 Bronz

Érlelt alma pálinka

Tokaji Sárgamuskotály törkölypálinka

Whisky

Szilva pálinka

Topáz alma pálinka

Érlelt törkölypálinka

Árpád és Vadász pálinkaház

 

1 Arany

Házi Szilva pálinka

9 Ezüst

Faeper pálinka

Málna pálinka

Lepotica Szilva pálinka

Bársony Birs pálinka

Cabernet Franc törkölypálinka

Irsai Oliver szőlő pálinka

Érlelt szilva pálinka

Erdei som pálinka

Kökény pálinka

9 Bronz

Piros ribizli pálinka

Hamvas szilvapálinka

Piros Vilmos pálinka

Csabagyöngye szőlő pálinka

Vadbodza pálinka

Erdei Szeder pálinka

Magyar Kajszibarack pálinka

Kajszibarack pálinka

Szőlő pálinka

 

Bolyhos Pálinkafőzde

 

1 Ezüst:

Kajszibarack pálinka

3 Bronz:

Birs pálinka

Irsai Oliver szőlőpálinka

Cigánymeggy pálinka

Brill pálinkaház

 

2 Arany

Paprika párlat

Szőlő pálinka Irsai Oliver

7 Ezüst

Zeller párlat

Szőlő pálinka Kékfrankos

Szőlő pálinka

Törkölypálinka Tramini

Sárgabarack pálinka

Törkölypálinka Chardonnay

Borpárlat Rajnai rizling

3 Bronz

Málna pálinka

Feketeribizli pálinka

Szilva pálinka Besztercei 2012

1 Csepp Pálinka Kft

 

1 Ezüst:

Szőlő pálinka Zenit

Meggy pálinka

4 Bronz:

Fekete ribizli pálinka

Szilva pálinka Stanley

Szőlő pálinka Piros Veltelini

Birs pálinka

Demeter Pálinka

 

1 Ezüst:

Kajszibarack pálinka

3 Bronz:

Bodza pálinka

Muskotályos Szőlő pálinka

Cseresznye pálinka

Erdei Sándor magánfőző

 

2 Ezüst:

Vadőszibarack pálinka

Som pálinka

1 Bronz:

Sajmeggy pálinka

Gyenesei Pálinkárium magánfőzde

 

5 Ezüst:

Szilva párlat

Szilva párlat „2”

Irsai Oliver törköly párlat

Vegyes gyümölcs párlat

Zöld dió likőr

1 Bronz:

Meggy párlat

Gyulai Pálinka Manufaktúra

 

1 Arany

Erdei Meggy Pálinka

5 Ezüst

Birs pálinka

Som pálinka

Fekete ribizli pálinka

Cseresznye pálinka

Madárberkenye-sajmeggy vegyes pálinka

9 Bronz

Bodza pálinka

Vadcseresznye pálinka

Kökény pálinka

Cabernet Franc törkölypálinka

Merlot törkölypálinka

Kajszibarack pálinka

Madárberkenye pálinka

Vilmos Körte pálinka „Strong”

Sajmeggy pálinka

Hunnium

 

1 Arany:

Szilva pálinka

2 Ezüst:

Rötger Gyógynövény likőr

Körte pálinka

2 Bronz:

Érlelt szilva pálinka

Black Shepherd Blended Scotch Whisky

Kunság-Szesz ZRT.

1 Ezüst:

Lepotica szilvapálinka

1 Bronz:

Üvegmeggy pálinka

Kovács Zoltán magánfőző

 

2 Ezüst:

Kajszibarack pálinka

Feketeribizli pálinka

Lakatos Tibor magánfőző

1 Ezüst:

Irsai Olivér szőlőpálinka

Malus Rex Kft – Harmatrázó Pálinkafőzde

1 Ezüst:

Birsalma pálinka

1 Bronz:

Cseresznye pálinka

Matheus Pálinkaház

2 Ezüst:

Érlelt kajszibarack pálinka

Érlelt szilvapálinka

1 Bronz:

Érlelt almapálinka

 

„Márton és Lányai” pálinkafőzde

3 Ezüst

Irsai Oliver Szőlő pálinka

Muskotályos Szilva pálinka

Cigánymeggy pálinka

 

6 Bronz

Málna pálinka

Szomolyai cseresznyepálinka

Szamóca pálinka

Vilmoskörte pálinka

Magyar Kajszibarack pálinka

Érlelt alma pálinka

 

 

 

Nobilis pálinkafőzde

7 Ezüst

Alma pálinka

Szőlő pálinka Nobilis

Feketeribizli pálinka

Erdeimeggy pálinka

Érlelt szilvapálinka

Szőlő pálinka Istvándy

Bock sörpárlat

7 Bronz

Meggy pálinka

Kökény pálinka

Birsalma pálinka

Érlelt alma pálinka

Kajszibarack pálinka

Vilmoskörte pálinka

Szilva pálinka

Rácz és Rácz Pálinka Manufaktúra

7 Ezüst

Muscat Ottonel szőlő pálinka

Irsai Oliver szőlőpálinka

Feketeberkenye pálinka

Feketeberkenye pálinka 2012

Grapefruit párlat

Madárberkenye pálinka

Vilmoskörte pálinka

7 Bronz

Sárgabarack pálinka

Muscat Ottonel szőlő pálinka

Sárgabarack pálinka 2012

Szomolyai Fekete Cseresznye pálinka

Cigánymeggy pálinka

Cigánymeggy pálinka 2012

Fürtös meggypálinka

Schiszler Pálinkafőzde

1 Arany

Ananász párlat

4 Ezüst

Érlelt szilvapálinka

Madárberkenye pálinka

Szilva pálinka Lepotica

Kiffer körtepálinka

2 Bronz

Irsai Oliver szőlőpálinka

Birs pálinka

Szamosszegi Pálinkaház

1 Ezüst:

Vegyes vadgyümölcs pálinka

1 Bronz:

Jonathan almapálinka

Tiszadadai pálinkafőzde

1 Arany:

Szilva pálinka 2013

1 Ezüst:

Szilva pálinka

2 Bronz:

Irsai Oliver szőlőpálinka

Irsai Oliver szőlőpálinka 2013

 

Tokaj-hegyaljai Likőr- és Pálinkamanufaktúra

1 Ezüst:

Tokaji Szivar Párlat

3 Bronz:

Glam Meggy prémium likőr

Szeder pálinka

Feketeribizli pálinka

Tuzséri Pálinka Manufaktúra

10 Ezüst

Szilva pálinka Presenta

Irsai Olivér szőlőpálinka

Kékfrankos szőlőpálinka

Szeder pálinka

Meggy pálinka

Cserszegi szőlő Házipálinka

Meggy Házipálinka

Barack Házipálinka

Szabolcsi alma Házipálinka

Tuzséri szilva Házipálinka

3 Bronz

Kökény pálinka

Körte Házipálinka

Alma pálinka

Zedon Pálinkamester Kft – Villányi pálinka

3 Bronz:

Zöld dió likőr

Meggy Pálinka

Mester Párlat

Zimek Pálinka Manufaktúra

1 Arany:

Irsai Oliver szőlő pálinka

4 Ezüst:

Alma pálinka

Irsai Oliver törkölypálinka

Birsalma pálinka

Érlelt alma pálinka

2 Bronz:

iMád(om)

Pinot Noir szőlő pálinka

Trendek és ízlések Ausztriában

Az 1989-ben rendezett első verseny óta sokat változott az (ízlés)világ  - meséli Wolfgang Lukas, a verseny szervezője. A nyolcvanas évek végén Ausztriában ugyanis a vegyesgyümölcs és a slivovicaként forgalmazott szilvapálinka volt kapható, megkérdőjelezhető minőségben, miközben az éttermek a nemzetközi italokat tartották készleten. De szerencsére az osztrák főzdék felismerték a lehetőséget és elkezdtek nyitni az új ízek és a minőség irányába, és néhány év elteltével már akadtak termelők, akik 80-féle különböző párlatot kínáltak.

A gyorsan fejlődő párlatpiacon az ezredfordulón mutatkozott ugyan némi megtorpanás, de 2003-ban a kiváló üzemeknek köszönhetően ismét szárnyra kapott az ágazat, amelynek népszerűsége azóta töretlen.

Ausztriában a jövedéki szabályozás három fajta főzdét különböztet meg: a gazdaságit, a kereskedelmit és a kiskereskedelmit (1000 liter alatt). Az első két kategória évente 1,7 és 1,8 millió hektoliternyi párlatot termel évente, míg a kiskereskedők nagyjából 100 ezer liternyit dobnak piacra.

A trendekről szólva a szakember elmondta: néhány éve a zöldségpárlatok jöttek divatba, majd őket követték a kakaótartalmú italok, majd a gin, whiskey és szivarpárlatok, de közben a minőség iránti kereslet változatlanul magas szinten maradt. Ausztriában egyébként a legkeresetebb ízek napjainkban a kajszi, a vilmoskörte, a madárberkenye és a málna, miközben nehezen eladható az alma, a szilva és a seprőpárlatok.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés