Olyan kisebb pincészeteket is meglátogat idén a XXI. Magyar Borok Útja Rallye, amelyeket az autós élménytúra az elmúlt két évtizedben még sohasem érintett.

Forrás: MTI

Megay Róbert Péter főszervező elmondta, hogy a rali 250-300 fős mezőnye augusztus 26-án reggel a budapesti Kincsem Parkból rajtol majd, és a három nap alatt 17 dunántúli borászatot jár végig.

"Egyik célunk, hogy azokat a kisebb borászatokat is meglátogassuk, amelyek országosan ugyan nem ismertek, de olyan minőségi borokat termelnek, hogy szintén megérdemlik a figyelmet" - fogalmazott Megay Róbert Péter. Hozzátette: az útvonal a somlói, a balatonboglári és a balatonfüredi-csopaki borvidéket, Badacsonyt, valamint a Balaton-felvidék pincészeteit érinti.

A főszervező kiemelte: az autós-boros rali első alkalommal ejt útba olyan kisebb településeket, mint Kötcse, Monoszló, Badacsonyörs vagy Gyulakeszi, s eközben olyan borászatokat, mint a  Canter Borház, a Fáncsi Hegyi Pince, a Folly Arborétum és Borászat, a Sípos Borház vagy a Villa Tolnay Pince.

Knezsik István, a szervezőbizottság tagja arról beszélt, hogy ezen a ralin nem a gyorsaság a fontos, hanem a tudatos, felelősségteljes és biztonságos közlekedés. A sofőröknek ezért a KRESZ-t szigorúan be kell tartaniuk, nem ihatnak alkoholt, minden reggel indulás előtt megszondáztatják őket, de rendszeresek lesznek a sebességellenőrzések is.

Megay Róbert Péter mindezt azzal egészítette ki, hogy a háromnapos túra során számos érdekes feladatot kell megoldaniuk az indulóknak. Ezek egy része az autóhoz és annak fizikai paramétereihez, a másik fele az adott borvidékekhez kapcsolódik, de a szokásokhoz híven lesznek vicces feladatok is.

A Magyar Borok Útja Rallye most sem akar kimaradni a társadalmi felelősségvállalásból, ezért a szervezők a bevételből egy jelentősebb összeggel a hajléktalanok őszi egészségügyi szűrését fogják támogatni.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés