A város főterén péntektől vasárnapig zajló programok között a halgasztronómiáé lesz a főszerep. A város kilenc vendéglője indul azon a versenyen, amelyen új halas fogásokat kell készíteni úgy, a halakon túli összetevőket a térség őstermelőitől szerzik be.

Először rendeznek halfesztivált Siófokon a hétvégén, a rendezvényen elsősorban a halból készült ételeké lesz a főszerep, de szórakoztató programokkal is várják a szervezők a közönséget - tájékoztatta Kolumbán Tünde, a városi önkormányzat sajtóreferense az MTI-t hétfőn.

A halfesztivál programjai között lesz halászléfőző-verseny, halászati kiállítás akváriumokkal, a Sió moziban pedig ingyenes vetítések várják a gyerekeket halakról szóló filmekkel. A helyi nagykönyvtárban ismeretterjesztő előadások mellett kiállítás is várja az érdeklődőket, míg a főtéren kézművesek kínálják portékáikat.

A főtér színpadának programjai gyermekműsorokkal, táncos fellépőkkel és koncertekkel délutánonként kezdődnek és éjszakáig tartanak. Pénteken lesz a kreatív gasztronómiai verseny nyilvános zsűrizése és eredményhirdetése. A háromnapos rendezvény fellépői között lesz a Budapest Bár és a Bergendy Zenekar is.

Az őszi halfesztivállal Siófok hagyományt akar teremteni. A hajdani, tojástermelők által megrendezett őszi tojásfesztiválok sikere bizonyította a város számára, hogy óriási az igény az őszi rendezvényekre is. A csaknem egy évtizeden át a tojástermelők által minden ősszel megrendezett fesztivál megszűnt, Siófok ezek után döntött egy saját, témájában autentikusabb fesztivál meghonosítása mellett, népszerűsítve ezzel a Balatont és a halat.

Az új fesztivál megrendezéséhez a siófoki székhelyű Balatoni Halgazdálkodási Zrt., a Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület, a város intézményei és a civil szféra is hozzájárul.

A programokról bővebben a város honlapján, a www.siofok.hu oldalon lehet olvasni.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 0 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés