A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért adományozható. Ez tehát a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés.

Az idei díjazott, Dúzsi Tamás az egykori Kertészeti Egyetem Főiskolai Karán diplomázott. A 65 éves szekszárdi borászt az őt gyerekkora óta körüllengő szőlő és bor illata ihlette arra, hogy saját maga is kitanulja ezt a mesterséget. Pályafutását a Szekszárdi Állami Gazdaságnál kezdte, majd borász és testnevelő tanárként dolgozott a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézetben. A Pannónia Sörgyár és az Aliscavin után hazasodorta az élet, hiszen 1994-ben Tamás úgy döntött, hogy megpróbál a maga ura lenni, 3,6 hektáron elindította borász vállalkozását. Jelenleg 26,5 hektár saját szőlőt művel, de bérelt és termeltetett területeivel együtt 45 hektárról készít bort a család.

Ha ki kellene emelnie kedvenc borát, akkor Tamás nehezen tudna választani, mint ahogy a szívéhez legközelebb álló gyermekét sem tudná megnevezni az ötből. A borászat jövője tehát megalapozott, ami a családi erőforrást illeti, hiszen gyermekei már vagy végzett szakemberek, vagy kacérkodnak a gondolattal, hogy egyszer majd a borász szakma tagjait gyarapítják.

A Dúzsi-borok rendkívül sikeresek. Nemzetközi, vagy nemzetközileg akkreditált versenyeken az utóbbi években Franciaországban, Németországban, Svájcban, Spanyolországban és Magyarországon rengeteg érmet kaptak roséi és vörösborai. 2014-ben aranyérmekkel tértek haza többek között a Le Mondial du Rosé, a Challenge International du Vin, a ProWein és a Mundus Vini borversenyekről is.

Tamás élete a mai napig a bor és a kerékpározás körül forog. Nagy álma, hogy egyszer eljusson az ötszörös Tour de France győztes, a spanyol Miguel Indurain családi birtokára, hogy megkóstolhassa borait. A sporton kívül másik szenvedélye a szépirodalom, a versek világa. Színész barátai biztatására megtanulta az általa nagyon kedvelt Babits: Jónás könyvét, melyet már több alkalommal is előadott.

„Nekem az apró örömök kellenek”

„A díjat – ha adják – tisztelettel el kell fogadni, de nem szabad érte ácsingózni. De persze jólesik, pont úgy, mint színésznek a taps, ám ennél jóval fontosabb, hogy a lelki béke meglegyen” – mondta el Dúzsi Tamás szerkesztőségünknek a díjátadó után.

Amikor elkezdett borászkodni, gondolta volna, hogy egyszer ilyen magasra jut?

Én épp 50 éve kezdtem el a középiskolában a borászkodást tanulni, amit aztán az egyetemen folytattam, de akkor még nem létezett a „maszek” fogalma. Először 30-40 éve gondolkodtam azon, hogy jó lenne saját néven bort csinálni, de ez akkoriban még izgatásnak számított volna, és nem úgy nézett ki, hogy egyszer majd összedől a rendszer – bár nagyon bíztam benne. Aztán a váltás hirtelen a nyakunkba szakadt, én pedig húsz éve, rengeteg tapasztalattal, de annál kevesebb tőkével belevágtam a privát szférába.

Sosem ácsingóztam a díjakért, és amikor korábban megkérdezték, hogy szerintem mennyi esélyem van az Év Bortermelője címre, azt feleltem, hogy mind az ötünknek pontosan 20 százaléknyi eshetősége van.

Van Önnek is példaképe?

Többen is vannak, a sport, a művészet, a színészet terén számos embert tartok nagyra, bár 65 évesen nehéz példaképet mondani, és nem is szívesen nevezem őket nevükön, pedig sokat közülük személyesen is jól ismerek. Nagyon szeretem a színészeket és az énekes-színészeket, sok jó barátom is van ebből a körből, és egykori bicikliversenyzőként is számos sportolót tisztelek.

A szakma és a fogyasztók egyaránt a rozékirályként (is) ismerik, van-e valamilyen különleges titka borainak?

A titok az, hogy nincs titok. Keményen kell dolgozni, odafigyelve, érteni kell a szakmához, sokat kell kóstolni itthon és külföldön, nemzetközi és falusi versenyeken egyaránt, hogy megtanuljuk a hibákat.

Ön hol tanul a legtöbbet?

Leginkább a saját tapasztalatból, és a külföldi versenyeken is inkább a visszajelzésekért indulok, hogy ezekből levonjam a tanulságokat. És ha valamelyik boromat díjazzák – eddig nagyjából 70 érmet gyűjtöttem be nemzetközi versenyeken – nem biztos, hogy ennek híre eljut a fogyasztóhoz, de az jól látható, hogy forgalmuk 2-3 év múlva nőni kezd. A vevők ugyanis maguktól is rájönnek a borokban rejlő értékre.

Mennyire fogadja meg a fogyasztók véleményét?

Tisztelni kell a fogyasztókat és igenis, meg kell hallgatni őket is, de végig kell gondolni, hogy az elmondottakból mit érdemes megfogadni – ha a számos különböző véleményt elfogadnám, akkor folyamatosan cikk-cakkban járnék.

Mi a saját kedvence bora?

A sajátjaim közül nem tudok választani, és őszintén szólva, még nem voltam olyan borvidéken, ahol ne találtam volna jó bort, szerencsére elég széles a befogadóképességem. Nagyon szeretem a francia pinot noirokat (miközben a világ a bordeaux-i hordós cuvée-ktől zeng), és kedvelem a chablis-t, a rajnai rizlinget és még számos jó fajtát.

És kóstoltam már 25-30 éves rajnai rizlinget is, ami nagyon ízlett, de biztos nem adnék érte palackonként 100 ezer forintot, mert másra kell a pénz. Ám ahogy a 30 milliós autó sem biztos, hogy tízszer jobb, mint a 3 milliós, de mindenképpen érezhető a minőségi ugrás, igaz ez a borokra is.

Milyen álmai vannak még?

A legkisebb fiam is elmúlt 18, és már van két unokám is, de szeretném a további unokáimat is alaposan megismerni.

De nincsenek nagy igényeim, csak olyanok, hogy nem háromévente egyszer szeretnék biciklizni az Adriánál, hanem évente háromszor, és közben csodálnám a panorámát.

Nem érdekelnek a hívságok, életem első új autóját is idén vettem meg, korábban csak használt kocsikat vezettem. Nekem az apró örömök kellenek, ez lehet egy pohár jó bor mellett egy izgalmas beszélgetés vagy akár egy jó vers is.

Szerző: Horváth Ágnes | Forrás: turizmus.com