A Borigo magazin első lapszáma 2004 júniusában jelent meg, fejlécén a nevet tökéletesen megmagyarázó Középpontban a bor gondolattal. Tavasszal és nyáron több helyen is ünneplik a születésnapot, a legnagyobb rendezvényt a Bálna Budapestben tartják, június 11-én.

A Borigo néhány év alatt a szakmailag leginkább elfogadott boros orgánummá vált, hiszen szerzői tudása és tapasztalata jogosította fel erre. A Borigo alkotta meg Magyarországon az első boros TOP100-at 2005 decemberében, és azóta minden évben a magazin decemberi száma közli a legizgalmasabbnak tartott 100 bort. Ezen kívül minden évben megválasztják az Év Borászatát és az Év Meglepetését is.

2014 tehát az ünneplés éve a Borigonál, a legjobban várt rendezvény a június 11-én, a Bálna Budapestben megrendezésre kerülő nagykóstoló, amelyen bemutatják a magazin 10 évének meghatározó pincészeteit és azok borait, meghívva a Borigo TOP 100 összes kiadásának (2005-2013) minden nyertesét, de olyan pincészeteket is, akik valamely részkategóriában nyújtottak kiemelkedőt.

A rendezvényen több kategóriában is díjátadót tartanak, megválasztva a 10 év legjobbjait, és kiállítást rendeznek a Borigo eddigi címlapjaiból.

A szakmailag legizgalmasabb esemény kétségkívül a mesterkurzus lesz, amelyen a Borigo TOP 100 történetének legmagasabb pontszámot kapott boraiból mutatnak be 10 tételt, amelyek közt 100 pontos aszú is kóstolható lesz.

Az eseményen a NU L’bor és Bisztronómia szolgáltatja majd a gasztronómiai finomságokat, a nagyközönség pedig remek borokat nyerhet a tombola keretében.

Akik már biztos ott lesznek:

Balassa István – Benedek Pince – BGB-Bauer – Bujdosó Szőlőbirtok – Demeter Zoltán - Eszterbauer Borászat – Etyeki Kúria – Frittmann Testvérek – Gere Attila – Gróf Buttler – Jackfall Bormanufaktúra – Jásdi Pince – Laposa Birtok – Kolonics Pince – Konyári Pince – Lenkey Pincészet – Légli Ottó – Lővér Pince – Malatinszky Kúria – Mészáros Pál – Pajzos-Megyer – Pántlika Pincészet – Patricius Borház – Schieber Pincészet – Szeleshát – Szent Donát – Szent Tamás Szőlőbirtok – Szepsy István – Szeremley Birtok – St. Andrea – Takler Pince – Tokaj Oremus – Winelife

Jegyár: 6900 Ft elővételben (2014. június 2-ig), 7900 Ft a helyszínen.

Jegyelővétel: www.borigo.hu, Sidewayz Borkereskedés (1081 Budapest, Kenyérmező u. 6.)

MESTERKURZUS A BORIGO TÖRTÉNETÉNEK LEGESLEGJOBB BORAIVAL

Demeter Zoltán Veres 2012 (93 pont)

Szeremley Birtok Rajnai Rizling 1998 (92 pont)

Schieber Pincészet Szekszárdi Kadarka 2011 (91 pont)

St. Andrea Merengő Bikavér 2009 (91 pont)

Takler Pince Bartina 2007 (93 pont)

Gere Attila Kopár 2007 (92 pont)

Bock Pince Magnifico 2006 (94 pont)

Royal Tokaji 6 puttonyos Aszú Nyulászó (97 pont)

Tokaj Oremus 6 puttonyos Aszú 1999 (95 pont)

Szepsy István 6 puttonyos Aszú 2006 (100 pont)

Mesterkurzus jegyár: 9 900 Ft (a belépőn felül)

Jegyelővétel: www.borigo.hu, Sidewayz Borkereskedés (1081 Budapest, Kenyérmező u. 6.)

(Előadó: Bányai Gábor Botond, főszerkesztő)

Időrend:

14.00-16.00 Mesterkurzus

16.00-22.00 Sétálókóstoló

19.00 Díjátadó ceremónia a 10 év legjobbjainak

20.00 Tombola

22.00 Kapuzárás

További részletek: Borigo Online (www.borigo.hu) és https://www.facebook.com/borigo.hu




 

Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés