Tiszai szürkeharcsa

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 0.00 (0 Votes)
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Pin It

Tiszai szürkeharcsa

(édesvízi, nagy testű, ragadozó hal)

Cimkék: folyami harcsa, harcsapundra, leső harcsa, parasztfaló, pozsárharcsa, pumaharcsa, sárga harcsa

A Tisza és vízrendszerének jelentősebb mellékfolyói, a Körös és a Maros (természetes populáció)
Egyéb magyarországi előfordulás: Észak-Alföld - a Tisza és vízrendszerének jelentősebb mellékfolyói, a Szamos és a Bodrog (természetes populáció)

Az eredetileg természetes vízben élő, ragadozó halat ma már mesterségesen is szaporítják, és tógazdaságokban termelik. Szálkamentes1, zsírszegény húsa miatt különösen közkedvelt halféleség.
A vízminőségtől függő színváltozatokon és az albínó példányokon túl ismert egy - valószínűleg genetikai állományában is elkülönülő - sárga színű változat, amely növekedésében alulmarad a törzsalaknak
A tiszai szürke harcsa (Silurus glanis) feje nagy, széles, felülről lapított. Törzse elöl hengeres, a hasúszók mögött hirtelen elkeskenyedik, oldalról erősen lapított. Külseje a nagyon hosszú farok miatt jellegzetes. Szája nagy, a felső és az alsó állkapcson apró, hegyes fogak ülnek. A felső állkapocs szájszögletének közelében egy-egy hosszú, az alsó állkapcson pedig négy vékonyabb és sokkal rövidebb bajuszszál található. Szeme egészen kicsi. A mellúszók fejlettek, lekerekítettek, a hátúszó feltűnően rövid és alacsony. A farok alatti úszó nagyon hosszú, a végbélnyílástól a farokúszóig terjed. A farokúszó lekerekített. Teste pikkelytelen, csupasz. Színét befolyásolja a környezet, háta zöldesszürke, barnásszürke vagy teljesen fekete, amelyen márványszerű rajzolat figyelhető meg. Oldala olajzöld vagy szürke, szintén márványozott rajzokkal. Hasa fehér, sárgásfehér, kisebb-nagyobb sötétebb pontokkal. Páratlan úszói sötétszürkék, a többi világosabb. A halfaj maximális mérete reálisan 2,5 m és 120 kg. Húsminőség szempontjából az 1,5-5 kg közötti példányok a legértékesebbek és a legízletesebbek. Fehér, kissé lágy húsa teljesen szálkamentes, fehérjetartalma 16-19%25, zsírtartalma 0,8-3,5%25, amely a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében kedvező hatású, többszörösen telítetlen zsírsavat tartalmaz (6,7 g/kg). Kiemelkedő a harcsa húsának A- (20 ľg/kg) és E-vitamin-tartalma (2,1 ľg/kg).
A harcsa halnevünk ismeretlen eredetű a Magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint, a környező országok nyelvében meglévő hárăa (román), hrăa (szlovák), "ap˜ (ukrán) a magyar szóból származik. Első írásos előfordulására egy 1355-ben keltezett okiratban bukkanhatunk. Mint gazdaságilag fontos halat, az emberiség természetesen jóval régebbről, bizonyítottan a középső kőkortól kezdve ismeri. (Bartosiewicz, 1997.) A Magyarország természetes vizeiben való elterjedéséről beszámoló szakirodalomból Vásárhelyi (1961), Harka (1997) és Györe (1995) vonatkozó műveit említhetjük. A harcsával kapcsolatos rendkívül gazdag ismeretterjesztő és szakirodalom Pintér (1982) bibliográfiája alapján tekinthető át, amely a jelzett időpontig magyar szerzőktől közel száz művet sorol fel. A halfaj sporthorgász szempontból is fontos. A legtöbb horgász vágya, hogy életében legalább egy nagyobb méretű harcsát fogjon. A kívánatos hal fogástechnikáját több magyar nyelvű, horgászok számára írt könyv és cikk taglalja, amelyek között monográfiák is akadnak. (Antos, 1970., 1982.; Székely, 1980.; Kászoni, 1988.) Ízletes, sokféleképpen elkészíthető húsa számos konyhaművészt megihletett. A Galgóczi-féle kéziratos, 1622-ből való szakácskönyv kilenc, harcsából készített ételt ismertet: harcsia soba német rendszerin, harcsia fark sütve, harcsia tiszta borral tiszta vizben, harcsia kapozta leben tiszta borral, harcsia giomor may tiszta borral, harcsia eles leuel melegen, harcsia olaios leuel melegen, harcsia olaios leuel sargan, harcsia kocsonnia, harcsia zöld leuel. (Cit. Herman, 1887.) A szintén XVII. századi Fay-kézirat, a magyar halnevek igen fontos forrása, a hal nevét "harcza"-ként említi eredeti helyesírással. Marcus Rumpoldus 1604-es kiadású könyvét Keszei János fordította le 1680-ban, amelyben a 16 magyar halnév között szerepel a harcsa is, már helyes, mai írásmóddal. A nyomtatott szakácskönyvek közül a Kolozsvárott, 1698-ban kiadott érdemel említést, amelyben harcsaétkek elkészítésére vonatkozó recepteket is találunk. Harcsafark sütve melegen: "Ehhez a sülthöz az minemű levet akarsz csinalni megh lehet, ha hidegen akarod feladni kaporban avagy majorannaban takarjad, de melegh legyen mikor betakarod az harcsafarkot, hogy az szaga általverje, s abban hüljön megh. Az harcsa farkban egy annyi nyarsot csinalj mint ő maga, mert az rostélyon felhorgad s nem illik." (M. Tótfalusi, 1698.)
A szépirodalmi alkotások közül említésre méltó Zabos Géza A kacagó harcsa című műve (1987), amely a hal címszerepeltetésén kívül néhány harcsakalandot is elmesél. A harcsával kapcsolatosan ismeretesek magyar szólások is, pl. "kövér, mint a harcsa" vagy "tátog, mint a harcsa". A sokakat foglalkoztató kérdésről, veszélyes lehet-e a harcsa az emberre, jó néhány írás számol be, sokszor kissé túlzó módon, meseszerűen. (Székely, 1980.)
A harcsát jellemzően bizonyos ünnepeken, pl. karácsonykor fogyasztjuk, legtöbbször halászlének, halpaprikásnak, sült halnak elkészítve. Fogyaszthatjuk még halmajonéz, halkocsonya és főtt hal formájában is. Magyarországon az évtizedek óta kialakult tradíciók miatt a fogyasztók elsősorban az élő, legfeljebb a jegelt harcsát igénylik.
A harcsát halászat és horgászat útján hasznosítják. A legkisebb fogható méret 50 cm. A természetes vizek állományának fennmaradását a szaporodási időszakhoz igazodó tilalmi időszak biztosítja, amely a fajnál a 80 cm-nél kisebb példányok esetében május 2-ától június 15-éig terjed. Fogása a tilalmi és a jeges, téli időszak kivételével egész évben lehetséges.
A harcsát többféle módszerrel halásszák. Ezek közül legelterjedtebb a tavaszi áradások alkalmával, az ártéren felállított varsák rendszere. Nyáron csapóhoroggal8 vagy 80-100 db horogból álló véghoroggal4 fogják ki. Horgászata során leggyakrabban fenekezős6, sportszerűbben pergetős9 és a legősibb kuttyogtatós10 módszerrel fogják. Fenekezős horgászatkor a legeredményesebben kárásszal és menyhallal lehet harcsázni, de gyakori még a lótetű, a pióca vagy a gilisztacsokor használata.
A pergetéskor nagyobb méretű támolygókat11, körforgó villantókat12 és wobblereket13 alkalmaznak. Tógazdasági tenyésztése során, ún. négyfázisú technológiával 5-600 g-os étkezési harcsák állíthatók elő magas fehérjetartalmú, granulált, illetve gyurmás tápok etetése mellett, 24-36 hónap alatt. A hasznosítás jövőjét jelentik a halfajjal kapcsolatos modern genetikai és nemesítő munkák. Tógazdaságban az értékesítés lehetősége jobbára az őszi lehalászások utáni időszakra tehető, bár az újabb technológiák lehetővé teszik a harcsa nyári eladását is. A harcsa értékes tulajdonsága, hogy a ragadozó halak közül a legjobban tűri a lehalászást, a tárolást és a szállítást. Az élve tárolásnál egyedüli probléma a halfaj kannibalizmusra való hajlama, éppen ezért sűrű állományban csak a közel azonos méretű egyedek tarthatók együtt huzamosabb ideig.
A halfaj hozamának7 (egy év alatt kifogott hal mennyisége) nagyobbik hányada a természetes vizekből származik. A horgászok és halászok éves átlagos fogása a halfajból az utóbbi nyolc évben 152,6 tonna volt. A Tisza vízrendszeréből származik az összes harcsazsákmány közel 60%25-a. Az étkezési harcsa tógazdaságból kikerülő mennyisége növekvő, 1991 és 1998 között évente átlagosan 95 tonnát termeltek. Az utóbbi öt évben, a horgászokat leszámítva, természetes vízben 10-11, tógazdaságokban pedig 18-20 gazdálkodó szervezet foglalkozott termelésével (szövetkezet, részvénytársaság, kft., betéti társaság). A harcsa fogása a Tisza teljes magyarországi szakaszán lehetséges, legnagyobb mennyiségben azonban a Tisza-tó és a Szeged közötti folyószakaszon zsákmányolják.
Bejegyzett és védett márkanév a tiszai szürke harcsa esetében ma még nem ismert.

Pin It
©2019 Kontraszt Web és Videó Stúdió Szeged. All Rights Reserved.

Keresés