Keceli meggy
Cimkék: pipacsmeggy, hajagmeggy, egrimöggy
Nem festő levű meggytípus. Kissé kesernyés, savanykás ízű, cukrászipari felhasználásra kiválóan alkalmas.
A helyileg termesztett pipacsmeggy (Prunus cerasus L.) fajtakörből Kovács Sándor szelektálta a Pipacs 1 néven elismert fajtát. Gyümölcse június 25. körül érik, néhány nappal a Pándy meggy előtt. A gyümölcs átmérője eléri vagy meghaladja a 20 mm-t.
Héja élénkpiros, húsa világossárga, közepesen kemény, leve színtelen. Íze kesernyés-savas. Fája középerős növésű, lecsüngő ágrendszerű.
A Váradi Regestrumban 1220-ban található a meggy első írásos említése "de villa Medies", majd 1395 körül olvassuk először a "meg fa" elnevezést, a "cseresznyéhez hasonló sötétpiros, savanykás gyümölcs" meghatározására. (TESZ II. 1970. 878.) A meggy szavunk ősi, finnugor eredetű szó, hajag formában.
Kecel Magyarország közepén, a Duna-Tisza köze nyugati részén található nagyközség. Homokbuckás határában korán megjelentek a gyümölcsösök, amelyek a XIX. században váltak jelentőssé és a falu életében meghatározóvá. Az 1895-ös országos mezőgazdasági statisztika szerint Kecelen a meggy a legnagyobb mértékben termesztett gyümölcs. 1962-ben megkezdődött a nagyüzemi gyümölcstelepítés, 1972-ben gyümölcstermelő szakcsoport alakult a keceli meggykultúra jó hírének őrzésére és ápolására.
Kecelen többféle meggyet termesztettek, a legismertebb fajta az egrimeggy, pipacsmeggy, vagy ahogy ma ismerik, a keceli meggy. Ez a legrégebbi, legjellegzetesebb keceli fajta, amely a legkésőbb érő meggyek egyike.
Ha az időjárás jó volt, a meggy júniusra-júliusra beérett. Kecelen az a mondás járta: "első a madáré, második a budáré, harmadik a gazdájáé", ami azt jelentette: a madár találta meg az első szemeket, aztán az, aki a gyümölcsösben, a szőlőben dolgozott, jutott a csősznek is, és csak ami ezek után megmaradt, az lett a gazdáé.
A gyümölcsszedés legfontosabb eszköze a möggyszödő szék volt. Ez egy házilag készített, négylábú állvány, oldalán létrafokokkal, hogy fel tudjanak rá menni, és ezen állva szedték a meggyet. Ezek a létraszerű állványok különböző méretűek voltak, a legnagyobbak meghaladták a két méter magasságot is. A gyümölcsöt möggyszödő kötőbe szedték, ami kékfestő anyagból vagy házi vászonból készült. Az eladásra szánt gyümölcsöt mindig kézzel szedték, az aszalásra, pálinka- és lekvárfőzésre szántakat pedig rúddal verték le a fákról.
A meggyet mag nélkül aszalták: leforrázták és állandóan a napon tartották, majd a kemencében aszalták készre. Néhol megsózták vagy sós vízben megmosták, esetleg édes törött paprikával szórták meg, hogy így védjék a molyosodás ellen. Ha megmolyosodott, kemencébe rakták, ahol a moly elpusztult, kirostálták, így újra fogyaszthatóvá vált.
1917-ben szövetkezeti szeszfőzdét is alapítottak a meggypálinka főzésére. A második világháború után elterjedt a meggybor készítése is.
Az utcák mentén még ma is szinte mindenhol meggyfákat látni.
Külföldön főleg cukrászipari alapanyagként keresett, ún. tortameggy típus, íze miatt nyers fogyasztásra alkalmatlan.
Fája felkopaszodásra erősen hajlamos, rendszeresen erős metszést igényel. Korán nyíló virágai öntermékenyek. Rendszeresen és bőven terem. A moníliával szemben nem fogékony. A szőlők között található szórványfákról kézzel szedik a meggyet.
A június végén Kecelről és környékéről felvásárolt évi mintegy 10 tonnányi pipacs-meggyet külföldi piacokon értékesítik. A városban kialakított és a meggyszezonban folyamatosan működtetett begyűjtőhelyen a termesztőktől átvett meggyet csomagolják és előkészítik az exportszállításra.
Az állami minősítést kapott Pipacs 1 választékbővítő fajta.
