rozmaringalma, citromalma (Alföld), honti alma (Felvidék), szakaszos terméshozásra rendkívül hajlamos fajta.
A Húsvéti rozmaring alma (Malus domestica Borkh.) gyümölcse középnagy (120-130 g), kissé megnyúlt, hengeres, tompa kúp alakú. Héja vastag, erősen viaszos. Alapszíne zöldes-sárga, napos oldalán - különösen az Alföldön - halvány pirosra színeződik. Húsa kemény, fehér, enyhén savanykás, nem fűszeres. Tavasz felé levesessé válik, néha lisztesedik.
Az Alföldön elterjedt késői érésű, mutatós, zöldes színű almát nevezték Húsvéti rozmaringnak, amely általában húsvét körül jelent meg a gyümölcskereskedésekben, és sokszor júniusig is elállt. A XIX. század első felében tűnt fel Magyarországon. Bereczki Máté híres gyümölcsfajta-kutató és leíró nevéhez fűződik a magyar rozmaringalma megismertetése.
A fajtacsoport eredetileg Tirolból származik. Bazalica Mátyás vizsgálta, és a vizsgált 37 fajta közül szépség tekintetében az utolsó helyre sorolta.
Ezután Entz Ferenc írta le magyar rozmaringalma néven. Amikor Bereczki Máté beazonosításra megkapta Entz Ferenc faiskolájából ezt a fajtát, mást kapott, mint amire Entz leírásából számított. Ezért ezt elnevezte Entz-féle rozmaringnak, ami az idők során az Alföldön nagymértékben elterjedt. Az alföldi ökológiai adottságoknak megfelelően egy szelektált mutáns, a Húsvéti rozmaring választódott ki, ami nemcsak édes, hanem kellemesen savanykás, üdítő ízű is volt. Fagymentes helyen, esetleg szalma közt tavaszig keménységét megőrizve elállt, így a tavaszi, húsvéti ünnepi asztalok almája lett. A szekrényeken, komódokon, mestergerendákon sorakoztak az utóérésben lévő almák, és illatosították a tisztaszoba levegőjét.
A Húsvéti rozmaring minősége nem érte el a renet téli almákét, de a magyar paraszti gazdaságokban termesztett fajtáknál - Téli piros pogácsa, Török Bálint, Szercsika - jobb volt.
Magyarországon a második világháború után az üzemi gyümölcsösökben termesztett almafajták sorrendjében a harmadik helyen állt, különösen az Alföldön. Az intenzív koronaformák és a gyenge növekedésű alanyok általános térhódítása révén az erőteljes növekedésű fajta háttérbe szorult, és az 1990-es évekre csak a házi kertekben maradt fenn.
&filetext8=Elsősorban étkezési alma, de magas savtartalma miatt légyártásra is kiváló.
&filetext9=Egyszerűbb körülmények között is jól tárolható. Pincékben, vermekben húsvétig szinte veszteség nélkül eltartható. Finom zamata, aromája csak hideg hatására alakul ki, célszerű ezért hűtőházban tárolni. A szállítás során alig nyomódik.
Fája erős növekedésű, kezdetben felfelé törő, termőkorban kiszélesedő, félgömb alakú, nagy koronát nevel. Nyolc-tíz éves korban a korona átmérője meghaladhatja a nyolc métert is. Középkésőn vagy későn fordul termőre, utána viszont rendkívül bőven terem. Szakaszos terméshozásra hajlamos. Egyik évben 4-500 kg termést is ad fánként, a következőben pedig pihen, alig van rajta alma. A szakaszosság a fák egyes ágaira is jellemző. Ha megfelelő mennyiségű vizet kap, akkor a szakaszosságra való hajlama gyengül. Betegségeknek ellenálló, szárazságtűrő, környezetével szemben igénytelen fajta. Párás levegőjű termőhelyen a varasodás betegség megfertőzheti, ezért legjobban az Alföldön díszlik, a táj egyik leghálásabb almafajtája. Szedési ideje az Alföldön szeptember közepe, a Nyírségben szeptember vége, a hűvösebb éghajlatú helyeken október eleje, illetve közepe. Decemberben éri el fogyasztási érettségét, júliusig fogyasztható. Savtartalmát a hosszan tartó tárolás alatt is megőrzi. Erős növekedése miatt a korona kialakítása után csak ritkító metszésben kell részesíteni. Új telepítésekben célszerű a gyengébb növekedésű alanyokon (M. 26, M. 9) ültetni, ezek mellé viszont támrendszer szükséges.
&filetext10=Összefüggő felületek az idősebb, 25-30 éves ültetvényekben találhatók. A termést gyakorlatilag lének dolgozzák fel. A faiskolák évente 5-10 ezer db oltványt értékesítenek, elsősorban a házi kertek számára. Az éves termés 2-5 ezer tonnára tehető, melyet főleg piacon értékesítenek, illetve iparilag feldolgoznak. Választékbővítő fajtaként szabadon szaporítható.
