A Hajdúsági köszméte (Ribes grossularia L.) termesztésének fő fajtája a Zöld óriás. Gyümölcse tojásdad alakú, nagy vagy igen nagy. Átlagos tömege 5-7 g, hosszúsága 25 mm, szélessége 17 mm körüli. Héja áttetsző, éretten is zöld színű, magvainak körvonala gyakran látható, erezete ritka. Felülete nemezes szőrzettel fedett.
A köszméte népszerűsége a XIX. században nőtt meg Magyarországon. Amíg a Dunakanyarban és Gyöngyösön bokrokon nevelték, addig Debrecen környékén törzses bokrokon termett a gyümölcs. Az 1920-as évektől aranyribiszke alanyra oltva kezdődött meg az oltványok használata, ami egy-két évtized alatt általánossá vált. Az 1930-as évektől 1945-ig a köszmétetermesztés népszerűsítésében és fellendítésében fontos szerepet játszott a Debrecenben működő Gyümölcstermesztők Egyesülete. Jelentéseik szerint 1938-39-ben már 15-16 vagonnyi köszmétét értékesítettek a városból és környékéről - főleg Budapesten és a nagyvárosok piacain. Ekkor létesítette Csapó László az "Első Tiszántúli Köszméte Faiskolát" előbb csak táblaszéleken, pár év múltán már teljes faiskolai táblákon is. A második világháború csak rövid időre törte meg a termesztést, az 1940-es évek vége felé már újra "béroltók" járták a debreceni kerteket, és terjesztették a köszmétefácskák művelését.
A városi tanács 1958-ban több száz, egyenként 400 négyszögöles parcellát osztott ki az üzemi munkások között köszmétetermesztés céljára. 1960-tól Debrecen és környéke a legjelentősebb a köszméte kivitelében.
A félérett termést a konzerv-, a hűtő- és a cukrászipar hasznosítja. Az érett gyümölcs frissen is fogyasztható, de befőtt, kocsonya, dzsem, lekvár, szörp, ivólé és bor készítésére is alkalmas.
A termőtáj a köszméte termeszthetőségének déli határán, könnyen melegedő homokterületen alakult ki. Ilyen körülmények között
- a talaj felett kialakuló hőség és az amerikai köszmételisztharmat károsítása miatt - a bokorművelés nem volt lehetséges. A területen az aranyribiszke (Ribes aureum Pursh.) vadon tenyészett. Vesszőinek csúcsi hajtásaiba hasítékoltással oltották be a köszmétét. Kiderült, hogy az oltványok a számukra kedvezőtlen környezetben is jól fejlődtek. A fácskákat eleinte karóhoz kötötték, később általánossá vált a különböző huzalos támaszok alkalmazása is. A kultúra elterjedésével elkülönült az oltványok előállítása (faiskolai tevékenység) és a gyümölcstermesztés. A faiskolákban szelektált alanyokra (Ribes aureum Pursh. Pallagi 2.) a helyben tökéletesített oltásmódokkal újabb fajtákat (Pallagi óriás, Zöld győztes, Piros ízletes stb.) oltanak. A termesztés részben a házi kertekben, majd egyre inkább 80-100 cm tőtávolságú üzemi ültetvényeken folyik. A termesztett fajták fogékonyak az amerikai köszmételisztharmatra, ellene következetesen védekezni kell.
A régióban évente 4-6000 tonna köszméte terem. A termesztés több ezer házi kertben és kisebb-nagyobb üzemi ültetvényen folyik. A gyümölcsöt kézzel szedik, ládákba csomagolva adják át a feldolgozó vagy exportáló vállalatoknak.
