Tetszenek-e tudni, hogy a "gyevi bíró" története Algyőhöz kötődik? Algyő régi neve volt "Gyevi". Mátyás uralkodása alatt Magyarország európai nagyhatalom lett: erős hadsereggel, gazdag kincstárral, reneszánsz művészettel, humanista műveltséggel és természetesen ehhez kapcsolódó reneszánsz gasztronómiával. A tizenöt évesen uralomra került Mátyás megtestesítette a görög embereszményt, melyben a szellem előkelősége határtalan életörömmel párosul. Az utókor szerencséjére Mátyás királyt az asztal örömei sem hagyták hidegen, és sokszor személyesen is részt vett a királyi konyha irányításában. Nagyon szerette Itáliát, a reneszánsz szülőhelyét. Második feleségét is onnan hozta. A híres reneszánsz uralkodónak nagy tudású jegyzői voltak Galeotto Marzio és Antonio Bonfini személyében. Feljegyzéseikből tudjuk, milyen figyelemre méltó, pontosan kidolgozott hierarchiát alkotott Mátyás udvarának konyhai és felszolgáló személyzete. A király asztalánál fogyasztott ételek némelyikének leírása is fennmaradt Veres György feljegyzései között, aki 1462-től kezdve a királyi udvar főszakácsa volt.

Amikor Mátyás és Aragóniai Beatrix hercegnő 1475-ben házasságot kötött, Beatrix kíséretében jó néhány olasz szakács és cukrász is érkezett Magyarországra, jóvoltukból a magyar konyha az olasz szakácsművészet kifinomult módszereivel gazdagodott. Ha megnézzük, milyen recepteket használtak Mátyás udvarának konyhájában az 1480-as évektől kezdve, arra a meggyőződésre jutunk, hogy Beatrixnek alighanem birtokában volt a világ legelső nyomtatott szakácskönyve: a de Honesta Voluptate, amelyet 1474 körül írt Bartolomeo de Sacchi.

Beatrix és Mátyás lakodalmán ezüst szökőkutakból ömlött a vörös és fehérbor, és aranytányérokon szolgálták fel a vacsorát a vendégeknek. A meghívottak - régi római szokás szerint - egy jókora négyszögletű asztalt ültek körül. Először gyömbérrel, szerecsendióval, borssal és egyéb fűszerekkel ízesített, különféle párolt húsokat szolgáltak fel. Ezután a vadpecsenye került az asztalra: fácán és pávasült, majd mindenféle sült hal és pástétom, végül különleges nyalánkságok és gyümölcsök következtek. A fiatal nemes urak megtiszteltetésnek tekintették, ha szolgálatot teljesíthettek a vacsorázóasztal körül - ők szeletelték fel a húst és szolgálták fel a különböző fogásokat, sőt gyakran ők voltak a kóstolók is.

 

Egy kódexben, amely jelenleg a Müncheni Állami Könyvtárban található, négy olyan recept is fennmaradt, amelyet annak idején gyakran szolgáltak fel Mátyás király asztalánál. A pontyot például a következőképp készítették el az udvari lakomák számára: először roston megsütötték a halat, aztán mézeskalácsot és zsömlét főztek meg borban, és átnyomkodták egy szitán, majd almát és körtét adtak hozzá, és pürévé törték az egész masszát. Végül a sült halat a püré közepére helyezték, és sáfrányos mézzel szolgálták fel. Egy másik fogás, a gyömbérlében felszolgált kappan: a gyömbérlevet borban főtt zsömle tésztájával sűrítették, ez a módszer már az ókori Rómában is használatos volt. Galeotto Marzio szerint leggyakrabban a következő fogások kerültek a királyi asztalra: marhahús, bárány- és marhahús, őz- és nyúlpecsenye, de a király nagyon kedvelte a kacsát, fürjet és seregélyt is. Gyakran szolgáltak fel kappant és fácánt is, utóbbiakat a királyi udvarhoz tartózó gazdaságokban tenyésztették. Galeottoa királyi konyha jellegzetességeinek titkaiba is beavat bennünket: "Minden ételt a saját levében tálalták...Lett, légyen, az liba, kacsa, fácán, kappan vagy fürj, mi több a marhát, bárányt, kecskét, disznót és különféle halakat is mindig a saját levükben főzték, vagy pácolták.

A hagyma használata is Mátyás uralkodása alatt terjedt el, a király hitvesének köszönhetően. Egy alkalommal Baetrix, a kor szokásos túláradó stílusában, így köszöni meg a nővér, Eleonóra küldeményét. "Köszönöm neked a hagymát és a fokhagymát, amit Ferrarából küldtél. A király akkor sem örült volna jobban, ha igazgyöngyök lettek volna." Ettől az időtől kezdve lesz a hagymából a legfontosabb magyar zöldségféle. Mátyás király kedvenc gyümölcse a füge volt, melyet szintén Beatrix honosított meg Magyarországon.

A királyné kedvenc csemegéje állítólag a liletojás volt. Bár tömegesen pusztították őket, még mindig maradt ebből a csodálatos kismadárból, amelynek tojása az egyik legkiválóbb ínyencség. A 15. és 16. században, amikor éppen szezonja volt, a piacon több liletojást lehetett találni, mint tyúktojást.

A tisztaságáról híres visegrádi ásványvizet csöveken vezették a királyi palotába. Mátyás király, akinek mesébe illő tettei mindmáig megmaradtak a nép ajkán, gyakran bekukkantott a konyhába, eltréfálkozott a szakácsokkal, sőt néha még segített is nekik valamilyen különleges étel elkészítésében. Bár lehet, hogy ez is csak legenda.

A 15. század, s ezen belül Mátyás uralkodásának korszaka, a magyar történelemnek és a magyar gasztronómiának is aranykora volt. Ebben az időben alakultak ki a konyhaművészet alapszabályai és ugyancsak ekkor finomult az étkezés - legalább is bizonyos alkalmakkor valóságos szertartássá. Művészek és mesteremberek készítették a szemet gyönyörködtető, mestermívű étkészleteket és evőeszközöket. A jó szakácsokat tisztelték, becsülték és földbirtokosi rangra emelték az uralkodók.
Mindezek a tényezők hozzájárultak ahhoz, hogy a sajátos nemzeti karakterrel rendelkező magyar konyhaművészet kifejlődhessen.

Barta László

Barta László gasztronómiai előadásainak irodalmi forrásjegyzéke:

Draveczky Balázs: Történetek terített asztalokról és környékükről
Draveczky Balázs: Újabb történetek terített asztalokról és környékükről
Váncsa István szakácskönyve
Magyar Elek: Az ínyesmester nagy szakácskönyve
Kövi Pál: Erdélyi lakoma
Csemer Géza: Cigányok főztje
Láng György: Klasszikus magyar konyha