Szőlő és borismereti sorozatom első részében a borról, annak eredetéről, történetéről, kultúrtörténeti jelentőségéről szeretnék néhány gondolatot megosztani olvasóinkkal. Miért éppen a bor? Ha a különböző italokat vesszük sorra, akkor azt hiszem, mindannyian elismerjük, hogy az italok királya, a „number one” maga a víz. Ez a legtermészetesebb és élettani szempontból a legfontosabb folyadék.
Ha az alkoholos italokat nézzük, akkor ezek közül, számomra a legkedvesebb a bor, melynek különlegessége, hogy a lehető legtermészetesebb ital. Gondoljunk csak arra, hogy ha kellően érett a szőlő, akkor semmi más emberi beavatkozásra elvileg nincs szükség, mint, hogy ezeket a bogyókat egy helyre gyűjtjük, ezek akár saját súlyuk alatt is kipréselhetik saját levüket. Az erjedés természetes úton megtörténik és gyakorlatilag emberi beavatkozás nélkül is bor keletkezik. Valószínűleg az emberiség története folyamán így keletkezett az első bor, mint alkoholos ital. A borról annyit kell tudni az eddigiek alapján, hogy kizárólag a szőlő alkoholos erjedéssel keletkezett levéből áll, illetve ami a palackba kerül az bor és valamilyen hozzáadott tartósítószer. A bortörvény a szulfitokat engedélyezi erre a célra. Ezt a folyamatot valószínűleg időszámításunk előtt mintegy 6-8 ezer évvel a Kaukázus déli lejtőjén termett vadszőlő vitis silvestrii termésének leszüretelése után valóban elvégezte néhány korai embertársunk. A vitis silvestrii vagy a ligeti szőlő a ma használatos szőlőnövénynek a vitis vinifera-nak, a kerti szőlőnek az őse. Régészeti adatok azt mutatják, hogy mintegy 6-8 ezer éve kezdték a nemesítést. 
A vitis silvestrii nem egy egzotikus különleges növényfajta. Ha kimegyünk a Tisza árterében Szegedtől északra Algyő fölött találkoztam vadszőlővel. Nagyon sok helyen megtalálhatjuk ezt a kúszónövényt. Az érdekessége, hogy a termése körülbelül 6-8 cm hosszúságú ritka állású fürt, a szőlőszemek nagyobb borsszem méretűek és elég nagy mag van bennük, azaz a szőlő húsa viszonylag kevés és bizony még szeptember októberi szüret idején is húzós és nem igazán édes a termése. Az emberi nemesítő tevékenység eredményeként mintegy 1500 szőlőfajta létezik. Hangsúlyozom, hogy fajta és nem faj, ami azt jelenti, hogy ezeket a fajtákat szinte tetszőlegesen lehet egymással keresztezni. Jelenleg ebből az 1500 fajtából mintegy 1000 csak fajtagyűjteményekben, tudományos kutatás céljából található meg és körülbelül 500 szőlőfajta az, ami termesztésben van.
A bor nagyon nagy jelentőséggel bírt az emberiség kultúrtörténetében és anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznék, csak utalni szeretnék arra, hogy már Mezopotámiában, Egyiptomban, az ókori Görögországban, Rómában illetve a zsidó keresztény kultúrkörben is központi szerepet játszott a bor, mint ital. Ezzel arra is utalnék, hogy a bornak a mai modern világunkban kettős természete van, egyrészt, mint kulturális termék, másrészt pedig mint emberi fogyasztásra szánt árucikk. De éppen a kulturális termék vagy kulturális jelleg miatt, nem egy közönséges árucikkről van szó annak ellenére, hogy gyakorlatilag ugyanúgy árulják, mint bármilyen más terméket. A magyar nép történetében is régóta fontos szerepet játszik a bor. Erre utal az is, hogy a bor szavunk ellentétben az európai népek nagy részénél használt latin illetve görög eredetű szavakkal, a török eredetű bor szó: szürkésfehéret jelent. Eredetileg valószínűleg az erjedő fehér bor színére utal ez a kifejezés és a török eredet arra enged következtetni, hogy valószínűleg közép Ázsiából hoztuk magunkkal a szőlő és a bor ismeretét. Honfoglaló őseink a Kárpát medence területén már szőlőműveléssel találkoztak. Régészeti történelmi adataink vannak arról, hogy az időszámításunk előtti harmadik században, amikor a római birodalom meghódította Pannóniát, már voltak szőlőművelésre utaló nyomok a Kárpát medence nyugati részén. Probus császár időszámításunk utáni harmadik században, aki egy szerémségi Vinitor, tipikusan katona császár volt, a karrierjét mint katona futotta be, jelentős szőlő telepítéseket végzett Pannónia területén. Baranya megyében, Szerémségben, Balaton vidékén és a mai Óbuda környékén is vannak ennek nyomai.
Pelle László borszakértő
