Szentesi hónapos retek
A hónapos retket (Raphanus sativus L.) országosan igen nagy területen termesztik. Egyik fajtája a Szentesi óriás vaj, amely 3,5-5 cm átmérőjű, intenzív piros héjszínű, vékony héjú, gömbölyű gumójú.
A szó első magyarországi, magyar nyelvi előfordulása az 1395 körüli időből való, megvastagodott, föld alatti száráért termesztett, de vadon is élő keresztes virágú növényjelentéssel. Szláv eredetű, pontosabban a szláv nyelvek valamelyikéből vettük át, végső forrása a latin radix (ehető gyökér) jelentésben. (TESZ III. 1976. 397.)
A Csongrádon és környékén (Szentes és Csongrád a Tisza két partján, egymástól 10-14 km-re fekvő település) termelt zöldségről az első adat a török uralom idejéből származik. Az 1559. április 24. és július 5. között készült feljegyzés szerint a Tiszán átkeléskor a zöldségszállításért is fizettek. (Szalva, 1959. 8.)
Az 1724-ből származó mindszenti panaszlevél más zöldségekkel együtt a retket is említi. Ugyanakkor a Károlyiak csongrádi birtokán (Mindszent, Szentes és Csongrád a Károlyiak uradalma volt) felvett leltár szerint a szőlők alatti Tisza partján veteményeskertet és egy öntöző szerkezetet jegyeznek fel. (Szalva, 1959. 9.)
A Károlyi-uradalom 1750-1769 közötti különböző témájú feljegyzéseiben több zöldségféle, ezek között retek is szerepel. Ebben az időben a zöldséget még saját fogyasztásra és dézsmának is termelték. (Szalva, 1959. 11.)
Az 1875-ben Szegvár és Szentes határába, a Kurca patak partjára érkező és ott megtelepedő bolgár kertészek hazájukból hozott magvakból, öntözéses kultúrával, bakhátas rendszerben zöldséget, ezek között piros hónapos retket is kezdtek termeszteni. 1876 májusában már vidéki piacokon, vásárban árusították sikerrel.
A zöldségtermesztésnek erre a módjára a magyarokat is fokozatosan megtanították. (Czibulya, 1987. 38., 66., 83-84., 86-87., 129.)
A XIX. század közepén a földbirtokosok, gazdatisztek és földművesek számára írt könyvben a zöldségek között a retek is szerepel. A téli retek után a hónapos és nyári retek termesztéséről olvashatunk. A szerző a mag kiválasztása, a föld milyensége mellett a nem bő, hanem gyakori locsolást tartja fontosnak. (Galgóczi, 1854. 17-18.)
Egy 1918-ban megjelent tankönyvben a szerző a cékla és a torma között a hónapos, a nyári és a téli retek termesztéséről is ír. Fontosnak tartja a retekfélék termesztésében az öntözést. (Robóczky, 1918. 52.) A hónapos retek formájáról, színéről a szerző nem tesz említést.
A XX. század közepén született szentesiek és környékbeliek (Szentes piacozó körzetébe tartozó települések lakói) gyermekkorukban még a bolgárkertészetekben - és részben bolgár kertészek által - termelt zöldséget, így piros hónapos retket ehettek. Ez a retek egyszerre volt ropogós, lédús, édeskés és finoman, enyhén csípős. Ez az apró gumójú retek a fóliás termesztés terjedésével és a nagyobb fejű, nemesített fajtákkal szemben háttérbe szorult. (A szentesi születésű leíró visszaemlékezése.)
A magyar köznyelvben használatos szólások a reteknek a fogyasztási idejére és a piszokkal, tisztátalansággal való kapcsolatára utalnak: "a retek reggel méreg, délben étek, este orvosság; retek is kikelne kezén" (piszkos). (Margalits, 1896. 630.) Nincs külön a tárgyalt retekfajtára vonatkozó szólás, közmondás.
A magyar nyelvben a többször és határozottan pergetett "r" hang kiejtésének kisgyermekkori gyakorlására szolgál az alábbi rigmus: Répa, retek, mogyoró. / Korán reggel ritkán rikkant a rigó.
Kizárólag friss, nyers állapotban kerül felhasználásra, elsősorban hideg ételek kísérőjeként. Gyakori azonban szelve vagy csíkokra vágva a vegyes salátatálak egyik alkotójaként is.
Mint kis hőigényű növényt, kora tavasszal és késő ősszel szabadföldön, illetve fűtetlen fóliaházakban termesztik. Az utóbbiakban kizárólag valamely hőigényesebb növény elő-, illetve utónövényeként. Az utóbbi évtizedben egyre gyakrabban előfordul a téli hajtatás is. Magját mindig állandó helyére vetik, 1-2 cm mélyre.
A vetési időt - a Szentesi óriás vajra jellemző 35-50 napos tenyészidőt figyelembe véve - a megcélzott felhasználási időnek megfelelően kell eldönteni. Májustól szeptemberig nem szabad vetni, mert a magas hő és a hosszú megvilágítás gumóképzés nélküli magszárképzést, "felmagzást" okoz. A szép, nagy gumó eléréséhez nem szabad sűríteni, optimális tenyészterülete ez esetben kb. 60 cm2. A túl kötött (agyagos) talajon, különösen, ha nincs elég nedvesség, az íze csípőssé válik.
Az eredményes termesztés két legfontosabb követelménye a tökéletesen egyenletes tőeloszlás és az egyenletes vízellátás. Fólia alatti hajtatásnál sokszor kell szellőztetni (a hőmérséklet nem emelkedhet 20 °C fölé), és az öntözéseket úgy kell időzíteni, hogy napnyugtáig a levelekről a víz teljesen elpárologjon.
A fajta 1981-ben jelent meg dr. Szalva Péter nemesítményeként. Népszerűségét annak köszönheti, hogy a "csomózva" történő (5-6 db csomónként) értékesítéshez - középerős lombja miatt - jobban megfelel, mint a kis lombú fajták, gyorsan nő, gumója nagy, mutatós, jól tartható az üzletek pultjain (nem fonnyad gyorsan), és ami a legfontosabb: húsa tömör, fehér, ropogós, rendkívül kellemes ízű.
A fő árutömeget a szintén hagyományos retektermő táj, azaz Kiskunfélegyháza és a Szeged környéki kisgazdaságok állítják elő. Az áru túlnyomó többsége a nagybani piacokon kel el, az integrátorok tevékenysége nem jellemző. Egyébként saját fogyasztásra az egész országban termelik a házi kertekben, hobbitelkeken.
