Budapesti Pálinkafesztivál 2013
Időpont: 2013. május 16-19.
A Budapesti Pálinkafesztivál a belvárosba költözik. 2013. május 16-19. között ÚJ HELYSZÍNEN a Belvárosban, az Erzsébet téren kerül megrendezésre a Budapesti Pálinkafesztivál immár 8. alkalommal. Harmadik éve kiválasztják az Év Pálinkáját is, 2013-ban a szilva és a barack után a meggy kerül sorra.
2013 a meggy éve lesz a Budapesti Pálinkafesztiválon, amelyen a hamisítatlan magyar gyümölcsből készült pálinkák és a meggyes ételkülönlegességek kapják a kiemelt szerepet. Május 16 és 19 között ismét a belvárosban, az Erzsébet téren nyitja meg kapuit a tavaszi, gasztronómiai rendezvény, közel négyszáz párlattal, huszonöt kiállítóval és az Év pálinkájával. Az elmúlt évek nagy kedvencét, Magyarország pálinkafőzőinek közös blendjét először a Budapesti Pálinkafesztiválon kóstolhatja meg a közönség.
Folytatódik a Budapesti Pálinkafesztivál népszerű tematikus sorozata és a hagyományt öregbítve, a szilva és a barack után idén a meggy kapja a kitüntetett szerepet a rendezvényen. A csonthéjas gyümölcs igazi hungarikumnak számít, amelynek jó néhány változatát csak Magyarországon nemesítették, így a fürtöst- és a cigánymeggyet. A fajtákból készült egyedi párlatokat május 16 és 19 között kóstolhatják meg a látogatók az Erzsébet tér parkjában, ahol, mint minden évben, díszdobozba kerül Magyarország pálinkafőzdéinek közös „munkája”, a legnemesebb meggypárlatokból házasított Év pálinkája.
PROGRAMOK
MÁJUS 16. CSÜTÖRTÖK
18:00 Sena
20:00 Péterfy Bori Love Band
MÁJUS 17. PÉNTEK
18:00 Belmondo plays Beatles
20:00 Intim Torna Illegál
MÁJUS 18. SZOMBAT
18:00 Zséda
20:00 Zsola és a Vad Orchideák
MÁJUS 19. VASÁRNAP
16:00 Babos Gyula | László Attila | Tátrai Tibor Gitár Trió
18:00 Colorstar
20:00 Kéknyúl Hammond Band
INFORMÁCIÓK
Napijegy: 2 000 Ft, mely egy kóstoló poharat tartalmaz.
Napijeggyel a Rendezvényre belépni a tárgynapon nyitástól (csütörtök-péntek 14 óra, szombat-vasárnap 12 óra) pénztárzárásig lehet, a Napijegy hajnali 2 óráig jogosít a Rendezvény területén való tartózkodásra.
Bérlet: 5 500 Ft, mely egy kóstoló poharat tartalmaz.
Bérlettel a Rendezvényre belépni a teljes nyitvatartási időben, korlátlanul lehet. Kóstoló pohár kizárólag a bérlet megvásárlásakor, egy alkalommal biztosított.
Elővételes bérlet: 2 000 Ft, mely egy kóstoló poharat tartalmaz.
Kedvezményes bérlet kizárólag a Bónusz Brigádon vásárolható. Bérlettel a Rendezvényre belépni a teljes nyitvatartási időben, korlátlanul lehet. Kóstoló pohár kizárólag a bónusz beváltásakor, egy alkalommal biztosított.
A belépőjegy megvásárlásával a látogató elfogadja a rendezvény házirendjét, és tudomásul veszi, hogy a rendezők annak betartását ellenőrzik.
A belépőjegy/karszalag másra át nem ruházható! Csak a kézen hordott karszalag számít érvényes belépőnek! A SÉRÜLT – átragasztott, elvágott, megbontott, kézfejnél nagyobb átmérőjű, stb. – KARSZALAG ÉRVÉNYTELEN! A jegyhamisítók és a hamisításban közreműködők ellen eljárást indítunk. A megrongálódott, elveszett karszalagot nem cseréljük.
A 14. életévüket be nem töltött gyermekek a Rendezvényt ingyenesen látogathatják, de csak kísérővel léphetnek be a Rendezvény területére, és csak kísérővel tartózkodhatnak ott.
A belépőjegy megvásárlásakor kizárólag a 18. életévét betöltött látogatók kapnak kóstoló poharat a belépőjegy mellé.
A Rendezvény területére engedély nélkül járművel behajtani tilos! A Rendezvény megközelítéséhez kérjük, hogy a tömegközlekedési eszközöket, valamint a taxi-szolgáltatást használd!
Nyitva tartás:
csütörtök: 14-02 óra , péntek: 14-02 óra
szombat: 12-02 óra , vasárnap: 12-02 óra
Forrás: Budapesti Pálinkafesztivál Facebook oldala