Rosé (bor)kultúra
A roséfogyasztás hagyománya külföldön több évtizedes múltra tekint vissza, Magyarországon azonban csak 10-15 éve jelentek meg nagyobb számban a termelők a piacon roséikkal. Bizonyos tévhitek végett a fogyasztók ódzkodtak az "újfajta" boroktól, hiszen nem tudták, hogy mi ez a "vékony" világos bor.
De valójában mi is a Rosé? Sokunk fejében már megfogalmazódott ez a kérdés. Ennek tudatában próbálok választ adni erre a kérdésre hétköznapi nyelven.
Azokban az időkben mikor megjelentek az első rosék, még javában voltak a magyar bortermelésnek olyan termékei mellyen a vörösbort meghatározó címke takarásában, egy roséhoz illetve egy sillerhez hasonló színek jellemezték leginkább a színvilágot. Sőt mi több, régi szakkönyvekben található olyan meghatározás bizonyos kékszülő fajtákra, amely szerint jó évjáratban vörösbort, gyenge évjáratban Siller bort hoz a termése. Ma már ezen túl kell lépnünk, és el kell fogadnunk, hogy a szőlőnek vannak igényei, amely előtt fejet kell hajtanunk szőlészeknek, borászoknak, fogyasztóknak egyaránt. Fontos nagyon milyen dűlő, milyen fajta, éghajlat, termésátlag. Miután ezekben kompromisszumot nem ismerve, terem nekiláthatunk a borkészítésnek. De maradjunk inkább a Rosé készítésénél és kezdjük az alapoknál.
A Rosé születése (nem bizonyított, csak ésszerű magyarázatként)
Minden termelő bizonyos kapacitású feldolgozóval illetve erjesztő térrel rendelkezett -és rendelkezik ma is- amit egy bizonyos évjárat terméséhez méreteztek . Igen ám de voltak olyan évek is, amikor terméscsúcsokat döntöttek a termelők. A tárolókapacitás viszont változatlan űrtartalmú maradt minek következtében nem fért el az erjesztésre szánt must. Hát le kellett belőle engedni és fahordóban a szőlőszemektől távol (melyek legtöbb esetben a színanyagokat tartalmazzák) csak a mustból erjesztették a bort. Mivel a zúzó-bogyózó által roncsolt szőlőszemekkel nem sokat érintkeztek, ezért ami színanyag kioldódott (míg ki nem derült, hogy kicsi a fakáci, betontartály) határozta meg a roséborunk színét. Mikorra kiforrt a borunk a hordóban addigra összehasonlítva a szőlőszemekkel együtt áztatott szemekkel, sokkal világosabb színintenzitást észleltünk, ezért hát ez a bor sosem képezte dicsekvés alanyát. Talán a gazdák a család borának is hívták. "bár a színe nem az igazi, mégis könnyen fogyasztható, és még frissít jelleget is kölcsönöz".
Elkezdtek megjeleni a piacon a kényszerből (nagy termésátlag) a roséborok. A vásárlók nem ismerték mi is ez ezért nehezen eladható termék kategóriát viselt a kilencvenes éve második feléig. .
Ma már pontosan tudjuk, hogy hasonló színű vörösborokkal csak ritkán, de leginkább csak ismeretlen eredet pincébő1 származhat. Kezdetben csak pár száz, majd ahogy a fogyasztók megismerték a "különleges" bort, hát nőt a termelés, egyenes arányban a fogyasztói igényekkel.
Volt hogy nem kellet rosét készíteni, mert alacsony termésátlagot produkált az évjárat, a piac mégis kérte. Muszáj volt készíteni. Igazából innen számolhatjuk a tudatos rosékészítés első lépcsőfokát. A következő lépésként azokról a területekről szüretelt gyümölcsből készítették melyek érése kissé elmaradt a többihez képest. Üdébb, játékosabb, élvezetesebb bort kaptunk.
Hogy is van ez? Kérdezzük csodálkozva!? Éretlenebb szőlőből szebbet? Kizárt dolog. Vághatnánk rá, de erre is van magyarázat.
Képzeljük csak el a szőlőszemet a benne lévő vízmennyiségben fognak oldódni az ízek zamatok, melyek később alkotják az élvezetet, melyet egy pohár bortól kapunk. Egy (nagy) vörösbor esetében minél koncentráltabb, annál tovább tudjuk érlelni, tárolni, és egy kortyot élvezni. Tehát előny.
A rosénál viszont, ahol a frissesség, gyümölcsösség, játékosság az erény, ott nem. Pont ez az, ami megkülönbözteti őket fogyasztási szempontból. Ezért ha tehetjük mindig a legfiatalabb rosét válasszuk.
Minél idősebb annál "lomhább"!
Mi pedig még mindig a lendületet keressük.
A következő lépcsőfok, amikor a termelő odafigyelt a szőlő érettségi állapotára és még a teljes beérés előtt leszüreteli és elkészíti a kompromisszum nélküli roséborát, mely manapság is még csak ritkaság, fordul elő. De a lehető legjobb úton haladunk afelé, hogy már csak ilyen borok maradhassanak piacon. Hisz nőnek a fogyasztói igények, és ehhez mérten a termelőnek egyre több hangsúlyt kell fektetni az egyediségre, ami viszont csak kompromisszumok nélkül képzelhető el.
A Roséknál az ár nem játszik fontos szerepet, álltalában 1000- 1400 Forint között mozog a minőségi palackoknál. Az ár ingadozást nem a minőségbeli különbségek határozzák meg. Hanem az , hogy milyen alapanyagokból készítette a termelő, és hogy hány palack készült belőle.
A Rosé és az étel
Fogyasztása előtt nagyon fontos a Rosé hőmérsékletét 7-9 °C fokra hűteni, mert itt bontakozik ki igazán a harmónia. A melegebb roséban gyorsabban szabadul fel az alkohol, ami elnyomja a gyümölcsös jellegeket. Nem szabad mélyhűtőben fagyasztani, mert szerkezete átalakul és megzavarodik. A helyes módszer, ha három-négy óráig háztartási hűtőnkben fokozatosan le tudd hűlni. Amikor a fogyasztását az étkezéssel próbáljuk összhangba hozni, értelmetlen olyan általánosító kijelentéseket tenni, hogy például a rosékat fehér húsú szárnyasokhoz illik fogyasztani. Figyelembe kell venni a bor fogyasztása kor fellépő értékeket. (savak, lendület, üdeség, frissesség) ezekhez az értékekhez mérten kell megválasztanunk az ételt. Illetve cselekedhetünk fordítva is: az étel megkóstolása után válasszuk ki a megfeleő bort. Fajta, évjárat, termőhely, beltartalmi értékek szerint. Tehát, ha savasabb struktúrájú étel fogyasztunk ahhoz mérten hasonló erényű bort válasszunk. A Rosé akár "jokerként" is megállja a helyét, amennyiben egy egész étel sor kísérőjeként választjuk. A lényeg, hogy bátran kóstoljunk!
Marth Zoltán
2004. február 16.
