Ágyaspálinka
(ízesített, likőr jellegű szeszes ital, természetes fűszerekkel és gyümölcsökkel ízesített, aromásított szeszes ital.)
Cimkék: öreglegény-pálinka (Röszke), gugyi, téli ágyás, nyári ágyás, dióágyás, meggyágyás
Csongrád megye, szegedi nagytáj
Az ágyaspálinka többnyire kristálytiszta, a világossárgától az óaranyon át egészen a dióbarnáig terjedő színárnyalatú, szeszes ital. Színe, illata, aromája, íze a felhasznált gyümölcsökre és fűszerekre jellemző, enyhén édeskés. Alkoholtartalma 30-50%25.
A készítéséhez felhasznált alkohol lehet törköly- vagy gyengébb minőségű gyümölcspálinka, esetleg finomszesz vagy brandy. Az ízesítéshez (azaz a pálinkaágy készítéséhez) általában többféle gyümölcsöt, magot, levelet, virágot használnak.
Balázs Géza A magyar pálinka című könyvében (1998) több olyan pálinkatípust említ, amelyek méltán tekinthetők az ágyaspálinka elődjének. A legrégebbi a rozsólis, amely fűszerekkel és gyümölcsökkel ízesített szeszes ital (ros solis = napharmatfű, latin). Apor Péter (1736) szerint a rozsólis az "új módi" terméke: "...ha valakit kínáltál volna rozsólissal, talán azt gondolta volna, hogy napfelkelte előtt harmatot szedtél, s avval kínálod... Híre sem vala ezeknek a régi időkben." Valószínűleg népszerű ital lehetett, mert a XVIII. században egyremásra alakultak a rozsólisfőző üzemek. 1795-ben például a Komárom megyei Marcellházán alapítottak rozsóliskészítő likőrgyárat. Valószínűleg az akovitához (életvíz) hasonlóan, olasz hatásra terjedt el Magyarországon. Csokonai Vitéz Mihály Dorottyájában találkozunk a rozsólisos butellával, amelyben narancsból, barackból és eperből készült likőr volt. Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényében Horváth Miklósnak támadt az az ötlete, hogy pálinkafőzésre adja fejét. De minthogy a közönséges pálinka nagyon olcsó, mert csak a parasztok isszák, valami mást kombinált ki: az úri rendnek egy külön pálinkát kell gyártani, mert az úri rendnek pénze van, jól meg tudja fizetni. Így alakította ki Horváth uram "nagy fifikával" a rozsólisgyártást.
A rozsólis népi környezetben is elterjedt. Egy 1762-ből származó somogyi összeírásban egy háznál rozsóliségetőt és rozsólispoharat vettek számba. A XIX. században sok rozsólisüzem jött létre, de a XX. században már csak egyes peremvidékeken tartotta magát, mígnem népszerűsége teljesen leáldozott.
Feltételezhető, hogy a korábban igen elterjedt rozsólis hatással volt az alföldi ágyaspálinka kialakulására. Másfelől, Bálint Sándor gyűjtése szerint, az ágyaspálinkák a régi liktáriumok, öreg patikák, tömör kolostori medicinák elpolgáriasodott hagyományait és készítésmódját őrizték meg. Ez a gyógypálinkákkal, gyógynövényekkel készült gyomorerősítőkkel való rokonságra utal.
A pálinka szlovák eredetű szó, az éget ige származéka. A szó első előfordulása 1630. (TESZ III. 1976. 3. 71.)
Nagyváthy János (1755-1819) mezőgazdasági szakíró, az első magyar nyelvű mezőgazdasági szakkönyv írója, a pálinka készítését saját gyakorlatából írja le, de a XIX. század elején a gazdálkodás, termesztés fortélyait az ország különböző részéből ismerő és szívesen átvevő, képzett gazda sem írt ágyaspálinkáról.
A dél-alföldi homoki szőlő- és gyümölcs-kultúra a XIX. és XX. század fordulóján alakult ki, és meghatározó szerepet játszott a táj pálinkafőzésében és az ágyaspálinka készítésében, a paraszti környezetben való terjedésében.
A pálinkafőzésből azért alakult ki az ágyas-pálinka készítésének szokása, mert az egyetlen vagy több gyümölcsből főzött pálinka ízét a fogyasztók hiányosnak érezték, csak alapnak tekintették.
Az ágyaspálinka ágyát esetleg az éretlen dió, általában az érett, aszalt gyümölcsök, a gyógynövények és a fűszerek (a kettő gyakran ugyanaz), valamint a gyümölcsök és gyógynövények különböző keverékei jelentették. Az ágyaspálinka tiszta szesszel való előállítása úri, polgári megoldás.
Az ágyaspálinka készítésének, fogyasztásának polgári, gyógyszertári eredetét több forrás, Tömörkény István szépíró nyomán Bálint Sándor szegedi néprajzkutató, Papp Imre szentesi parasztgazda, önkéntes néprajzi gyűjtő és Kiss Sándor leírása is igazolja. "Szegeden ismeretesek, illetőleg emlékezetben élnek a hajdani polgári háztartások pálinkakeverékei is, amelyeknek ágyaspálinka, röviden ágyas a nevük. Ez Tömörkény jellemzése szerint olyan pálinka, amelyet többféle gyümölcsből, magból, levélből, virágból álló pálinkaágyra szoktak önteni, hogy minél alkalmasabb orvosság, minél ízesebb ital legyen belőle. A pálinka-ágyat nagyobb, széles szájú üvegben vetik meg. Van benne sárgafehér cukor, narancs- és citromhéj, mazsolaszőlő, szegfűszeg, fahéj, esetleg barackmag, gyömbér, meggy, dió is. Egyes tanyai gazdasszonyok ezeken kívül még pirított búzát, ezerjófüvet, birsalmát, jó erős, piros paprikahüvelyt szoktak beletenni. Ha a pálinkát leisszák róla, akkor tiszta pálinkával újra felöntik. Egy ágyás általában egy-két évig használatos. Volt külön dióágyas, meggyes-ágyas is. Ezeknek összefoglaló neve nyári-ágyas, vagyis olyan pálinka, amelynek ágya leginkább friss gyümölcsből, főleg meggyből, dióból volt megvetve. A téliágyas viszont olyan pálinka volt, melynek száraz növényekből, köménymagból, szemes borsból, csillagánizsból, fügéből, szentjánoskenyérből, fahéjból, szegfűszegből, sárgafehér cukorból volt az ágya. A szentesi tanyavilágban munkaalkalmakkor, aratás, cséplés idején, kerüléskor a gazda a részvevőket, segítőket megkínálta egy kis gugyival, jóféle ágyaspálinkával." (Papp, 1973. 14.)
A Dél-alföldön, ünnepi alkalmakkor (lakodalom, névnap, keresztelő, a férfiak baráti találkozása) a házigazda - érkezéskor - saját készítésű ágyaspálinkával tiszteli meg vendégeit. Ez a szeszes ital a paraszti rétegek likőrjének is tekinthető. A népi gyógyításban emésztést segítő és fertőtlenítő tulajdonságát használták. Napjainkra az ágyaspálinka a vendéglátásban is meghonosodott, és országosan is egyre inkább terjedőben van. Híres vendéglők - mint jellegzetes, helyi specialitást - aperitifként kínálják vendégeiknek a cseresznye-, barack-, Vilmos körte- vagy a szilvapálinkához hasonlóan. Főként a téli ágyású típus a népszerű. Egyszerre 30-50 cm3-t töltenek a pálinkáspohárba. Szobahőmérsékleten fogyasztják, hogy az aroma jobban kiérződjék, dicsérve a készítő szakértelmét.
A pálinkaágyat nagyobb, széles szájú üvegben vetik meg. A pálinkaágy összetétele változó, a készítő egyéni ízlésétől és kreativitásától, valamint a helyi hagyományoktól függ. Az "ágy" mennyisége, amelyről az italt fogyasztás előtt lefejtik, a teljes térfogat 1/5-1/4 része. Az ízesítőanyagok elfedik az alapanyag (valódi pálinka, finomszesz, brandy) eredeti jellegét, ezért a semleges, tiszta ízű alapanyag a legjobb, melynek alkoholtartalma 35-55 V/V%25 közötti.
Az ún. nyári ágyás esetén az ízesítőanyagok jobbára gyümölcsök: ekkor például narancs- és citromhéjat, mazsolaszőlőt, aszalt fügét, szegfűszeget, fahéjat, esetleg barackmagot, gyömbért, meggyet, kevés cukrot, diólevelet, zöld diót rétegeznek az üveg aljára. Utóbbiaktól az ágyaspálinka a zöld dió aromáján kívül még sötétbarna színt is kap. A nyári ágyás egyik változata a röszkei öreglegény- vagy agglegénypálinka. Ennek ágyát friss földieperrel, cseresznyével, meggyel kezdik, pálinkával felöntik, majd folyamatosan gazdagítják a nyár folyamán, hozzáadva az aktuálisan érő gyümölcsből néhány szemet. Csonthéjasoknál a magot nem távolítják el.
A téli ágyás olyan pálinka, amelynek ágya száraz növényekből, köménymagból, szemes borsból, csillagánizsból, fügéből, szentjános-kenyérből, fahéjból, szegfűszegből és kevés cukorból készül. Egyes tanyai gazdasszonyok ezeken kívül még pirított búzát, ezerjófüvet, birsalmát, jó erős, piros paprikahüvelyt is tesznek bele.
Az ágyaspálinkát sötét, hűvös helyen, jól ledugaszolva érlelik. Az érlelés időtartama gyakran a készítő türelmétől függ, de minimálisan két hét, nyári ágyás esetén 2-3 hónap, bár közben is megkóstolható.
Ha a pálinkát az ágyról leisszák, akkor tiszta pálinkával újra felöntik, "egy-egy ágyás egy-két évig is jó, az ember meg kis híján örökké". (Temesi, 1986. 16.)
A Fűszerek könyvében (Romváry, 1981. 276.) két recept is szerepel a szegedi ágyaspálinka címszó alatt, mindkettő téli ágyás.
Az első recept: 1-1 dkg csillagánizs, vaníliarúd, 2-2 dkg szerecsendió, szerecsendió-virág, egész fahéj, gyömbér, szegfűbors, kardamommag, szegfűszeg, 3-3 dkg ánizsmag, angelika-gyökér, borsmenta, 5-5 dkg szagos müge, borókabogyó, diólevél, áfonya vagy kökénybogyó, 30 dkg mentolos cukorka.
A második recept: 2-2 dkg szerecsendió-virág, fahéj, gyömbér, 3 dkg ánizsmag, 30 dkg mentolos cukorka.
Az első recept szerinti keveréket 3 liter, míg a másodikat 1 liter pálinkában vagy brandyben áztatják 8-10 napig, majd leszűrve, kisebb üvegekben, jól ledugaszolva felhasználásig tárolják.
Az ágyaspálinkát házilag készítik, saját fogyasztásra, családi recept alapján. A dél-alföldi régióban, elsősorban Szeged környékén, Makó, Szentes, Csongrád, Hódmezővásárhely és Mórahalom körzetében őshonos.
Ma a régióban a saját cefréjű, lefőzött pálinkák legfeljebb 2-3%25-át használják erre a célra. Ipari méretű gyártása jelenleg nem folyik.
A dél-alföldi, Szeged környéki vendéglősök is általában maguk készítik saját ízlésük szerint, és éttermeikben helyi specialitásként kínálják.
