Bronzpulyka
pulykafélék
Dél-Alföld
Élelemkereső, igénytelen, kevés abrakigényű állat.
A kifejlett bronzpulyka tojójának súlya 7 kg, a kakasé 8-10 kg. A kakas nyakán és mellének felső részén a tollak feketék, s azok vége zöldesvörös bronz színben játszik. A mell alsó részén levő szárnyfedő, valamint a hát elülső részén levő tollak színe hasonló a nyak tollaihoz, de végük fekete alapszínű, a bronzos sáv nem a tollak hegyén húzódik végig, hanem lejjebb. A szárny elsőrendű evezőtollai barnásfeketék, fehér keresztcsíkokkal. A másodrendű evezőtollak színe feketésbarna, barnásfehér szegéllyel, részben barnás csíkozással. A faroktollak feketék, végük fehérrel szegélyezett. A fehér szegély után keskeny fekete rész következik, majd gyönge fényű bronzsáv, mely sötétbarnás alapszínbe olvad. A farokfedő tollak hasonló színűek, mint a faroktollak, de a fehér sáv igen széles. A has tollai feketék, a combokat fedők kékesfeketék, alig észrevehetően bronzos fénnyel. A tojó tollmintázata hasonló a kakaséhoz, de a hát hátulsó részének tollai, a szárnyfedőtollak és a mellen levő tollak vége fehér szegélyű. A csőr színe barnássárga, a csőr tövénél barnásfekete. A szemek sötétbarnák, a szakáll (seprű) fekete. A kakas melli részén levő szakáll kétéves, azaz kifejlett korban 10-15 cm, a tojóké viszont csak 2-3 cm hosszú vagy alig látható. A lábszár sötét palaszürke. A bőr fehér színű. A körmök világos szaruszínűek.
A kakas feje, homlokszarva, áll-lebenye és nyakának tollatlan része vörös, amely a fehértől a kék színig változhat. A tojók arci része csak néha kék. A fej, a homloklebeny, az áll-lebeny és a nyak tollatlan része vörös, a sápadt hússzíntől a fehérig változhat.
A törzs hosszú, széles, mély, legömbölyített. A mell hosszú, mély, telt. A szárny nagy, terjedelmes, magasan tartott, nyugalmi állapotban a törzshöz simul. A farok hossza rendes állásban majdnem a földet éri.
Az évi tojástermelés 50-80 db, egyes esetekben elérheti a 100 db-ot. A tojások súlya 70-90 g, színük erősen pettyezett, alapszínük fehér, szennyesfehér.
&filetext7=Amerika felfedezésekor a pulyka már háziasított állat volt, Európába kerülésének körülményei ma sem teljesen tisztázottak. A legelterjedtebb vélemény szerint a XV. században hozták be a spanyolok, és ezt követően terjedt el egész Európában. Brehm szerint földrészünkön csak 1523 óta ismeretes. Ennek ellentmondani látszik, hogy egy 1280 körüli német templom falfestményén már ábrázolták, tehát Németországban Amerika felfedezése előtt is ismerték, és egy Mátyás korabeli pecsétgyűrű pulykaábrázolása is bizonyítja, hogy a pulyka már korábban is ismert volt kontinensünkön. Egy angol tenyésztő szerint a vadpulykát a spanyol hódítók hozták be Európába, és az itt megszelídített állatok utódai később visszakerültek Amerikába. Ez a feltételezés viszont ellentmond annak a feltevésnek, hogy az amerikai őslakosok háziasították a vadpulykát.
A Spanyolországból és a Földközi-tenger partvidékéről keletre átterjedt pulyka a XV. század végén, a XVI. század elején visszakerült hozzánk a törökök révén "indiai tyúk" vagy csak "indiai" néven. A XVII. század közepére teljesen elterjedt, főleg a Duna-Tisza közén, de a Dunántúlon is, Tolnában és Baranyában. Ez már háziasított állatként vált kedveltté, bár jóval később vadászati céllal több főúr erdejébe is telepítettek vadpulykát (Tata, Gödöllő, Sarkad stb.). A pulykának a magyar külterjes tartási viszonyok optimális életfeltételeket biztosítottak, így - főleg a tanyákon - gyorsan tért hódított. Ízletes húsa miatt a királyi és főúri lakomák kedvenc ételei közé sorolták. Megbecsültségének jele volt az is (a vízi-szárnyasokkal együtt), hogy a szárnyas majorság állatai között összeíráskor az elsőként említik. A királynak adott adományok része volt, és az egymás közötti ajándékozásoknak értékét és "kegyességét" emelte.
Magyarországon először a fehér, majd később a bronzpulyka terjedt el leginkább, de a növekvő húsigény miatt az állományokat sikeresen keresztezték, és a különböző hibridek uralják jelenleg is a piacot.
A bronzpulyka - főleg tanyákon - még elég sok helyen ma is látható, de fajtatiszta fenntarthatósága - génrezerv jelleggel - csak állami segítséggel történhet és történik.
Húsát és tojását hasznosítjuk, illetve különböző ételek formájában fogyasztjuk.
Régen az alföldi tanyák jellegzetes állata volt, hagyományos külterjes tartásmóddal. A csak génmegőrzési céllal tartott bronzpulykaállományokat meghatározott program szerint tenyésztik. Ez egy tíz vonalra alapozott családtenyésztési módszer, tenyészévenként és sorban váltakozó kakasáthelyezéssel. Ennek genetikai ellenőrzése DNS módszerrel történik.
Bronzpulykából a jelenlegi tojólétszám 400 egyed. Az ebből származó szaporulat a génmegőrzést szolgálja, csak az esetlegesen keletkező kis számú felesleget értékesítik.
A tenyésztők száma kettő, a Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutató Intézet, valamint a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum.
Nem fajtatiszta állományok a még meglévő tanyákon több helyen is előfordulnak.
Fajtafenntartó az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet (OMMI), elismert tenyésztő szervezet az Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete (MGE).
