VinCE Budapest március elején




160 kiállító 1000 bora, ínyenc termékek, bortermelők, szakértők, szakírók és Master of Wine-ok várják a negyedik alkalommal megrendezett VinCE Budapest látogatóit március 8. és 10. között a Corinthia Hotelben.

Az immár Európa egyik legelismertebb boros rendezvényeként számon tartott VinCE Budapest alapvetően kiállítás, amelynek vendégei egy jeggyel végigkóstolhatják az összes kiállító borait. A háromnapos rendezvényen nem a mennyiség számít: csak olyan pincészetek állíthatnak ki, amelyek a VinCE Magazinban már elérték a 4 vagy 5 csillagos minősítést.

A sétáló kóstoló mellett összesen 25, a nemzetközi borvilág nagyjai által vezetett mesterkurzus és workshop várja a közönséget, ezeken külön belépővel lehet részt venni.

Szombaton, az első közönségnapon a nyitó mesterkurzus hagyományosan a champagne-ról szól, ezúttal "James Bond kedvenc pezsgőjét", a Bollinger-t ismerhetik meg az érdeklődők, majd a "borvilág krémjeként" számon tartott Master of Wine-ok (MW) - ma csupán 301-en rendelkeznek ezzel a címmel - közül tízen mutatják be kedvenc boraikat.

Jamie Goodie, 2012 legjobb angol bloggere a biodinamikus borok világába vezeti be közönségét, majd következik a VinCE Budapest egyik sztárvendége, a "Mister Amaroneként" számon tartott Sandro Boscaini, a Verona környéki Masi Pincészet vezetője, aki a szárított szőlőből készült venetói vörösbor, az amarone titkáról tart mesterkurzust. A napot a kultikus Gaja Pincészet legújabb generációjához tartozó Gaia Gaja borbemutatója zárja.

Make wine not war címmel a borkészítés bölcsőjének számító régióba kalauzolja el az érdeklődőket örmény, grúz, török, izraeli és ciprusi borokkal Angela Muir MW, majd a ma talán legelismertebb borszakíró, Jancis Robinson munkatársa, Julia Harding MW tart mesterkurzust a nagyvilág előtt ismeretlen, de kiváló szőlőfajták boraival.

Nemzetközi borászatok és magyar birtokaik együtt mutatkoznak be a Dávid és Góliát elnevezésű mesterkurzuson, amelyen többek között a szupertoszkán borok atyjának tartott Piero Antinori márki lánya, Allegra Antinori mutatja be magyarországi vállalkozásukat, a bátaapáti Tűzkő Birtokot. A nemzetközi borvilágnak immár nemcsak fogyasztóként, de termelőként is egyre jelentősebb szereplője Kína; a távol-keleti országban szerzett élményeiről Herczeg Ágnes számol be több helyi termelő borait is bemutatva.

A VinCE Budapest folyamatosan bővülő kiállítói listája és programja a http://vincebudapest.hu honlapon érhető el, a helyszínen pedig okostelefonos applikáció segít majd a tájékozódásban.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 0 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés