Májusban a gasztronómiáé, júniusban a történelmi fesztiváloké lesz a főszerep Pozsonyban, amely tavaly 26 százalékkal több magyar turistát fogadott, mint 2012-ben

A szálláshelyek adatai szerint 2013-ban 16 ezer magyar turista közel 25 ezer vendégéjszakát töltött el Pozsonyban, a vendégszám 26 százalékkal, a vendégéjszakáké 5 százalékkal haladta meg az előző évi rekordforgalmat – mondta el František Stano, a Pozsonyi Turisztikai Hivatal igazgatója a szlovák főváros nyári rendezvényeit beharangozó budapesti sajtótájékoztatóján.

A szezon gasztronómiai rendezvényekkel indul a szlovák fővárosban. Május 22–25-én a pozsonyi vár lesz a helyszíne a Slovak Food Festivalnak, ahol az ország különböző régióinak specialitásait lehet megkóstolni, a hagyományos és a modern konyhát egyaránt. A következő héten, május 30-tól június 6-ig a Ligetfalui (Petržalkai) lóversenypálya területén rendezik meg az ínyenségeket felvonultató Gurman Festet, amelyre Michelin-csillagos szakácsok is érkeznek Európa számos pontjáról.

Júniusban a kulturális-történelmi fesztiválok veszik át a stafétát. Igazi piknikhangulat várja majd a pozsonyi várba érkezőket június 7-án, amikor a vármegye arculatát több évszázadon keresztül alakító Pálffy család emlékére első ízben tartják meg a Pálffy Pikniket. A vendégeket szívesen látják korhű ruhában, pokróccal, piknikkosárral és boros pohárral felszerelkezve. Az esemény folytatása a tavaly útjára indított Via Pálffy projektnek, amelynek keretében feltárták a család tevékenységét és létrehoztak egy tematikus túraútvonalat a megye területén.

A történelmi rendezvények csúcspontját a június 20–22-i Koronázási Ünnepi Játékok jelentik, idén a 9 éves I. József 1687-es megkoronázását elevenítik fel történelmi hűséggel. A színpompás program kísérőrendezvényei közül kiemelkedik a Kékfrankos Fesztivál, valamint a Prímás Palotában június 16-ig ingyenesen megtekinthető kiállítás a török kori Pozsonyról.

A Kulturális Nyár rendezvénysorozatot június 21-én a Viva Musica klasszikus zenei fesztivál nyitja a Fő téren, ezt a folytatásban több száz kulturális program követi egészen szeptember közepéig, zömmel a város utcáin.

Mint František Stanko fogalmazott, hosszú évek után alapvető változások történtek a város turisztikai marketingjében. Egyrészt igyekeznek Pozsony történelmét, kultúráját hűen bemutatni, másrészt erősítik kommunikációjukat a magyar piac irányába, magyar nyelvű kiadványokkal, információs anyagokkal, és az új hivatalos weboldaluk magyarul is elérhető lesz.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés