Hazaérkeztek a Kulináris Olimpia résztvevői




Hazaérkezetek a csapatok a Németországban zajlott Kulináris Olimpiáról, ahol október 6-9. között Erfurtban mutatta be munkáját a világ minden szegletéből érkező közel 1800 versenyző.

 

A Nemzeti Csapatoknál 35 ország nemzeti válogatottja közül a magyar csapat melegkonyhában ezüst-, hidegkonyhában pedig bronzérmet szerzett, összesítésben pedig a 21. helyen végzett a 35 nemzet közül. Mindösszesen egy hajszál választotta el attól, hogy melegkonyhában aranyat érjen el a csapat, ebbe azonban két igen sajnálatos pontlevonás közbeszólt. Az egyik esetben egy olyan szabály, amely nem engedte volna meg, hogy a rákot fej nélkül vigye be a csapat, ellenben a két évvel ezelőtt megengedette – ez okozta a súlyosabb levonást –, a másik pedig a pincérek által hozott hideg ásványvíz elfogyasztása miatt elszenvedett pontlevonás, amelyet csapatunk a konyha területén fogyasztott el. A harmadik nap végén, amikor a kóstolásért, ízekért, harmóniáért, méretekért, hőmérsékletért, tehát magáért az egész ételért felelős bíróval találkozott össze a csapat az eredmény táblázatnál, ő arról tájékoztatta a csapatot, hogy nála bizony az első négy legjobb melegkonyhás válogatott között szerepel a magyar.
A menü kitálalásakor a versenyző csapatok nem tudják előre, hogy az adott két-két és fél óra alatt, mikor és hány előételt/főételt és desszertet és milyen ütemben kell kitálalniuk. Már hónapokkal a verseny előtt felkerül a VKD honlapjára az adott nemzetek menüsora, amelyből bárki vásárolhat a világ bármely részéről. A menüsorokat felvásárló személyek, előre kiszámíthatatlan módon térnek be, saját meglátásuk szerint a Restaurant of Nations-be, azaz a Nemzetek Éttermébe, ahol elfogyaszthatják a hőn áhított menüsort. Így előfordulhat, hogy egy asztalnál ülő társaságból van, aki svéd, van, aki norvég, van, aki japán, és van, aki például magyar menüt fog megkóstolni, és még az sem kizárt, hogy az asztaltársaság tagjai is a világ minden szegletéből érkeznek. A lényeg, hogy a csapatoknak a 2-2,5 óra tálalás alatt, mindig ugyanazt a minőséget, ízt, hőmérsékletet és látványt kell maradéktalanul nyújtaniuk, amelyet a verseny megkezdése előtt kiraktak a display (bemutató) vitrinjükbe. Azt pedig, hogy a zsűri mikor választja ki a bírálandó fogásokat, szintén előre nem tudhatják a csapatok. Lehet, hogy az elején, lehet, hogy 1,5 óra után, de még az is lehet, hogy az utolsó darabokból kér egyet a zsűri, hogy értékelje, a tét így nagyon nagy.
A Nemzeti Katonai Válogatott is hasonló érmekkel térhetett haza, azonban az ezüstérmet hidegkonyhában, a bronzérmet pedig melegkonyhában érték el. Az összesített sorrendben pedig végül az 5. helyezést érték el a katonai csapatok között.




A melegkonyhán elkészített menüsort a zsűri előzetesen a hidegkonyhában elkészített 3 darab 3 fogásos menü egyikéből választja ki. Ezt a döntést a verseny előtt pár hónappal küldik meg a katonai csapatoknak.
A közétkeztetési csapatok versenyében a Biochef csapata képviselte a magyar színeket, akik bronzérmet értek el munkájukkal.
Regionális csapatok között egy magyar team képviseltette magát, a Mosonmagyaróvár Regional Culinary Team, akik diplomát értek el.
Az egyéni versenyekben is szerepeltek magyarok, akik az alábbi eredményekkel térhettek haza:
A kategória – hidegen elképzelt, hidegen tálalt munkák – szakács
• Törőcsik Zoltán – arany- és bronzérem
• Gajdán Antal – ezüstérem
• Nyári János – ezüstérem
• Gajdán Attila – bronzérem
• Tímár Albin – bronzérem
• Tímár András – bronzérem
• Horváth Ferenc – bronzérem
• Toókos Ferenc – bronzérem
B kategória – melegen elképzelt, hidegen tálalt munkák – szakács
• Borda Attila – bronzérem
• Mezei Zoltán – bronzérem
D1 – hidegkonyhai, szakács artisztika
• Magyar Szabolcs – 1 ezüst- és 1 bronzérem
• ifj. Ambrus György – bronzérem
• Bezovics Judit – bronzérem
• Takács József – bronzérem
• Kígyósi János – diploma
• Tatai Pál – diploma
• Tamás Gábor – diploma
• Törőcsik Zoltán – diploma
D2 – cukrászati artisztika
• Erdős Hanna – 2 aranyérem
• Tóth Annamária – 1 arany- és 1 ezüstérem
• Törőcsik Zoltán – diploma

Mivel több, mint 1800 versenyző indul el a versenyen, így nem egy első helyezett, második helyezett és harmadik helyezett születik, hanem egy egységes pontozó rendszerben értékelik a csapatokat és az egyéni indulókat is a nemzetközi bírák. Ennek megfelelően kapja meg minden versenyző a végleges pontszámát, amely alapján kiderül, hogy melyik érem minősítést érte el (amennyiben eléri az érmes minősítést). Így lehet az, hogy kioszthatnak akár 10 aranyérmet is, de előfordulhat az is, hogy egyetlen egyet sem. Az utolsó napon pedig végül összesítik az adott kategóriák versenyzőit, és kialakul a végleges, összetett sorrend, és az abszolút győztesek.
Az összetett bajnokok 2012-ben is kiderültek, és Svédország gyakorlatilag tarolt - összetett első helyezést ért el a Nemzeti Válogatottak között, de ők lettek az elsők a Junior Nemzeti Válogatottak, a Regionális Válogatottak és Közétkeztetési csapatok között is, megelőzve nagy riválisukat, a norvégokat, akik ezúttal másodikak lettek a Nemzeti Válogatottak között.
A zsűri nagyon szigorú volt. A nemzeti csapatoknál a 35 nemzet közül hidegkonyhában mindösszesen egy országnak adtak aranyérmet (Svédország), míg melegkonyhában is csak négy ország örülhetett az arany minősítésnek (Svédország, Norvégia, Németország és Kanada). Olyan országok, mint Dánia, aki korábban mindig aranyérmes volt, ezúttal csak bronz- és ezüstminősítést kapott.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 0 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés