Szatmár-Beregnek ugyanaz az előnye, mint a hátránya: érintetlen, távolinak tűnő világ, ahol különleges szavakat használnak, sehol máshol nem jellemző ételeket főznek a helyiek, akik egyedülállóan viszik tovább eleik hagyományait. Mindezt az Utazás Kiállításon is bemutatja.

Forrás: turizmus.com

Nagyker helyett kiskert

Szatmár karakteres regionális konyhával büszkélkedhet. Arra is érdemes felkészülni, hogy egy szatmári gasztrotúra nem éppen a visszafogottság jegyében telik: a helyiek természetes vendégszeretete nem ismer határokat. Szatmárban a vendégnek jól kell lakni, de úgy, hogy emlegesse azokat az ízeket! Az Adj' Isten Szatmárban!, az A pavilon 211C2 számú standja azon Szamos-menti településeket reprezentálja, akik célul tűzték ki a hagyományos, régiós konyha értékeinek felkutatását, a régi receptek és főzési-sütési eljárások megőrzését és bemutatását. A most divatos farm-to-table és slow food fogalmak itt valódi értelmet nyernek: az alapanyagok helyiek és ízük valódi, útjukat pedig sok esetben követni lehet egészen a termelőig.

Gasztroút, termelők, hagyományok

A Szatmáron át húzódó tematikus gasztronómiai útvonal mentén a látogató nem csak az éttermek kínálatát kóstolhatja végig, hanem meglátogathatja a helyi méhészetet, megtekintheti, hogyan készül a kecskesajt vagy ha nem szeret sokat aludni, részt vehet a napokon keresztül folyamatos figyelmet igénylő szilvalekvár-főzésben is. A rézüstökbe a vidék „aranya”, az árterekben dzsungelgyümölcsösökben növő, organikus Nemtudom szilva kerül, cukor és tartósítószer nélkül. A szatmáriak ezen kívül télen hagyományos disznótoros programokat, szatmári főzőtanfolyamot, pálinkafőzde-túrákat és kenyérsütő workshopot szerveznek. Meg lehet tanulni rétest nyújtani, tésztára csomót kötni, kemencés ételeket készíteni – és akár kemencét rakni is.

Falunap helyett Szatmárfeszt

Mutasson valaki olyan vidéki fesztivált, ahol nincsenek fesztiválmenza-ételek, nem gyártanak futószalagon gyrost, kürtős kalácsot vagy jégkását. Ahol minden igazi – a sparhelt nem hangulati elem, hanem mindennapos használati tárgy? Cégénydányádon júliusban a Szatmárfeszt idején olyan hagyományos szatmári ételeket főznek a helyi asszonyok (és férfiak), melyeket csak ott lehet megkóstolni. A receptek ősiek, az alapanyagok ottaniak, nem származhatnak 50 km-től nagyobb távolságról. Igazi házi koszt, mint a nagymama ebédje. Kivételt csak a gasztrobloggerek kínálata jelent, akik a Panyolafeszten augusztus első hétvégéjén mutatják be, hogy lehet a hagyományos alapanyagokból szenzációsan kreatív, modern és egészséges ételeket készíteni. A rendezvények műsorának gerincét az igényes népzene, a blues és a világzene jelenti, a családokat minőségi gyermekprogramok várják.

Fák, virágok, fény

A térség gyönyörű természeti környezete, a Tisza, a Szamos és a Túr-folyók tökéletes helyet biztosítanak kenutúrákhoz, horgászathoz és lovaskocsikázáshoz. A Szamos és a Tisza folyók töltésén végigfutó romantikus kerékpárutak a biciklizés szerelmeseit csábítják. Van egy titkos tippünk is: Cégénydányádon a Kende Kúria egykori angolparkjában séta közben egy meghökkentő méretű, igazi famatuzsálemet láthatunk. A környéken különleges, kockásliliom-túrát is tehetünk és szakértő vezető tárja elénk az ősláp vagy a helyi gyógynövények világát.

Fekete vonat helyett autópálya

Szatmár-Bereget vadonatúj autópálya köti össze Budapesttel, majdnem Vásárosnaményig, a 2014 végén átadott útszakasz 2,5 órára rövidíti a fővárosból az utazást.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés