Megtöltötték a furmintkedvelők a Köveskáli Gasztrofalut

Megtöltötték a furmintkedvelők a Köveskáli Gasztrofalut - 5.0 out of 5 based on 1 vote
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 5.00 (1 Vote)

Olvasóink értékelése: 5 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktív
 
Pin It

Megtöltötték a furmintkedvelők a Köveskáli GasztrofalutBorokra hangolt menüsorok, szakmai előadások, beszélgetések és az ország legizgalmasabb furmintjai kedvéért harmadszor gyűltek össze a borkedvelők a gasztrofaluként is ismert Köveskálon.

Két évvel ezelőtt helyi borászatok és vendéglátóhelyek összefogásából született meg a Köveskáli Furmint Napok ötlete. Az immár harmadik alkalommal megrendezett esemény nemcsak a furmintokra kívánja felhívni a figyelmet, hanem arra is, hogy az egész nyáron telt házas Köveskál télen is nyitott ajtókkal várja a látogatókat.

Pálffy Gyula borász, a Köveskáli Furmint Napok ötletgazdája a rendezvény kapcsán elmondta: a balatoni borászok komoly figyelmet fordítanak a szőlőfajtára, amit az is jelez, hogy egyre többen készítenek bort és tradicionális, palackos érlelésű pezsgőt is furmintból.

A háromnapos rendezvény nyitónapján a Káli Art Innben, a Kővirág, a Káli Kövek és a Mi a Kő éttermekben a fajtára hangolt menüsorokon keresztül indult az ismerkedés a furmint gasztronómiában betöltött szerepével.

Másnap a közönség két mesterkurzuson vehetett részt: a Pálffy Pincészetnél tartott tematikus kóstoló a mintegy másfél évtizede indult hazai pezsgőforradalom tükrében vizsgálta a fajtában rejlő lehetőségeket; a Káli Art Innben pedig a klímaváltozás kihívásai mellett a furmintalapú házasítások kerültek terítékre.

A szervezők idén először sétálókóstolóval is készültek; a húsz borászat részvételével zajló mustrán a Balaton környéki furmintok mellett további borvidékek neves termelőinek legjobb tételei is bemutatkoztak.

A rendezvény harmadik napján Pálffy Gyula vezetésével dűlőtúra indult a Káli-medence legmagasabb vulkanikus szőlőhegyére, a Fekete-hegyre; a Káli Köveknél pedig újborok kóstolásával egybekötött pincetúra kísérte az afterpartyt.

Balatoni Kör Gasztropiknik Köveskálon

Köveskálon hamarosan folytatódik a gasztronómiai programok sora: március 21-én a Balatoni Kör idei tavaszi Gasztropiknik sorozatának utolsó állomása a Köveskáli Gasztrofalu lesz.

Forrás: turizmus.com

 

Pin It
©2024 Kontraszt Web és Videó Stúdió Szeged. All Rights Reserved.

Keresés