Széll Tamás, az eddigi legsikeresebb hazai Bocuse d'Or döntős felkészüléséről mutatnak be filmet március 2-án a VinCE Budapest Wine Show-n. A gasztro vasárnap délutáni előadásain étel-bor párosításokkal készülnek, a legizgalmasabb desszertek közül a közönség szavazhatja meg kedvencét.

Emellett hírességek boraival és a vörös szőnyegen vonuló sztárok kedvenc pezsgőjével is koccinthatnak, akik az Oscar-díjátadó napján a rendezvényre látogatnak.

A szervezők nemcsak a rendezvény közönségének kívánságait vették figyelembe az V. VinCE Budapest hangsúlyosabb kulináris programjaival, de az ide érkező több mint száz nemzetközi szakértő figyelmét is szeretnék felhívni rá, hogy a hazai borok a nemzetközi gasztronómiában is megállják a helyüket. Kiss Sándor, a Miele séfjének fogásai mellé ezért neves borászatok, köztük a Pannonhalmi Apátsági Pincészet és a Gróf Buttler kínál majd borokat.

Ezt követően a desszert-bor párosítások kerülnek majd sorra, amelyek közül a közönség szavazhatja meg kedvencét. A nézők elismerésére többek között Stephane Gerphagnon, a La Praliné mestercukrásza, de egy még felfedezésre váró ifjú hölgy is pályázik.

A gasztro vasárnapon a séfek Oscarjaként ismert Bocuse d'Or hazai döntőse, Széll Tamás is főszerepet játszik. A bálteremben vetítik a felkészülését bemutató filmet, amelyet Hamvas Zoltán, a Bocuse d'Or szövetség elnöke konferál fel, és amelynek másik főszereplője emblematikus ételünk, a gulyás.

A pezsgő hangulatot reggel a Champagne Alfred Gratien borásza alapozza meg, többek között azokat a tételeket bemutatva, amelyek három ötcsillagos értékelést kaptak a VinCE magazin tesztelőitől. Később az Oscar-gála jegyében rendezett mesterkurzuson világsztárok borai kerülnek a poharakba, mint a Jolie-Pitt páros roséja vagy Sofia Coppola, a rendezőnő pezsgője.

De koccinthatnak a borkedvelők a filmművészet champagne-aként ismert Moët & Chandonnal is, amelyet a teltházas szombati előadás mellett délutánonként kínálnak majd a Zwack Izabella Borkereskedés standjánál. A ház több mint két évtizede a Golden Globe hivatalos partnere és olyan szuperprodukciókban is feltűnt, mint A nagy Gatsby. A film főszereplője, Leonardo DiCaprio legfrissebb Arany Glóbusza után az Oscar-díjra is jelölést kapott, amelyről éppen aznap éjjel dönt majd az Akadémia.

A film- és champagne rajongóknak a délutáni Kazinczy Boraukció szintén izgalmas programnak ígérkezik, itt akár a Moët & Chandon 1947-es évjáratú vagy a kivételes ritkaságnak számító 1999-es Esprit du Siécle tételére is licitálhatnak. Utóbbiból mindössze 323 magnum palack készült, a gyűjtők kincsét a 20. század leghíresebb évjárataiból házasították.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 1 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés