A Costes lett a 2012-es év étterme




A Costest választották meg az 2012-es év éttermének, így a budapesti vendéglő 2009 után már másodszor nyerte el Dining Guide-díjat, a hazai vendéglátás egyik legrangosabb elismerését. Az első magyar Michelin-csillagos étterem konyhafőnöke, Miguel Rocha Vieira vette át hétfő este a Friedrich Wilhelm Raiffeisen-Dining Guide elismerést Bálint Attila üzletágvezetőtől, a Raiffeisen bank képviselőjétől.
"Inspektoraink és zsűritagjaink tavaly szinte egyöntetűen a Costest találták a legjobbnak, így újból a kimért világszínvonal diadalmaskodott. Eltelt annyi idő, hogy azt lehet mondani, Miguel stabil konyhát visz, ami ezen a színvonalon szerintünk a legnagyobb dolog" - hangsúlyozta Wiszkidenszky András, a Dining Guide étteremkalauz kiadója, a zsűri elnöke.
A fővárosi éttermek közül a kedvenc a Rosenstein étterem lett, a vidékiek közül pedig az Anyukám Mondta encsi étterem. Az Év Séfje-címet Széll Tamásnak ítélték, aki magyarként először jutott ki a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse D"Or a döntőjébe, ahol a tízedik helyet szerezte meg Lyonban.
Az este házigazdájaként Kovács Lázár séf szólította színpadra a Dining Guide zsűrije által top tízbe választott éttermek képviselőit. A legjobb tíz közé került a Costesen kívül a 67, az Arany Kaviár, a Bock Bisztró, a Csalogány 26, a Fausto"s, a Mák, a Nobu, az Onyx és a ZONA.
A 2004-ben alapított Dining Guide-díj az egyik legjelentősebb elismerés a magyar vendéglátóiparban. 2005-ben a Fausto"s, 2006-ban a Lou Lou étterem nyerte el a fődíjat, majd 2007-ben ismét a Fausto"s éttermet érte az elismerés. 2008-ban a Bock Bisztró, 2009-ben a Costes, 2010-ben a Chateau Visz, míg 2011-ben az Onyx nyerte el az év étterme címet.
A díj szponzora 2011-ben a Raiffeisen Bank Private Banking üzletága lett, így az elismerés neve is Friedrich Wilhelm Raiffeisen-Dining Guide díjra módosult.




Pin It
Facebook Social Comments
Rating:
( 0 Rating )

Fehértói Halászcsárda

Algyői Halászcsárda

Jobb Miint Otthon Kisvendéglő és Halászcsárda Szeged

Kiskőrössy Halászcsárda Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Stüszi Vadász Étterem Szeged

Gere Tamás és Zsolt pincéje - Villány. Borkostoló, vendéglátás, étterem, bororzó. Borok: Villányi Olaszrizling, Siklósi Hárslevelű, Villányi Rosé, Villányi Kékoportó, Villányi Kékfrankos, Villányi Pint Noir, Villányi Cabernet Sauvignon

Polgár Pincészet, Polgár Zoltán borász, Villány, pincelátogatás, borkóstoló vörösbor, szállás, panzió

A Tolcsva Bor Kft. bemutatkozó oldala. Sajgó Pincészet és Panzió Tolcsva. Boraink: Tokaji Furmint (Félédes, száraz), Tokaji Sárgamuskotály, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni (Édes, száraz) Tokaji Késői Szüretelésű (Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű), Tokaji Aszú (3,5,6 puttonyos), Tokaji Aszú Eszencia, Tokaji Eszencia (Nektár)  Borkóstoló, borkostolás, vendéglátás.

Keresés